A budapesti Március 15. téren egykor állt Szentháromság-emlékmű 1.

A közel 20 méter magas alkotás létezéséről kevés ember keveset tud. Így van ez annak ellenére, hogy a mai Március 15. téren állt neogótikus szobor egészen a Belvárosi templom oromzatáig ért fel, szokatlan méretével pedig nem csak uralta az egész teret, de központi elhelyezkedése révén Pestnek is meghatározó elemévé vált. Egykori külsejét csupán néhány festmény és grafika, valamint az a nagyjából másfél tucat fotó őrizte meg, melyek zöme azért is értékes, mert a legkorábbi fényképfelvételek Pestről. A monumentális szobrászati alkotás „rejtélye” elsősorban abban keresendő, hogy alig több mint 15 esztendeig létezett, majd miután lebontották, valami oknál fogva egyszerűen kikopott a köztudatból, sosem állt az érdeklődés metszetében, így semminemű kutatás nem készült róla később sem.

1_kozterkep.jpgA Szentháromság-emlék a pesti Eskü téren (ma Március 15. tér). [forrás: Köztérkép]

Az emlékmű története még a 17. század végére nyúlik vissza, ugyanis az 1691. évi pestisjárvány elvonulását követően a derék pesti polgárok – hálaképp – Szentháromság-oszlopot emeltek a városháza előtti téren (ennek budai párdarabja látható most a budai Szentháromság téren). Ezt a fogadalmi szobrot azonban életveszélyre való hivatkozással 1809-ben a tanács lebontatta, pótlásáról pedig nem gondoskodott. Bár időközben alapítvány is létrejött egy új szobor emelésére, 1819-ben pedig még pályázatot is kiírtak, évtizedeken keresztül alig történt az ügyben előrelépés hol városrendezési okok, hol anyagiak miatt.

2_fszek_budapest_gyujtemeny_az_emlekmu_kepe_a_felszenteles_eveben_1863.jpgAz emlékmű a felszentelés évében, 1863-ban. [forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény]

Aztán 1853-ban Scitovszky János esztergomi prímás megelégelte az évtizedes köldöknézést és felszólította a Belvárosi templom plébánosát, Szántófy Antalt, hogy tegyen lépéseket a „collossus” ügyének előmozdítása érdekében, hiszen az alapítvány számláján már elég szép summa állt rendelkezésre. Nem sokkal később Johann Meixner bécsi szobrászt – aki egyébként akkor már régóta dolgozott az esztergomi bazilika plasztikai gazdagításán – fel is kérték tervek benyújtására. Az ügy addig haladt, hogy 1856-ban ezeket a pesti tanácsnak be is mutatták, azonban – egyáltalán nem szokatlan módon – az egész ismét megrekedt, a következő évben pedig már a Halbig-féle emlékmű rajzát, műleírását és költségvetését nyújtotta be Szántófy plébános a hercegprímásnak, megjegyezvén, hogy a szobrász ajánlata „maxime favorabilis”. Hogy a fent nevezett egyén a hírneves müncheni Johann Halbig (1814–1882) – aki egyebek mellett József nádor szobrát is mintázta Pestnek –, vagy annak Bécsbe költözött öccse, Andreas (1807–1869) pontosan nem tudni. A költségterv ugyan Bécsben kelt, de az aláírás erősen az előbbiére emlékeztet, arról nem is szólva, hogy mint „Bildhauer u. Professor” egyértelműen Johann Halbigra utal, ugyanis ő a müncheni Politechnikum tanára volt. Az ügyet picit bonyolítja, hogy a későbbiekben végig Andreasról lesz szó, ő készíti el végül is az alkotást, s azzal, hogy rendszeresen „leprofesszorozzák” (melynek érdekében tett is azért), kettőjük összekeverése állandósult. Az ügy megoldása egyébként alighanem abban rejlik, hogy a megbízást eredetileg valóban Johann kapta meg, azonban bécsi testvérére bízta annak kivitelezését, ő pedig csak az egyik figurát faragta ki. A tervet – amelyen a Szentháromságon kívül Szent Erzsébet, Szent László, Szent István és Szent Gellért, egy Immaculata, valamit vagy másfél tucat imádkozó és zenélő angyal kapott helyett – végül is Scitovszky elfogadta, de azt azért hozzáfűzte, hogy „Fiúisten öreges alakján változtatni kell”.

