Műemlékkultusz az USA-ban az elnöki rezidencia átépítéseinek tükrében

Michelle Obama néhány hete mutatta be a sajtónak a legújabb elnöki porcelán étkészletet a Fehér Ház frissen felújított díszebédlőjében. Az esemény európai szemmel nem éppen építészettörténeti jelentőségű. Ám ha kicsit közelebbről is szemügyre vesszük ennek az újvilág számára oly fontos épületnek a történetét, el kell ismernünk, hogy számunkra is tartogat érdekességeket ez az ismeretlenül is ismerős épület.

01.jpg

A Fehér Ház északi homlokzata, 2014

De hát az Egyesült Államoknak nincs is történelme, se kultúrája, akkor hogy lehetnének műemlékei egyáltalán? – mondatnák velünk előítéleteink. Azonban tény, hogy az ország már több mint 200 éve létezik, sőt építkezik. Például, bár New York képét felhőkarcolók uralják, nem is gondolnánk, hogy a város igen gazdag 19. század végi, 20. század eleji – többnyire historizáló – műemlékekben. Országos szinten azonban elsősorban a jól megőrzött természeti tájak – a Nemzeti Parkok – számítanak a nemzeti örökség legfontosabb részének. E parkok védelmére már 100 éve áll fenn intézmény – a National Park Service –, míg az épített örökség hivatala csak az 1960-as évek végén kezdett el működni.

Az ország egyik legfontosabb műemléke az elnök hivatalos rezidenciája Washingtonban, a Fehér Ház, melynek elsősorban kultúrtörténeti jelentősége van. A fogalommá vált név és az ikonná vált épületkontúr mögött azonban egy egyszerű, 18. század végi klasszicista kúria áll, ami annyi átépítésen, toldozgatáson és bővítésen ment keresztül két évszázados története alatt, hogy azt egy hányattatott sorsú közép-európai kastély is megirigyelhetné.

1790-ben pályázatot hirdettek a tervezésére, melyre kilenc – köztük egy névtelen – pályamű érkezett be. Ezt Thomas Jefferson készítette, aki később – az Egyesült Államok harmadik elnökeként – a ház lakója is lett. A pályatervek közül maga George Washington választotta ki kedvenc építésze, James Hoban munkáját, ám jelentős módosításokat javasolt. Az ír származású építész átdolgozta a terveket. E módosított tervek néhány elemének olyan európai előképei voltak, amiket Hoban nem, Jefferson azonban ismerhetett. Feltételezhető tehát, hogy a palladiánus klasszicista épület végső formája részben magának Jeffersonnak köszönhető.

02-03.jpg

James Hoban eredeti terve, 1790 [balra]; az építkezés, 1798 [jobbra]

A ház alapkövét 1792-ben tették le, ám pénzhiány miatt lassan haladt az építkezés, míg végül 1800 novemberében a szövetségi kormányzat Philadelphiából átköltözött Washingtonba: az elnök a félkész Fehér Házba, a kongresszus két háza és a legfelsőbb bíróság pedig a Capitolium egyetlen elkészült – de még szintén félkész – szárnyába. A szövetségi fővárost akkoriban úgy nézett ki, hogy egy mocsár közepén ez a két épület emelkedett ki, körülöttük pedig pár ócska földszintes faház állt.

04.jpg

A rezidencia 1830 körül vidékies környezetben

1814-ben az angolok felgyújtották az egész várost és a rezidencia teljesen kiégett. Egyetlen tárgy élte túl a tűzvészt: egy Washington-portré, amit az akkori first lady– Dolly Madison – állítólag saját kezével mentett ki az égő házból. A tűz végeztével csak az üszkös külső falak maradtak állva, melyek aztán a három évig tartó újjáépítés végeztével újra fehéren ragyogtak – szintén Hoban tervei nyomán. Később, az 1820-as években, a déli és az északi homlokzat közepén is jón oszlopos portikuszokat emeltek. Az így kialakult, hófehérre meszelt klasszicizáló architektúra (angolszász terminológiával: federal style) tökéletesen megfelelt az amerikai puritán szellemiségnek, később szinte semmit sem változtattak rajta, így az épület külseje ma is híven tükrözi 19. század eleji állapotát.

