Időutazás I.

 2013.08.09. 09:02

A régiség értéke, első rész: két ellentétes példa 

Miért is értékes egy épület, műalkotás vagy használati tárgy csupán csak attól, hogy régi? Mi is az a plusz, amivel rendelkezik, miért fontos, hogy anyagi valójában is fennmaradjon? Mitől több egy valódi antik bútor, mint egy mai másolat? Miért nem szabad kicserélni egy építészeti faragványt, kidobni egy eredeti ajtót, ablakot, zárat vagy kilincset, és lehetőség szerint miért ne verjünk le egy több évszázados vakolatot? Ezzel az írással egy rovatot indítunk, ami évszázados anyagok és technológiák ismertetésével érvel majd amellett, hogy amennyiben csak lehetséges, nem szabad kicserélni vagy kidobni ezeket a tartozékokat. Hiszen minden régiség éppen anyagisága miatt egy-egy megvalósult időutazás: pótolhatatlan. De mielőtt belevágnánk, fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon magától értetődik-e a régiség értéke. A válaszadásra tett kísérletet kezdjük két ellentétes példa bemutatásával.

targyeset_01_1.JPG

A iszei Naikú [forrás: wikipedia]

Japánban, Isze városában áll a távol-keleti ország egyik legrégibb, a 7. században kiépített szentélyegyüttese. A sok szentélyből álló komplexum Japán ősvallása, a sintó egyik legfontosabb központja. A sintó eredetileg egy sámánisztikus alapokon álló természetvallás, melyben a különféle dolgoknak szellemei, ún. kamijai vannak, melyek lényegében az istenek helyét töltik be. Az iszei nagyszentély két fő részből áll: a Naikúból, a belső szentélyből és a Gekúból, a külső szentélyből. A sintó hitvilág szerint az előbbi Amateraszu Ómikami, a Napistennő, a japán császári család mitikus őse tiszteletét szolgálja. Ha azonban azt hisszük, hogy a belső és külső szentélyben több évszázados épületekkel találkozunk, akkor tévedünk: a Naikút és a Gekút ugyanis minden húsz évben újjáépítik. Az új épületeket immár a 7. század óta ugyanazokból az anyagokból, ugyanolyan technikával és formavilággal húzzák fel, mint a régieket. Romlandó faanyaguk is közrejátszik ebben, de szellemi hátterét a természet állandó halálában és újjászületésében, a dolgok állandó változásában való hit adja.

targyeset_01_2.jpg

Az izumói belső szentély [forrás: wikipedia]

Izumo nagyszentélyét szintén a japán történelem korai időszakában alapították. Az iszeihez hasonlóan ezt is többé-kevésbé rendszeresen újjáépítik, de ebben a komplexumban már 18. századi épületeket is látni lehet. Korábbi emlékekkel azonban Izumóban sem találkozunk. Modern nyugati szemmel furcsának tűnik, hogy bár a fenti szentélyek a japán kultúra legrégibb és legfontosabb emlékei, mégis állandó pusztulásra és újjászületésre vannak ítélve. De valamiképp ez az állandó újjáépítés is egyfajta örökségvédelem, hiszen egy ősi vallási hagyomány fenntartása. Ráadásul a szigorú építési előírásoknak köszönhetően megőrizték a régi technológiákat és a korabeli formavilágot, így a szentélyek sokáig alapvető hatással lehettek Japán építészetére. Isze és Izumo tehát a szellemiséget, nem pedig az anyagiságot őrzi.

targyeset_01_3.JPG

Az assisi Szent Ferenc-bazilika. [forrás: wikipedia]

Az itáliai félszigeten lévő Assisi a nyugati kereszténység egyik szellemi központja, ahol Assisi Szent Ferenc (1182–1226), a ferences rend alapítója élt és működött. Szerzetesi közössége az evangéliumi szegénységhez való visszatérést hirdette, a városokban prédikált és az egyszerű embereket szólította meg. Valódi reformmozgalomnak számított a középkori Európa szellemiségében. Az alapító halála után a sírja fölé építették fel a rend központi templomát, az assisi Szent Ferenc-bazilikát. A 13. századi gótikus épület egy alsó, valamint egy felső templomból áll, és a korszak legjelentősebb mesterei díszítették.

