Az idén nyáron röppent fel a hír, miszerint 2016. március 15-ig a Miniszterelnöki Hivatal felkerül a Budai Várba, a Várszínházhoz tartozó volt karmelita kolostor épületébe. Néhány nappal ezelőtt az is kiderült, hogy az épületet használó Nemzeti Táncszínházat egy évre a Várkert rendezvénytermébe költöztetik. Pontosan azonban még nem világos, hogy magának a színházépületnek hosszú távon szánnak-e valamilyen színházi funkciót, vagy a karmelita kolostor épülettömbjéhez hasonlóan a miniszterelnökség fogja-e használni.

varszinhaz_2008_TA.JPGA Várszínház épülettömbje 2008-ban [a szerző felvétele].

Úgy tűnik, hogy a költözködés beleillik abba a sorba, ami 2001-ben a Sándor-palota rekonstrukciójával kezdődött el és a közelmúltban a Várkertbazár helyreállításával folytatódott (itt és itt). A jövőben ráadásul a kormányzat szándéka a Nemzeti Hauszmann Terv keretében a Budavári Palota 1945 előtti állapotának lehetőleg legteljesebb körű rekonstruálása, amihez a szakértői bizottság idén szeptemberben állna fel. Az elkészülő palota látogathatóságát továbbra is biztosítanák a nagyközönség számára, de némely részei kormányzati funkciókat kapnának. Blogunkon már beszámoltunk arról, hogy a palota rekonstrukciója sok kérdést vet fel, ami összefügg a miniszterelnökség tervezett áthelyezésével is. Nyilvánvaló a szándék a végrehajtó hatalom 1945 előtti helyére, a Budai Várba való visszaköltöztetésére, valamint a vár reprezentációs lehetőségeinek a kihasználására.

Véleményem szerint mindez nem teljesen légből kapott ötlet, hiszen a világ számos országában több évszázada ugyanazokban az épületekben működnek egyes kormányzati szervek, elég csak a bécsi Hofburgra vagy a prágai Hradzsinra utalni. Mindemellett a törökök kiűzését követően fontosnak tartották a budai királyi rezidencia újbóli kiépítését még akkor is, amikor az uralkodó Bécsben tartózkodott. II. József uralkodása alatt (1780–1790) pedig elkezdték visszatelepíteni a kormányszékeket Budára, így a 18. század végétől Pozsony mellett már a középkori királyi székhely is lassan-lassan újra székváros jelleget öltött. A Budai Vár kormányzati központként való felfogása tehát a magyar történelemben sosem volt rendszerspecifikus és mindig is egy olyan évszázados hagyományt őrzött, amihez a világ civilizált országaiban – elég megint csak Ausztriára vagy Csehországra utalni – általában ragaszkodni szoktak. Ráadásul a végrehajtó hatalomnak egy civilizált országban semmi keresnivalója a törvényhozó hatalom székhelyén, a Parlamentben. Mégis mi teszi speciálissá a Várszínház épülettömbjének az esetét? Az, hogy a palotával vagy a Sándor-palotával ellentétben sosem töltött be kormányzati funkciót.

A Várszínház helyén a 13. századtól egy ferences kolostor és a hozzá tartozó Szent János-templom állt. Ezt a komplexumot jelentős családok ingatlanjai vették körül, például itt emelkedett Werbőczy István (1458–1541) háza. A törökök a templomot dzsámivá alakították át, és kiépítették a budai pasa palotáját. Az 1686. évi ostrom során mindez teljesen rommá vált, s néhány évvel Buda felszabadulása után, 1693-ban a karmelita rend kapta meg a telket. A karmeliták 1734-re építették fel kolostorukat és templomukat. A kolostor észak felől három kétemeletes szárnnyal csatlakozott a templomhoz. A Dunára néző keleti és az északi szárny kéttraktusos volt a külső oldalon szobasorral, belül pedig folyosóval. A keleti szárny északi meghosszabbításában helyezték el a nagy díszebédlőt, az ún. refektóriumot. A mai Színház utcára néző nyugati szárny csak egytraktusos volt: egy egyszerű folyosó, ami a templomot az északi szárnnyal kötötte össze.

varszinhaz_1778_dunai_front.jpgA karmelita kolostor Duna felé néző homlokzata az 1770-es években. [a kép forrása: egykor.hu].

