Az ákosi református templom restaurálásának története a Schulek-módszertan szerint
Számos cikkünk (pl.:Várkertbazár, Edelényi kastély) szólt már egy-egy épület jelenleg vagy a közelmúltban elvégzett restaurálásának körülményeit. Jelen írásunk egy több mint százéves restaurálás módszertanát, munkamenetét mutatja be az ákosi református templom példáján keresztül.
Ákos község a mai Szatmár megyében található. Eredeti elnevezése – utalva településen emelkedő monostorra – Ákosmonostor volt. Az építés időpontjáról megoszlanak a kutatók véleményei, valamikor a 12. század végén illetve a 13. század elején épülhetett. A templom 1597-ben alakult át református templommá, a 18. század elején új tetőszerkezetet és barokkos körvonalú, zsindelyes sisakokat kapott. A községet 1834-ben és 1880-ban földrengés rázta meg. Mindezek után a presbitérium a műemlékvédelmi hatósághoz, az 1881-ben megalakult Műemlékek Országos Bizottságához fordult támogatásért a templom helyreállítása érdekében.
Az ákosi református templom restaurálás előtt és után (forrás: muvtort.ppke.hu)
Az ákosi templom restaurálására így 1896 és 1902 között került sor, melyet két részletben végeztek el: a munkálatok első fázisa még a megkezdés évében, 1896-ban befejeződött. A második fázis építkezései 1901-re tehetők, azonban az épületet csak következő évben adták át hivatalosan. A munkálatokat megelőző előkészületek céljából a Műemlékek Országos Bizottsága 1889-ben Möller Istvánt küldte ki Ákosra, hogy mérje fel az épületet és készítsen terveket a felújításhoz. A templom felmérése hamar elkészült, azonban a restaurálási munkálatok csak 1896-ban kezdődtek meg nagyrészt pénzügyi hiányosságok miatt. 1896-ban Schulek Frigyes vette át a Möller által vezetett munkákat, így Ákost is. Schulek 1896. július 27. és 30. között látogatott először a faluba. Ezt követően – felhasználva kollégája felméréseit – elkészítette a restaurálás tervvázlatait és a munka során elvégzendő feladatok tizenhárom pontba szedett programját.
Az ákosi református templom napjainkban (a szerző felvétele)
Az egyes pontok két részből épültek fel: egyrészt leírta az épület állapotát, másrészt meghatározta, hogy ebből kifolyólag milyen munkákat kell elvégezni. Schulek a következő munkálatokat javasolta: a toronysüvegek felújítása vagy újraépítése, a tornyok megerősítése és a tetőszerkezet javítása. Mindemellett növelni kívánta a nyugati ajtó gyakorlati szerepét, melyet „az épület rendeltetésével és styljével összhangban ki is kell fejleszteni.” A gondolat eredményeként később egy bélletes, fülkékkel tagolt csarnoképítményt tervezett a nyugati ajtó elé. A nyugati főoromzatot pedig ki kívánta egészíteni a (szerinte) egykor befalazott, nyomokban látszódó ikerablakokkal. Meghagyta, hogy a külső fal felületén lévő tégla színét meg kell óvni, hogy azáltal az épület ódon színezete megmaradjon. Ennek ellenére a nyugati homlokzaton jól megállapítható, hogy melyek a 19. században rakott részek és melyek tartoznak az eredeti 12. századi építéshez – a különbség jól látszik ezenkívül a téglák méretéből és elhelyezkedéséből is. A restaurálás során nagyobb méretű téglákat alkalmaztak (30×15×6,5), amelyeket szabályos sorokban falaztak fel. A régi, 12. századi téglák (29×14,5×4,5) lombard módra, rendszertelenül rakott, lapos téglák, melyek között sűrű erőteljes fugázás található.
A nyugati ajtó előtt levő csarnoképítmény (a szerző felvétele)
A Schulek által felállított ütemezést a kivitelezés nagyjából követte. Az építkezés 1896. szeptember 3-án indult meg Blacho Vilmos építőmester vezetése alatt, aki részletes építési naplót vezetett. A színes tusrajzokon világosan nyomon követhetők a templom falazatán végzett beavatkozások. Szeptemberben megkezdték az északi torony alapfalainak aláfalazását és a nyugati előcsarnok alapozását. Az északi torony alsó falazatának külső és belső javítását felújították és átfalazták a déli torony alapozásának és alsó sávjának külső rétegeit, valamint megkezdték ugyancsak az északi torony ötödik emeletének bontását. Ez utóbbira vonatkozólag Schulek a programjában nem tett említést, azonban a Műemléki Bizottsághoz kelt levelében megmagyarázta annak szükségességét.