05.jpg

Az angolok által felgyújtott épület, 1814

Egészen más a helyzet a belső terekkel, ezeken ugyanis szinte mindegyik elnök és first lady változtatott valamit, ami később gyakorlatilag hagyománnyá vált. Bár az első ötven évből csak töredékes információink vannak a belsőkről, képi ábrázolások pedig egyáltalán nem maradtak fenn, biztosra vehető, hogy a reprezentatív termek az eredeti építészeti koncepciónak megfelelően puritán klasszicista stílusúak voltak. És pontosan ilyennek látjuk ma az épület belsejét a filmes megjelenésekben és sajtófotókon. Csakhogy amit látunk, az korántsem eredeti, alig régebbi 60 évesnél.

Az eredeti belsők korabeli beszámolók szerint hamar „áldozatul estek” a mindenkori first lady-k egyéni ízlésének. A legkorábbi – 1860 körüli – belső fotók ezt határozottan alátámasztják. Meghökkenve szemléljük azt az ízléstelenséget, ami szöges ellentéte a hófehér puritán külsőnek. Mindenütt cifra mintás szőnyegeket, függönyöket, tapétákat látunk; aranyozott rokokó bútorok és cikornyás rézcsillárok uralták a képet. Jogosnak érezzük a korabeli kritikákat, amik „steamboat gothic”-nak [gőzhajó-gótika – szerk.] csúfolták e stílust. A század utolsó harmadában a folyamat egyre fokozódott, tetőpontját az 1880-as évekbeli átalakítások jelentették. Ekkor az elnök felkérésére a New York-i Louis C. Tiffany üvegfestő művész és dizájner tervei szerint dekorálták rezidenciát. Már-már templomokat idéző színes üvegablakok és ormótlan kristálycsillárok kerültek a házba. Az ún. Vörös Szalon mennyezetét aranyozott bronzcsillagokkal rakták tele. A jelenség nem volt független attól, hogy e korszak kifejezetten a gyengekezű elnököké volt. Abraham Lincoln meggyilkolása után harmadszázadon át nem lakott említésre méltó személy a Fehér Házban, helyette viszont a rossz ízlés költözött be.

06-07.jpg

A Vörös szalon Tiffany-csillagokkal a mennyezeten [fent]; a kék szalon 1886 körül - rekonstrukciós rajz [lent]

A történelemből ismert, hogy ennek a gyengekezűségnek Theodore Roosevelt vetett véget. A washingtoni szürke eminenciások rémálma vált valóra, mikor McKinley elnök lelövése után addigi alelnöke előlépett. Személyével karizmatikus, autoriter vezető került az elnöki székbe. Határozott víziói, átfogó elképzelései voltak országáról, és annak képéről. Ennek megfelelően jól ráérzett az elnöki rezidencia problémájára is, a „viktoriánus bordélyház-jelleg” fenntarthatatlanságára. Beköltözése után pár hónappal megbízta Charles McKim építészirodáját az enteriőr teljes átalakításával. A koncepció az volt, hogy vissza kell térni a puritán klasszicizáló gyökerekhez, aminek érdekében könyörtelenül kibelezték a házat – a főfalak kivételével mindent kibontottak.

08-09.jpg

A Kék szalon 1890 körül [balra]; ugyanez a helyiség 1904-ben [jobbra]

10-11_big.jpg

Az ebédlő 1893-ban [fent] és 2000-ben [lent]

12-13_big.jpg

Az előcsarnok Tiffany üvegfalakkal, 1895 [balra] és klasszicizáló stílusban, 1992. [jobbra]

1902-re kifogástalan György-korabeli enteriőr fogadta a belépőt. Az átalakítással sikerült olyan visszafogottan elegáns miliőt megalkotni, ami megfelelt az épület külseje által mindvégig sugallt szellemiségnek. Eredeti források híján az eredmény rekonstrukció helyett inkább tekinthető historizáló szellemű, neoklasszicista stílusban tervezett új egységnek, melyeket korabeli autentikus enteriőrök ihlettek. Összességében a helyreállítás alapvetése nem áll távol attól, amit az európai műemlékvédelemben purizmusnak nevezünk. Egyébként ekkor építtette Roosevelt a híres nyugati szárnyat (The West Wing) az elnöki hivatal számára, mely addig a rezidenciába volt bezsúfolva, közvetlen a lakosztályok mellé, valamint ő tette az épület hivatalos nevévé az addig csak becenévként használt Fehér Ház kifejezést.

