A címben szereplő téma fontosságát talán mi sem jelzi jobban, hogy a jelen blog két szerzője gyakorlatilag egymástól függetlenül is késztetést érzett arra, hogy azt a figyelem homlokterébe állítsa. Már csak a helyszín kiemelt volta is kiválóan alkalmassá teszi arra, hogy a jelenlegi magyarországi örökségvédelem egyfajta „lázmérője" gyanánt szolgáljon.

01_A Varbazar kozponti resze 2013 januarjaban.JPGA Várkertbazár központi része 2013 januárjában [fotó: Schmidt Péter]

02_A Varbazar jobb oldalepulete 2013 januarjaban.JPGA Várkertbazár jobb oldali épülete 2013 januárjában [fotó: Schmidt Péter]

Az elmúlt napokban az elektronikus sajtó különböző forrásaiból olvashattuk, hogy a Budavári Palota keleti lejtőjén, a Várkertbazár mögött jó állapotban lévő közép- vagy török kori falmaradványokra bukkantak, melyek valószínűleg itt működött egykori kézműves műhelyek maradványai. Az örvendetes hír után viszont rögtön hidegzuhanyként hatott a folytatás, miszerint a megtalálásuk után rögtön el is akarják bontani őket – az ügyben nyilatkozó örökségvédelmi szakember szerint azért, mert sem idő, sem pénz nem áll rendelkezésre a felújításukra, megtartásukra. Hozzátenném: sem akarat. Felmerül a kérdés: Magyarországon netán túl sok 16–17. századi emlék maradt volna? Azt a keveset, melyet az elmúlt évszázadok háborús pusztításai meghagytak, sem vagyunk képesek megvédeni? Még akkor is, ha mindez éppen a Várkertbazár felújítása címén történik.

03_A mai Varbazar stb. a Juvigny-Greischer-fele 1686-os metszeten.JPGA mai Várkertbazár területe a középkori királyi palota maradványaival
a Juvigny-Greischer-féle 1686-ban készült metszeten

Az elmúlt évtizedek tétlensége és tehetetlensége után egyre katasztrofálisabb állapotba került és a világ száz legveszélyeztetettebb műemléke közt számon tartott épületegyüttest nemrég kiemelt beruházásként, örvendetes lendülettel álltak neki felújítani, hogy az immár ne a város szégyenfoltja, hanem ismét büszkesége legyen. S mindez nem csak lokális megoldásként, hanem egy komplex, az egész Palotára és környékére kiterjedő felújítási koncepció keretében történik.

Ennek kapcsán párhuzamként felidézhető a Budai Vár közelében az ezredforduló körül felépült Millenáris Park. Itt az 1990-es évek végén merült fel, hogy a terület hasznosítását megváltoztassák, mert a helyén lévő egykori Ganz-gyár helyzete a városszövet fejlődése során idővel megváltozott: a perifériáról a központba került (a döntéshez természetesen erőteljesen hozzájárult az itteni ipari termelés fokozatos csökkenése is). A szükséges átalakítás szerencsére nem vonta maga után a régi komplexum teljes leradírozását a föld színéről: a magyarországi ipartörténetben kiemelkedő szerepet játszó, egykor nemzetközi jelentőségű gyár épületei nem tűntek el nyomtalanul. Jelentős részük fennmaradt, és immár a város új igényeit szolgálja, a műemlék gyárcsarnokokat kulturális célokra építették át. Az így létrejött új központ méltán nyerte el 2002-ben az Europa Nostra-díjat.

05_Millenaris_Fogado ep. egykori gepjavito galvanizalo uzem.JPGA Millenáris Park fogadóépülete, az egykori gépjavító és galvanizáló üzem
[fotó: Schmidt Péter]

A jelenlegi Várbazár-projekt kapcsán azonban fontos leszögezni: nem egy alig százéves gyártelep helyén valósítják meg, hanem az ország egykori hatalmi- és kulturális központjaként szolgáló középkori királyi palota maradványainak tövében. Ezen az évszázadokon át használt, és számos régészeti réteget – meg még valószínűleg sok meglepetést – tartogató területen maximális körültekintéssel kell eljárni, s nem lehet „elefánt a porcelánboltban” módjára viselkedni.

A török kori falakról szóló újabb híradások némileg finomítottak a képen: nem szimplán ledózerolják őket, hanem átfogó tudományos vizsgálatok után – melyek az épületelemek nagy felbontású 3D lézerszkenneres felmérését és fotódokumentációját is tartalmazzák – bontják le őket. Ezt követően az építőanyagot a Budapesti Történeti Múzeum kőtárában helyezik el. Mint a Várgondnokság közleményében hangsúlyozta: ez a módszer a leletmentés „elfogadott, gyakran alkalmazott módja”. Mondhatnánk, „Bakócz-kápolna 2.0”. A 19. század első negyedében – még az intézményes műemlékvédelem megszületése előtt – úgy oldották meg a pompás reneszánsz épület átmentését az új Esztergomi bazilikába, hogy alkotóelemeire szedték és később újra felépítették, immáron új összefüggésben. Most, az intézményes műemlékvédelem utáni időben szemlátomást ez a módszer újra módi.

04_Varbazar_Eloterben a meg allo torok kori romok 2013.05.10..JPGA Várkertbazár az előtérben még álló török kori romokkal 2013. május 10-én
[fotó: Schmidt Péter]

A Várkertbazár 1984-es bezárását követően egészen mostanáig az enyészet volt az úr a területen, csupán minimális karbantartást végeztek rajta. Úgy tűnik, ezt a hosszú mulasztást most egy csapásra akarják pótolni, hogy alig egy év alatt, a 2014-es esztendőre csillogó-villogó állapotba kerüljön az épületegyüttes. Miután évtizedekig nem történt semmi, most sztahanovista (élmunkás) tempóban kell a kivitelezőknek, munkásoknak és restaurátoroknak dolgozniuk. Jogos a félelem, hogy ez a minőség rovására fog menni. Óhatatlanul az ötvenes évekbeli vicc jut az ember eszébe arról a három megmaradt ujját feltartó munkásról, aki a sztahanovista fűrészbrigádnak öt korsó sört rendelt…

Schmidt Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://oroksegfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr755312172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.