A múzeumokra általában a múlt tárházaiként tekintünk, pedig már a 19. század vége óta léteznek a mai science múzeumok előzményeinek is tekinthető olyan intézmények, amelyek a tudomány és technika legújabb eredményeit ismertetik meg a látogatókkal. A második ipari forradalom jellegzetes múzeumtípusa volt az iparmúzeum, amelyek folyamatosan változó gyűjteményeiben a legújabb gépek, berendezések, alapanyagok és késztermékek bemutatására törekedtek. Az iparmúzeumok és az iparművészeti múzeumok alapítása egy tőről fakadt, három részes sorozatunkban egy azóta megszűnt egykori ilyen intézményünket, az alig ismert kolozsvári I. Ferenc József Iparmúzeumot mutatjuk be.
A 19. század második fele magyarországi építkezési konjunktúrájának részeként számos oktatási és múzeumi épületet adtak át országszerte. Ezen épületek egy jelentős, de funkcionálisan jól körülhatárolható része kettős, oktatási és múzeumi feladatok ellátására alkalmas tereket tartalmazott: ide tartozik a sorrendben utolsó Lechner Ödön-féle budapesti Iparművészeti Múzeum mellett Hauszmann Alajos Technológiai Iparmúzeuma, valamint Pákei Lajos kolozsvári iparmúzeumi és ipariskola épületei. Pákei Lajos Theophil Hansen tanítványaként végezte tanulmányait Bécsben, majd 1880-tól Kolozsvár főépítészeként kiemelkedő szerepe volt a város köz- és magánépítkezéseiben.
Az első tervek egyike. [a kép forrása: Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltára, Kolozsvár, Pákei I-B-019]
Ebbe a sorba illeszkedett tehát a kolozsvári I. Ferenc József Iparmúzeum és a hozzá kapcsolódó Építő-, Fa-, és Fémipari Ipariskola. Pákei Lajos életpályájának jelentős részét az iparmúzeum és az ipariskola megteremtése töltötte ki. Szülővárosába, Kolozsvárra való 1880-as visszatérését követően városi főmérnökként már 1882-től foglalkoztatta egy szakipari rajzot, építőmestereket oktató iskola, és az iparmúzeum létrehozása. Az iskola előzményének számító Építő-, Fa-, és Fémipari Műhelyeket 1884-től vezette, önéletírása szerint „munkásságom súlyát a nevelés és a tanügyi rendszer fejlesztésére fordítottam”. A többfunkciójú intézményt a város újonnan kiépülő villa- és szabadidős negyedének szomszédságában jelölték ki. A városi park, a Sétatér, a tehetősebb polgárok villáinak és nyári színkörnek a környezetében, a Malom utcában elhelyezett épületet az új helyszín adottságaihoz adaptálva tervezte meg Pákei. A telek hátsó, Szamos-parttal határos részébe tervezett kétszintes épület a városi köztértől távol a zajos műhelyeket rejtette.
A közös épületben elhelyezett iparmúzeum és ipariskola.
[a kép forrása: Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltára, Kolozsvár, Pákei I-B-043]
A Malom utcában végül a korábbi, csarnokszerű elképzelés helyett egy funkcionálisabb, optimálisabb helykihasználású, kevésbé reprezentatív múzeumi tér jött létre. A kiállítóteret az épület hátsó tömbjében helyezte el Pákei, a főépülethez nyaktaggal kapcsolódó kétszintes, középen hosszában fallal osztott, a termek közepén (valószínűleg) karcsú vasoszlopokkal tagolt belső tér megfelelő megvilágítását a három udvarra néző homlokzat ablaknyílásai biztosították. Az oktatás gyakorlati és zajjal járó része, a műhelymunka tehát a telek hátsó, Szamos felé eső részére került, a kétszintes épület földszintjén fémipari, emeletén faipari műhelyt rendeztek be, a hátsó sarokban, egy különálló kis épületben kovácsműhely kapott helyet.
Az iparmúzeum ipariskola épületének emeleti alaprajza.
[a kép forrása: Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltára, Kolozsvár, Pákei I-B-035]
A kétszintes, tizenegy tengelyes épület neoreneszánsz homlokzatára tervezett, de nem megvalósult szobrok az intézmény küldetését közvetítették volna a város társadalma felé. A korszak magyarországi iskolaépítészetében egészen ritka, a múzeumépítészetben azonban szinte kötelező szobrászati program magyarázatát egyrészt a múzeumi funkció épületen belüli jelenléte, másrészt Pákeinek Kolozsvár reneszánsz-kori virágzását minden eszközzel felidézni kívánó historizáló szemlélete magyarázza. A homlokzatra tervezett szoborcsoport a kettős intézmény múzeumi jellegét erősítette. Az attikán elhelyezett feliratok – Állami Ipari Szakiskola, I. Ferencz József Iparmúzeum és Városi Szakipari Rajziskola – az épület funkcióira utalnak. A középső, bejárati traktust koronázó párkányra tervezett szoborcsoport végül nem készült el. A trónoló, bal kezében valószínűleg Niké szobrot tartó szárnyas alakban Pallasz Athénét ismerhetjük fel, körülötte kétoldalt egy-egy térdeplő ifjú által tartott táblákon – az iskola és a múzeum küldetésének megfelelően – az Ipar és a Művészet feliratokat sejthetjük. A szoborcsoport programja megfelel a hármas intézmény létrejöttekor megfogalmazott küldetésnek, a tudomány és a szépség terjesztésének áldásos hatásaként fejlődő ipar és művészet programjának. Amennyiben ikonográfiai fejtegetésünk helyes, a homlokzat szobrainak programja a 19. század univerzális múzeumainak ikonográfiai toposzait adaptálja az iparfejlesztés területére. Pallasz Athéné megjelenítése a homlokzaton Pákei klasszikus műveltségéhez, építészi képzettségéhez és a város hagyományaihoz egyaránt illett: többek között a művészetek, a kézművesség és a képzés istennőjeként a klasszikus ideák megtestesítőjeként hirdette a felemelkedéshez vezető, egyetemesnek hitt utat. Pákei Theophil Hansen tanítványaként a bécsi Képzőművészeti Akadémián 1876–1880 között a „polgári Bécs” építészeti kialakulásának, a Ring kiépülésének szemtanúja volt, részt vett a polgári fórum főépületének, a bécsi parlamentnek a tervezésében és kivitelezésében. Pákei kolozsvári tevékenysége során kutatta, és ahol lehetett felhasználta Kolozsvár reneszánsz kori emlékeit. A korszak szemléletéhez és építészeti megoldási iránti lelkesedése és érdeklődése nem csupán reneszánsz építészeti tagozatok újrafelhasználásában nyilvánult meg, élete vége felé a város építészeti emlékeiről, közöttük 16. századi reneszánsz lakóházakról készített rajzokat.