A karmeliták azonban csak 1784-ig használhatták az épületet, amikor II. József rendfeloszlatásai következtében elkobozták az ingatlant. Ekkor a templomban raktárt, a kolostorban pedig lakásokat rendeztek be. 1786-ban a kalapos király új utasítása értelmében a templomot színházzá, a kolostort pedig kaszinóvá alakították át. A koncepció kidolgozásával a sokoldalú tudóst, Kempelen Farkas (1734–1804) udvari tanácsost bízták meg. A refektóriumot klasszicizáló későbarokk festéssel díszítették, a színház pedig megkapta mai homlokzatát. A II. világháborúig nagyobb átalakításra csak a 19. század közepén került sor, amikor a nyugati szárny folyosójához egy klasszicista traktust építettek hozzá, így kialakult a volt kolostor mai Színház utcai homlokzata is. Ezt már csak kisebb átalakítások követték. 1945-ben azonban az épület jelentős károkat szenvedett: leomlott a nyugati szárny udvari traktusa, valamint az északi és a keleti szárny egy része, a tető, a klasszicista főlépcsőház és a színház belső szerkezetének nagy része pedig elpusztult. A leomlott részeket 1949–50-ben visszafalazták és befedték, de az épület sokáig üresen állt.

varszinhaz_1899_klosz_wikipedia.jpgA Várszínház 1899-ben [a kép forrása: wikipedia].

varszinhaz_1918_nezoter.jpgA nézőtér 1918-ban [a kép forrása: egykor.hu].

A felújítási munkálatokat hosszas tervezgetés után az 1970-es évek közepén kezdték el. A színház belső terét nem a II. világháború előtti állapot alapján építették fel, a barokk és klasszicista kialakítást a volt kolostor térszerkezete mellett lényegében a homlokzatok és a színház, tehát az egykori templom határolófalai őrzik. Az épületben 1978-tól a Népszínház működött, majd 1982-től a Nemzeti Színház kamaraszínháza volt, míg 2001-ben a Nemzeti Táncszínház költözött be.

varszinhaz_1945_nemzetitancszinhaz.hu.jpgA Várszínház 1945-ben. Jól láthatók a kolostori szárnyt ért károk, valamint érzékelhető a belső teljes pusztulása
[a kép forrása: nemzetitancszinhaz.hu].

Igaz, hogy a Várszínház tömbjét a II. világháborúban nagy károk érték és az épületet jelentősen átalakították, de ettől függetlenül kormányzati célra való felhasználása kérdéseket vet fel. A volt karmelita templomban ugyanis kisebb-nagyobb megszakításokkal 1787 óta Buda első színháza működik. 1790-ben Kelemen László (1762–1814) „Magyar Játszó Társasága” itt tartotta az első magyar nyelvű színielőadást Simai Kristóf (1742–1833) piarista szerzetes „Igazházi” című darabjával. 1800-ban maga Ludwig van Beethoven (1770–1827) koncertezett a falai között, és a későbbiek során a magyar színészet hőskorának nagy alakjai mind felléptek benne. Bármennyire is megviselte hát a történelem, a Várszínház mégis nemzeti kincs: átalakított mivoltában is az ország egyik legrégibb színjátszótere. Nyilvánvaló, hogy a 21. századra a kormányzati bürokrácia a világon mindenhol összetetté vált és helyigénye megnőtt, a Fehér Ház bürokráciája is elfoglalja már a környező épületeket, valamint a Downing Street 10-é sem csak a régi brit miniszterelnöki rezidenciára korlátozódik, hanem a szomszédos házakra is kiterjed. Az is nyilvánvaló, hogy a kormányzat szándéka a miniszterelnökséget minél közelebb költöztetni történelmi központjához, a Sándor-palotához, amit jelenleg a Köztársasági Elnök Hivatala foglal el. De ha feltételesen meg is engedjük, hogy a volt kolostorépület megfelelő lehet a Miniszterelnöki Hivatal céljaira, a volt karmelita templommal, magával a színházzal koránt sem ez a helyzet. Véleményem szerint az épületnek ezt a részét meg kell őrizni immár kétszáz éves funkciójában. A magyar kultúrának tartozunk ennyivel.

 

Tóth Áron

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oroksegfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr336681567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.