targyeset_01_5_et_6.jpg

III. Ince pápa elfogadja a fereces rend reguláját, Assisi, Szent Ferenc-bazilika, felső templom (balra) és Szent Ferenc a madaraknak prédikál, ugyanott [forrás: wikipedia]

A felső templomban látható, Szent Ferenc életét ábrázoló falképciklust a hagyomány szerint Giotto di Bondone (1267–1337) festette mesterével, Cimabuéval (1251e–1302k) együtt. Giorgio Vasari (1511–1574), az itáliai reneszánsz szerző A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete című művében Giottóról azt állítja, hogy ő tette meg a döntő lépést a bizáncias középkori művészettől a reneszánsz festészeti stílusa felé. Vasari óta Giotto korára még ma is úgy tekintünk, hogy fontos és előremutató művészeti fejleményeket indított el. Az assisi bazilika a falképekkel együtt tehát az európai civilizáció nagyon fontos emlékei közé tartozik.

A bazilika boltozatának beomlása. [forrás: youtube]

Ezt a kiemelkedően jelentős együttest azonban 1997. szeptember 26-án egy földrengés súlyosan megrongálta: a falakban és a boltozatokban statikai károk keletkeztek, boltmezők omlottak be, kétszáz négyzetméternyi mennyezetkép hullott le és több falkép is megsérült. Százezres nagyságrendet ért el a széthullott festménydarabok száma. A restaurálás során a boltozatokat újjáépítették, és ahol lehetett, a freskókat is helyreállították. Megkeresték a használható darabokat, és archív fotók segítségével illesztették össze őket. A modern restaurálási elveknek megfelelően tehát arra törekedtek, hogy az eredetiből amit meg lehetett menteni, azt „kiskanállal” is összeszedjék és megmentsék. Ezért ma olyan állapotban láthatjuk a bazilikát, ami anyagában is a lehető legjobban megközelíti a régi állapotot.

targyeset_01_7.jpg

Cimabue: Maestà, Assisi, Szent Ferenc-bazilika, alsó templom [forrás: wikipedia]

Nem kell magyarázni a fenti két példa közötti különbséget: az ősi vallási rítus egy szellemiség megőrzését tartja lényegesnek, és az adott hiedelemvilág lényegéből adódóan nem törődik a mai értelemben vett anyagi hitelességgel, a modern tudományos módszereken alapuló restaurálási gyakorlat számára viszont az utóbbi sokkal fontosabb. A sintó hagyománnyal szemben számára nem eredeti egy alkotás, ha azt anyagában nem sikerül megőrizni. Ugyanis a tárgyi megőrzést nagyon fontosnak tartja, amint az ICOMOS, az UNESCO műemlékvédelmi világszervezete által 1994-ben elfogadott Narai Dokumentumban is áll: „minden kultúra és minden társadalom sajátos formákban és eszközökben fejeződik ki: tárgyiasultakban [kiemelés tőlem – T. Á.] és szellemiekben. Ezek alkotják örökségét s ezt kell tiszteletben tartani.” Az említett dokumentum az 1964-ben összeállított Velencei Kartán nyugszik, ami mind a mai napig iránymutatásul szolgál a műemlékvédelem számára. Ezek és a hozzájuk hasonló dokumentumok a modern világunkra jellemző szemléletmódot tükrözik, ami számunkra egyértelmű. Azonban mint Isze és Izumo példája is mutatja, hozzáállásunk nem minden értelmezési keretben ilyen magától értetődő. Igaz, térben messze kell utaznunk, hogy másféle gondolkodásmóddal találkozzunk, de vajon közelebb is belebotlunk eltérő megközelítésekbe? A válasz igen, viszont ha a Nyugatot tekintjük, akkor nem térben, hanem időben kell útra kelnünk. Erre az utazásra azonban a második részben kerül sor.

Folytatása következik.

Tóth Áron

A bejegyzés trackback címe:

https://oroksegfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr205452849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.