Az északi homlokzat napjainkban (a szerző felvétele)
Októbertől rendszeresen kőfaragók is dolgoztak a templomon, ahol a párkányköveket faragták ki és az előre megmunkált oszlopokat helyezték be. Ezen kívül lebontották a karzat alatti boltozatot és a kivehetetlen formájú ablakkal áttört nyugati oromfalat is. Október végén elkezdték a lebontott felső szintek visszaépítését, a portikusz falazását és az északi mellékhajó alsó falazatrészének újraköpenyezését. Novemberben lényegesen lassabban tudtak haladni az eső, s a korai hideg beállta miatt, de befejezték és cseréphéjazattal látták el a portikuszt, eleget téve Schulek ötös pontjában megfogalmazott óhajának. Végeztek továbbá az északi torony ötödik emeletének visszaépítésével, s a tetejére a kőpárkány felhelyezésével, a déli toronyalj falazatának és alapozásának kijavításával, a torony pilléreinek, hevedereinek és árkádjainak újrafalazásával, valamint a karzat középső árkádnyílásának kidúcolásával. A tél közeledtével mindkét tornyot ideiglenesen lapos tetővel fedték le. Sajnálatos módon azonban ezeknek az állapotoknak nem csak 1896 telét kellett átvészelniük, hanem még négyet, mire 1901 júliusában folytatták a félbemaradt munkálatokat. Ennek egyrészt a pénzhiány, másrészt Schulek túlterheltsége volt az oka. Ekkor a déli torony emeleteivel és az északi toronysisak kiépítésével az oromzatot és a karzat beboltozását fejezték be. Schulek Frigyest a helyszínen fia, Schulek János helyettesítette. Július és augusztus hónapban elkészült a nyugati oromfal, a benne nyíló ablak, a mögötte levő fedélszék, a sisakcsúcsok és a vízköpők.
A budavári Nagyboldogasszony-templom a Schulek-féle restaurálás előtt és után (forrás: egykor.hu; wikipedia.hu)
Az ákosi református templom legújabb művészettörténeti elemzésében (Szakács Béla Zsolt: Ákos, református templom. Művészettörténeti elemzés) az olvasható, hogy a „ma ismert épület lényegében megfelel az eredeti állapotoknak.” Az előbbi állításból arra következtethetünk, hogy az 1896 és 1902 között végzett restaurálás nem változtatta meg radikálisan a templom külsejének alapvető jellegét, a művészettörténészek számára kutatható állapotban maradt meg. Ha összehasonlítjuk az 1896-ban elkészült Budavári Nagyboldogasszony-templom és az ákosi építkezésekkel párhuzamosan futó Jáki templom igen jelentős átalakításival, akkor az említettekhez képest nem mondható, hogy Ákoson ilyen mérvű beavatkozások történtek. (ld.: Purizmus Újratöltve?) A szerkezeten, a nyugati oromzaton és a diadalív fölötti hármas ablakkal áttört oromfalon kívül lényegesebb változtatást nem végeztek. Schulek bontásokat és újrafalazásokat eredményező beavatkozásaira – s erre programpontjaiban is utalt – a rossz állapotú falazatok miatt került sor. A reprezentativitás ürügyével tette hozzá a homlokzathoz a három leghangsúlyosabb historizáló elemet, a két falazott sisakot és az előcsarnokot. Ha Ákos restaurálását a Budavári Nagyboldogasszony-templomhoz hasonlítjuk, akkor itt inkább az építész konzerváló igényét érezhetjük erősebbnek. Azonban ha a megvalósult épületet a restaurálás előtti állapotával hasonlítjuk össze, akkor a purista szemlélet jegyében alkotott előcsarnok és ikerablak, valamint a toronysisakok valóban megtörik a templom eredendő monumentalitását. Ennek a két nézőpontnak a figyelembevételével elmondható, hogy a templom restaurálásánál egyszerre volt jelen a 19. századi purista szemléletmód és a 20. században elterjedő konzerváló igény.
Sidó Anna
