Szeptember 1-jén múlt háromszáz éve, hogy a kora újkori Európa egyik leghatalmasabb uralkodója, XIV. Lajos (1638–1715) francia király elhunyt. A köztudatba Napkirályként bevonult uralkodó személyében egy ellentmondásos, de mégis jelentős történelmi személyiséget tisztelhetünk, aki egy olyan kormányzati modellt fejlesztett tökélyre, ami sok szempontból a modern központosított államberendezkedések előfutárának tekinthető. Az ezredfordulón egymással egy időben két film is készült, ami az ő korát eleveníti fel. A király mindkettőben csupán mellékszereplő, viszont a 17. századi francia udvar miliőjét mindkét filmben majdhogynem tökéletesen ábrázolták. A király táncol (Le Roi danse) című alkotást Gérard Corbieau belga rendező jegyzi, míg a Vatel (Vatel) címet viselő másik film – amiről az alábbiakban szó lesz – egy francia-brit rendező, Roland Joffé műve.

vatel_7.png[a kép forrása: espectrofilia.ricardogreene.cl]

A film trailere. [forrás: youtube]

07.jpgGian Lorenzo Bernini (1598–1680): XIV. Lajos, 1665, Versailles. [a kép forrása: wikipedia]

A Vatel (magyarul lásd itt) négy nap történetét meséli el: 1671. április 21. és 24. között Louis de Bourbon-Condé herceg (1621–1686), Franciaország talán leghatalmasabb főura – aki „a Nagy Condé”-ként vonult be a történelembe – chantilly-i kastélyában vendégül látta XIV. Lajos királyt és udvartartását. Ennek hátterében egy kibékülés állt, ugyanis a filmben Julian Glover által megszemélyesített Condé évtizedekkel azelőtt, még Lajos gyerekkorában a királyi család rokonaként a Fronde élére állt, ami az utolsó nagy nemesi felkelés volt a modern, központosított királyi hatalom ellen. A lázadást leverték, de a hercegnek megkegyelmeztek, és XIV. Lajos a tehetséges hadvezér szolgálatait később igénybe vette. A filmben a király éppen azért látogatja meg a herceget, hogy a Hollandia ellen készülő háború vezetését rábízza. Természetesen az idős hadvezér a lázadásban való részvételét is kompenzálandó igyekszik jó benyomást tenni a királyra, ezért három napig világraszóló ünnepségekkel szórakoztatja az udvart.

06.jpgAntoine Coysevox (1640–1720): Louis de Bourbon-Condé, 1688, Párizs, Musée du Louvre. [a kép forrása: wikipedia]

A korántsem kis feladat lebonyolítása a herceg udvarmesterére, François Vatelre (1631–1671) hárul, aki elképesztő energiával és lelkiismeretességgel veti magát a feladatba, s az ünnepségek végül olyan lenyűgözőre sikerednek, hogy a király magával kívánja vinni őt Versailles-ba. A siker mégis tragédiával zárul. A rendezvénysorozat utolsó napja ugyanis péntek, kötelező böjt, ezért csak halat szolgálhatnak fel az udvarnak. A tenger mellől rendelt friss halszállítmány késik, s kétségbeesésében Vatel önkézzel vet véget életének. A tragédiát csak tetézi, hogy végül a szállítmány megérkezik, így az udvarmester kétségbeesett áldozata teljesen hiábavaló volt.

01_1.jpg

01_2.jpgFrançois Vatel (Gérard Dépardieu) cukorból készít gyűmölcstálat Lauzun márki számára. [a kép forrása: smallrooms]

02.jpgFrançois Vatel (Gérard Dépardieu) egy cukorból-édességből készülő asztaldíszt ellenőriz. [a kép forrása: pinterest]

A filmbe – nyilván dramaturgiai szempontból – egy szerelmi szálat is beleszőttek, ami viszont már fikció: Vatel viszonyt kezd a király új kegyencnőjével, Anne de Montausier-val, ami egyéb bonyodalmakhoz is vezet. Ez a szál azonban kiválóan érzékelteti az udvaroncok intrikus világát, amiben az embernek minden lépésére számító módon ügyelnie kellett, és amiben a legapróbb hiba is végzetesnek bizonyult, s a társasági életből való teljes kirekesztettséget – gyakorlatilag belső száműzetést – eredményezhetett. Az emberi drámát kiváló színészek játéka teszi átélhetővé. A Vatelt alakító Gérard Dépardieu brillírozik a szerepben, a Montausier-t játszó Uma Thurman is hozza a formáját, és az intrikus Marquis de Lauzun-t (1632–1723) alakító Tim Roth is felejthetetlen.