3_fszek_budapest_gyujtemeny_1864.jpgAz Eskü tér az emlékművel 1864-ben. [forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény]

Az eredeti elképzelés szerint az emlékművet 1859 Szentháromság vasárnapján már felavatták volna, de ebből végül semmi nem lett. Az okokat itt most nincs lehetőség ismertetni, elég annyit megjegyezni, hogy olybá tűnik, Pest nem volt kimondottan lelkes, hogy közterületén egy ilyen hatalmas szobor éktelenkedjen, s bár ujjat húzni a prímással nyílván nem akart, de finom módszerekkel – pl. a bürokrácia útján – azért próbálta Scitovszkyt „jobb” belátásra bírni. Az ügynek azonban nem ő volt a fő mozgatórugója, hanem az agilis Szántófy, aki átlátott a szitán és többször nyomatékosan hívta fel a prímás figyelmét arra, hogy Pesttel vigyázni kell, mert csak az időt húzza. Külön figyelmeztetett: ha elkérik a terveket – persze elkérték –, akkor azok kiadását Scitovszky tagadja meg „különben az fog történni, hogy a tanács – amelynél a tőke letétben van, és amely pénzügyi gondjaival eléggé megterhelvén amúgy nem különösebben készséges –, kiadja a tervet hosszú vizsgálatra és ennek jóváhagyásával fogja húzni az időt, sőt, még nagyobb akadályokat gördít a munka megkezdése elé”. És úgy tűnik, gördített is, mivel 1859 nyarán – amikor az eredeti elképzelés szerint már állnia kellett volna a műnek – arról olvasni, hogy az ügyben pályázatot írtak ki, vélhetőleg Pest javaslatára, amely nem akarhatott egy ilyen jellegű monumentális és városképet formáló alkotást a közterületén felállítani úgy, hogy mintegy a feje felett döntöttek róla. A pályázók között feltűnik a pesti Vigadó építésze, Feszl Frigyes, Halbig, az eredetileg a tervvel megbízott Meixner, illetve a jeles bécsi építész, Friedrich von Schmidt is. A pályázat valószínűleg inkább csak „látványelem” volt, mert egy hónappal később – mintha misem történt volna – újból arról olvasni, hogy Halbig készíti a tervet, melyet a következő évben módosított. Ez az Andreas Halbig nevével fémjelzett költségvetés és terv több pontban különbözik az elsőtől (kevesebb figura, részben olcsóbb anyagok stb.), összességében pedig kevésbé volt vonzó – már ami a végösszeget illeti. Ezek ellenére Scitovszky végül is rábólintott a szerződésre, amelyet Pest is elfogadott, de nem mellékes megemlíteni, hogy mindezzel együtt a szobrász vesztére kikerült az a tétel, mely szerint a kőanyag minőségéből eredeztethető hibákért Halbig felelősségre nem vonható.

4_vasarnapi_ujsag_1892_23_400_ferenc_jozsef_eskuje_1867_junius_8-an.jpgFerenc József koronázási esküje 1867. június 8-án. [forrás: Vasárnapi Újság, 1892/23. 400.]