Az 1898-ra elkészült ipariskolai épület már átadását követően elégtelennek bizonyult a gyűjtemény, a tantermek és a műhelyek együttes elhelyezésére. A megoldást végül egy önálló múzeumépület jelentette. Az iskolával szemben, a Malom utca másik oldalán, a Malomárok mellett 1903-tól kezdődtek el az iparmúzeum önálló épületének munkálatai, amelyek 1904-re fejeződtek be. Az első tervek már két évvel a kettős intézmény új épületének átadása után elkészültek. Egy 1898. januári datálású tus látványképen Pákei emeletráépítéses megoldási kísérletét lehet látni.
Az önálló Iparmúzeum palotája. [a kép forrása: Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltára, Kolozsvár, Pákei I-B-045]
Az Iparmúzeum épületének hosszmetszete.
[a kép forrása: Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltára, Kolozsvár, Pákei I-B-023]
Az Iparmúzeum épületének keresztmetszete.
[a kép forrása: Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltára, Kolozsvár, Pákei I-B-025]
Az 1903 és 1904 között zajló építkezés a Malom utcának az iskolával szembeni telkén zajlott. A tizenkilenc tengelyes főhomlokzatú, de mindössze háromtengelyes oldalhomlokzatú keskeny, kétemeletes épületet a Malomárok csatorna feletti hídján lehetett megközelíteni. Az épület kivitelezésében, berendezéseinek átalakításaiban jelentős szerep hárult az iskola növendékeire. Az első datált tervváltozat 1901. május 31-én készült, a megvalósult tervekhez képest egy-egy tengellyel szélesebb szélső rizalitokat mutat, amelyek végül négy-négy tengelyesre csökkentek. A középső traktus mögött a négyzetes előcsarnok és az emeletekre kétoldalt felvezető lépcsősor helyezkedett el. A földszinti előcsarnok bal oldalán az igazgatói iroda és a múzeumi szolga lakása kapott helyet, a jobb oldalon két egymásból nyíló kiállítóterem. A két felső szint beosztását és funkcióit a fennmaradt tervek hiányában nem lehet biztosan meghatározni. Az iparművészeti jellegű tárgyak gyűjteményezése felé forduló kolozsvári iparmúzeum önálló épületének párhuzamát immár nem a Monarchia ipariskolai épületeiben, hanem a korszak új iparművészeti múzeumai között találjuk meg. A kolozsvári iparmúzeum legközelebbi párhuzama a prágai Iparművészeti Múzeum 1897–1900 között Josef Schulz tervei alapján készült épülete. A huszonegy tengelyes főhomlokzatú és öttengelyes oldalhomlokzatú prágai épület arányai, keskeny jellege, enyhén előreugró közép- és oldalrizalitjai révén a tizenkilenc és háromtengelyes kolozsvári múzeumépület a prágai múzeum redukált változatának tekinthető. A prágai épülettől eltérően a kolozsvári múzeumépület esetében nem csak az alagsort és a földszintet díszíti kváderköves vakolatarchitektúra, hanem az első emeletig ilyen megoldást láthatunk. A Schulz-féle épületen végigvonuló félköríves, a második és harmadik szint főhomlokzati megoldásában féloszlopokkal és félpilaszterekkel tagolt ablaklezárástól eltérően a kolozsvári épületen csak az első emeleti ablaksor félköríves kialakítású.
Korabeli képeslap a két épülettel.
A 19. század végén a város egyik nagyberuházása az iparoktatás fejlesztését szolgáló ipariskola és iparmúzeum megalapítása és felépítése volt; létrejöttében részt vettek a város vezetése mellett az iparosok szervezetei és a városi értelmiség jelentős része is. A Monarchia számos városában hasonló folyamatok játszódtak le, Budapest és Bécs mellett Salzburg, Graz, Prága, Czernowitz, Marosvásárhely is jelentős ipariskolai-iparmúzeumi fejlesztésbe fogott az 1870–1880-as évektől kezdve. Mind a kettős funkciójú palota, mind az önálló iparmúzeum Pákei Lajos aktív tervezői életpályájának fontos művei. A lokális igények kielégítésén túl maguk az épületek rokoníthatók a Monarchia ipari és iparművészeti gyűjtőkörű múzeumainak építészetével, jelentős emlékei a korszak magyarországi múzeumépítkezéseinek, de unikális emlékei az erdélyi múzeumi fejlődésnek. Gazdasági szempontból a kiegyezés utáni magyarországi modernizációnak, a századforduló iparfejlesztési programjának fontos elemei.
Székely Miklós