A film készítői azonban nem csupán a forgatókönyvvel, a rendezéssel és a színészi játékkal alkottak maradandót, hanem a 17. század tárgyi világának és épített környezetének megidézésével is. A Vatel díszlet- és a kosztümvilága 2001-ben meg is kapta a César-díjat, ami a francia filmes szakma legmagasabb rangú elismerésének számít. Az alkotás további erénye, hogy megragadja a barokk udvari élet lényegét, mégpedig a reprezentációt, ami a nagy építkezések mellett a hatalmas apparátust igénybe vevő ünnepségekben nyilvánult meg.

04.jpgFrançois Vatel (Gérard Dépardieu, középen) a későbbi bankettjelenet díszleteit mutatja be Condé hercegnek (Julian Glovernek, balra) és Lauzun márkinak (Tim Roth-nak, jobbra). [a kép forrása: deringhall]

A különféle követfogadások, bankettek, esküvők, keresztelők, világi megemlékezések és vallási szertartások színpadias megrendezése ugyanis lehetőséget biztosított az európai uralkodók számára dinasztikus céljaik propagandisztikus megjelenítésére. Ehhez a propagandához egy-egy ilyen alkalommal egyszerre alkalmazhatták az összes művészeti ágat – az építészetet, a képzőművészetet, a színházat és a zenét – kiegészítve a konyhaművészetben rejlő reprezentációs lehetőségekkel is. Az építészek, festők és szobrászok számára egy-egy ilyen alkalom kiváló lehetőség volt, hogy új ötleteiket az ünnepségek ideiglenes, fából, papírmaséból és gipszből felépített díszletein kikísérletezzék. A színpadi szerzők, zenészek, szakácsok és egyéb mesteremberek is tudásuk legjavát adhatták, az ünnepségek programadói pedig ügyeltek arra, hogy a képzőművészeti dekoráció a legnagyobb építészeti elemtől kezdve egészen a legkisebb, akár cukorból készült asztaldíszig is egységes szimbólumrendszert hordozzon, ugyanazt a mondanivalót sulykolja.

Gyümölcstál cukorból a "hús" (érzékiség) színeiben. [forrás: youtube]

Egy királyi bankett, a Napkirály dicsőítése. Gérard Dépardieu (Vatel), pirosban Julien Sands (XIV. Lajos), mögötte pedig Julian Glover (Condé herceg). [forrás: youtube]

03.jpgAz ünnepségek csúcspontja, a nagy bankettjelenet, a cethal szájából kibukkanó énekessel. [a kép forrása: unifrance]

05.jpgÉs ugyanaz tükörből, a király szemszögéből. [a kép forrása: deringhall]

08.jpgS mindezek mulandósága: a végzetes hallakoma jégszobrokból készült díszletei. [a kép forrása: blu-ray]

A Vatel tehát ebbe a világba kalauzol el bennünket, igen nagy műgonddal. Pont emiatt sajnálatos, hogy egy-két apró baki ebbe a filmbe is becsúszott. Nem értjük, hogy a francia-brit-belga koprodukcióban készült alkotásban a szereplők, a francia udvar tagjai miért angolul írnak? Azért, mert a készítők a filmet leginkább angol nyelvterületre szánták? Ha igen, akkor is kár volt ezért a kompromisszumért! Továbbá azt sem értjük, hogy néhány zenei betétet miért 18. századi darabokból válogattak össze? A nagy bankettjelenetben a cethal szájából felemelkedő énekes Georg Firedrich Händel (1685–1759) egyik művét szólaltatja meg, amit a híres késő barokk zeneszerző csak a 18. század közepén írt, és Condé herceg felesége – akit Arielle Dombalse játszik – szintén egy 18. századi darabot énekel. Holott rengeteg 17. századi francia zeneszerző életművéből lehetett volna válogatni!