Az emlékmű aztán 1862-ben végre elkészült, s a következő év Szentháromság vasárnapján (pünkösd utáni vasárnap) fel is szentelték – illetve felszentelték volna, de ez ismét nem valósult meg. Arról most ne beszéljünk, hogy a sajtó egy része folyamatosan neheztelését fejezte ki, hogy a hazai mesterek mellőzése mellett „valami Halbig nevű műncheni szobrász” készíti az emlékművet. Az viszont lényeges, hogy Pest már megint húzta az időt hol azzal, hogy a rakpart szintjét kell megemelni, planírozni, hol a kikövezéssel, hol pedig azzal, hogy újfent elbizonytalanodott azon, vajon nem lenne-e mégiscsak szerencsésebb az alkotást a régi helyén, a Városháza téren felállítani (ezen egyébként a sajtó is állandóan rágódott). Telt az idő azzal is, hogy amikor a pénzügyi alap kezdett kiürülni, a tanácsot kérték meg, hogy a megnövekedett kiadásokba szálljon be – ennek érdekében még Halbigot is Pestre citálták –, amely előbb hezitált, majd kategorikusan elutasította a kérelmet, mondván: „a' tanács nem érzi magát kötelezve mondott művész […] kifejtett várakozásának megfelelni”. Valóban: a kontraktusban szereplő „pieta”, vagyis hogy a szobrász kegyeletességből elvárja („erwarten”), hogy a magisztrátus majd fizeti az alapozást, igen pongyola (aztán végül is a kb. 3500 forintos alap helyett a magisztrátus a kiadásokat letudta azzal, hogy kemény 43 forintot leszurkolt mindenféle apró munkálatok címén, holott csak az avatási virágdekoráció 50 forintot kóstált). Aztán amikor nagy nehezen elindultak földmunkák, hol az aszály hátráltatta, hol koporsókat találtak, hol a tanács állítatta le az egészet, mert az alapozással megbízott Lohr Antal a földet rossz helyre szállíttatta, hol pedig, mert kiderült, hogy a városatyák meg sem kapták az ide vonatkozó terveket a fenti építésztől, így az egész szabálytalan, tehát a vizsgálat lefolytatásáig berekesztették a munkákat és még lehetne sorolni a viszontagságokat.

5_fortepan_az_emlekmu_a_lebontasa_elott_nem_sokkal_1880.jpgAz emlékmű lebontása előtt nem sokkal (1880). [forrás: Fortepan]

Summa summarum, július közepén vontatóhajóval megérkeztek az alkotás részei, s nem sokkal később maga Halbig is, aki szeptember végére a munkát elvégezte (szeptember 26-án már a kő részek lemázolásával is elkészültek). A legalább négyrendbeli időtologatás után végül is 1863. október 10-re tűzte ki Scitovszky a szobor felszentelésének (végleges) időpontját. Az avatás igen nagyszabású volt, számtalan közjogi és egyházi méltósággal, mely ceremóniának nem csak a pontos egyházi forgatókönyvét, de az egyházi beszéd teljes szövegét, sőt a díszebéd pontos létszámát és részvevőinek névsorát is ismerjük. Innen tudjuk, hogy a névkeverésből mulatságos baki itt is született: Danielik János püspök ugyanis pohárköszöntőjében „Halbig koszorus müvészért”, mint „Széchenyi szobrászáért” ürített poharat, ő is összekevervén nevesebb testvérével a jelenlévőt (merthogy Széchenyi portréját öccse faragta ki a város megbízására). Ekkor került szóba annak a Szent István-szobornak is az ötlete, mely végül is csak jó 40 évvel később készült el (ez a Stróbl-féle a Halászbástyánál) és akkor, ott mindenki lelkesen támogatott, sőt gyűjtés is indult, Halbigot pedig két terv elkészítésére is felszólították. A szobrászt nyilván a névkavarás nem zavarta – megszokta – és talán azt az 50 forintot sem sajnálta, melyet a fenti szent szobrára a perselybe dobott (főleg ha ő készítheti), hiszen a következő napokban megkapta a szerződésben kialkudott összeg második részletét, így már csak a végső elszámolás maradt hátra, mely a próbaév után esedékes. Ez a próbaév azonban nem várt események sorát hozta, nem véletlen, hogy az egyik korabeli újság az egész emlékművet úgy jellemezte, mint ami „elég kereszt megalkotóján”.

Folytatása következik.

Szerdahelyi Márk

 

Az emlékmű történetéről bővebben: Hegedűs András (szerk.): „Az idők tanúja”. A pesti Nagyboldogasszony-templom története. Budapest, 2016. 105-125.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oroksegfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3311947347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

w9alaki 2017.12.09. 20:46:07

Ezt is vissza lehetne építeni.
süti beállítások módosítása