Látvány tekintetében ez a századfordulós felújítás hozta a legnagyobb változást, és a fontosabb terek azóta is nagyrészt ugyanúgy néznek ki. Amit ma láthatunk, azonban mégsem régebbi 60 évesnél. Ennek oka az 1948–52 közötti átépítés. A második világháború után nem sokkal Truman elnök lányának zongorája alatt beszakadt a padló, a hangszer egyik lábát egyszerűen elnyelte a parketta.

14-15.jpg

Az új, térszint alatti helyiségek építése az északi oldalon, 1950 [fent] és a munkálatok a déli oldalon, 1950 [lent]

Részletes statikai vizsgálat következett, aminek eredményeképp arra jutottak, hogy nem csak a fafödémek cseréje, hanem teljes szerkezeti újjáépítés szükséges. Ez pontosan azt jelentette, amit ma faszádizmusnak nevezünk: a belső falakat és födémeket teljesen kibontották, és csak a homlokzatokat hagyták állva. Új alapozás és mélypince készült, erős vasbeton födémeket építettek be, majd az új tartószerkezetre felaggatták a bontást megelőző enteriőrök tökéletes másolatait.

16_big.jpg

A belső teljesen kibelezve az állványok által tartott tetőtér alatt, 1950

Mikor 1961-ben az új first lady belépett a házba, a másolat másolata fogadta. Jacqueline Kennedy Párizsban tanult művészettörténetet, így számára az eredetiség hiánya azonnal feltűnt. Kisebb fajta mozgalmat indított a fellelhető eredeti műtárgyak felkutatására és összegyűjtésére. Bár Jackie a dallasi merénylet miatt alig három évet töltött a házban, hatása nagy volt, és azóta is érezhető. Koncepciójának alapja az értékes eredeti műtárgyak és az ízléses kortárs dizájn kényes egyensúlya volt, szemben az addigi törekvéssel, mely másolatokkal akart stílusegységet teremteni.

17-18_big.jpg

A Kék szalon Jackie Kennedy franciás ízlése szerint átalakítva, 1963 [balra]; A Diplomáciai Fogadóterem romantikus tájképet ábrázoló 1800-as évek eleji tapétával - 1963 [jobbra]

Alapvetően azóta is ez számít követendő példának, mindössze az elnöki párok egyéni ízlése tolta el valamelyik irányba az összképet. Az utóbbi ötven évben egyértelműen követhető, hogy végig az egyes elnökök világnézetét kifejező lakberendezési stílus uralkodott. A konzervatív republikánus ciklusokban klasszikus festmények, archaizáló mintás tapéták, fodros függönyök, és antik bútorok domináltak. A demokrata elnökök ellenben bátran tettek absztrakt festményeket és modern bútorokat a történelmi termekbe. Ebben az Obama család élen jár, meglehetősen divatosnak ható légkört teremtve.

19-20_big.jpg

A privát elnöki dolgozószoba George W. Bush idején, 2006 [balra]; a szoba részlete Barack Obama elnöksége alatt, 2010 [jobbra]

Az „újvilág” régi háza tehát kiemelkedő kultúrtörténeti jelentőségénél fogva lett az Egyesült Államok műemlékvédelmének állatorvosi lova. A tipikus amerikai, a történetiséget kevésbé értékelő, folyton célszerűen korszerűsítő és a mindenkori divatot követése itt nem volt fenntartható, ahogy arra T. Roosevelt is rájött. De a történelmi emlékhelyeket naftalinba mártó hozzáállás sem jöhetett szóba – főleg az intenzív használat változó követelményei miatt. Ezért nyúltak olyan megoldásokhoz, ami az európai műemléki felújítások logikáját követi: az épület történetiségét figyelembe véve próbál meg új adekvát formát adni neki, különféle eszközökkel (purizmus, faszadizmus, műtárgygyűjtés).

Egy dolog azonban sosem változik: a ház hivatalos fehér színe. Ugyanis az eredetileg piszkosszürke mészkőhomlokzatot majdnem minden tavasszal újrafestik, 1992 óta már pontosan ugyanazzal a festékkel, ugyanis akkor több mint 40 különböző festékréteget kapartak le.

21.jpg

Homlokzatfelújításkor viszont nem fehér, 1992

Székely Márton

A képek a Wikipédiáról és a www.whitehousemuseum.org weboldalról származnak.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://oroksegfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr507757006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.