11.jpgChâteau de Chantilly, 16–19. század. Park 1670–1688, tervező: André Le Nôtre (1613–1700). [a kép forrása: pinterest]

Némi anakronizmust még az épített környezetben is megfigyelhetünk. Mivel a chantilly-i kastélyt többször átépítették, a filmet több helyszínen kellett leforgatni, hogy a történetet autentikus 17. századi környezetbe helyezhessék. Ez nagyrészt sikerült is, a helyszínek kiválasztásában is nagyfokú igényesség mutatkozik meg. Egyetlen 20. század eleji helyszínt vettek igénybe, a saint-hilarioni Voisins-kastélyt, de ezt a csalást nem lehet észrevenni. A másik építészeti baki is csak a szakértőknek szúr szemet. Az a jelenet ugyanis, amelyikben először tűnik fel XIV. Lajos, azaz Julien Sands a Francia Nemzeti Bank székháza, az Hôtel de Toulouse úgynevezett Aranygalériájában (Galérie dorée) játszódik. Ezt a termet 1713 után alakították ki Robert de Cotte (1656–1735) tervei alapján, aki igaz, hogy XIV. Lajos egyik építésze volt, de jóval később működött, mint amikor a Vatel játszódik. Az Aranygalériát pedig pont a király uralkodásának a végén kezdték el építeni, ráadásul nem a Napkirály uralmára jellemző érett barokk, hanem már a rokokó előfutárának tekinthető úgynevezett régence stílusban.

09.jpgAz egyik forgatási helyszín, a Château de Voisines, 1903–1906, Saint-Hilarion. [a kép forrása: wikipedia]

10.jpgEgy másik forgatási helyszín, a Château de Maisons-Laffitte, 1640k–1670k, Maisons-Laffitte (François Mansart, 1598–1666).
[a kép forrása: wikipedia]

12.jpgAhol a filmben XIV. Lajos (Julien Sands) először feltűnik: a 17. századi Hôtel de Toulouse Aranygalériája (Galérie dorée), 1713 után, Robert de Cotte (1656–1735) műve. [a kép forrása: wikipedia]

Mindezek mellett még olyan „apróságok” is becsúsztak, mint a késsel-villával való étkezés. Igaz, hogy az európai elit pont a 17. században kezdett el a maihoz hasonló módon késsel és villával enni, de ez a szokás csak 18. századra vált általánossá. A kést és a villát a 17. században nagyrészt még csak a tányéron lévő étel felvágására használták, a falatokat pedig kézzel tették a szájukba. A bankettjelenetben a király megunt szeretőjét, Madame de Montespant (1640–1707) alakító Marine Delterme úgy étkezik, mint ahogy azt mi is tesszük a 18. század óta. Igaz, a változás XIV. Lajos korában már elkezdődött, de valószínű, hogy az étel szájba tétele még kézzel történt. Ezek a bakik azonban tényleg apróságok, a film összhatását és igényességét nem rontják le.

A Vatel kifejező módon és autentikusan ad képet a 17. század udvari életéről. A film keretét ráadásul egy ünnepségsorozat adja, tehát az alkotók egy olyan helyzetet vettek alapul, amin keresztül talán a legtökéletesebben lehetett megragadni a barokk világát. Egy olyan világot, amiben a látvány, a láttatás sokkal fontosabb szerepet játszott, mintsem gondolnánk, de ami felett a film utolsó jelenetében, a végzetes hallakoma jégből faragott, olvadó, összeomló díszletei mondanak ítéletet. Egy olyan világot, amiben a főhős elemében érezhette magát. Az egyik kulcsjelenetben tehát nem hiába mondja Gérard Dépardieu Uma Thurmannek: „nem kis dolog örömet szerezni a királynak”. De mégis a magába roskadt, újdonsült kegyencnő válasza világít rá a lényegre: „örömet szerezni a királynak igen könnyű”.

 

Tóth Áron

 

A bejegyzés trackback címe:

http://oroksegfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr118080022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.