Az elmúlt évek műemlékeket is érintő uniós beruházásainak jellegzetes kísérői a megélénkült turistaforgalmat kiszolgálni hivatott fogadóépületek. Ez a (mellékhelyiségtől a 3D-s vetítőteremig sok mindent magába foglalni képes) épülettípus nálunk viszonylag új keletűnek számít, tőlünk nyugatabbra azonban régebbi múltra tekint vissza (ld. az angol visitor center, illetve a német Besucherzentrum kifejezést).

Az alábbiakban csak a műemléki vonatkozású látogatóközpontok problematikájával kívánok foglalkozni, azokkal sem kortárs építészeti megközelítésben, hanem szigorúan a történeti épületek megjelenésére, összképére, hasznosítási lehetőségeikre gyakorolt hatásuk vonatkozásában. A felsorakoztatott példák segítségével kívánok rávilágítani azon ritkán feszegetett kérdések létjogosultságára, amelyek az ilyen épületek szükségességét, illetve történeti környezetbe való illeszkedését firtatják.

Előre kell bocsátanom, hogy a közvélekedéssel és sokak híresztelésével ellentétben az uniós támogatás révén megvalósuló fejlesztéseknél nem kötelező ilyen létesítményeket építeni. Ez annak ellenére így van, hogy nálunk – miként azt a fogadóépületek melletti érvként hangoztatni szokás – kifejezetten műemléki helyreállításra egyáltalán nem, csak turisztikai vonzerőfejlesztésre lehet pályázni. Miért költenek hát olykor több százmillió forintot ilyen építmények létrehozására műemlékek közvetlen közelében?

A tihanyi bencés apátság „Porta Pacis” („a béke kapuja”) névre keresztelt, 2011-ben átadott fogadóközpontja például önálló beruházás révén épült meg, tehát nem egy leromlott állapotú együttes felújításának részeként készült. Rendeltetése nem egyéb, mint a Balaton fölé magasodó ősi monostort elözönlő turistaáradat XXI. századi igényeket kielégítő fogadása. Mivel eddig szinte csak méltató írások jelentek meg róla, szeretném kissé eltérő, az örökségvédelem szempontjait jobban érvényre juttató szemszögből megközelíteni a vele kapcsolatos problémákat. Az apátsági templomtól északnyugatra elhelyezkedő új építmény részben a föld alatt, részben a felszínen helyezkedik el. A munkálatokkal foglalkozó cikkek lelkendezve emelték ki, hogy a komplexum 70%-a a térszín alatt helyezkedik majd el, ami rejtőzködő megjelenést sejtetett. Ehhez képest egy meglehetősen masszív betontömb tűnt fel a monostor tőszomszédságában, a hazánkban egyre inkább elharapózó bunkerépítészet újabb példájaként. Eleve kétséges, hogy az új betonkonstrukció rideg kimértsége képes-e egyáltalán harmonizálni a templom vidékies ízű, rurális bájt sugárzó részletforelképzelémáival, zsindelyfedésű, kerekded toronysüvegjeinek kedvességével. A falusi barokk istenházák tagozatait a korszak élvonalába tartozó, faragott berendezéssel ötvöző templomtól minden elemében idegen fogadóépület inkább kelt világháborús katonai objektummal kapcsolatos, kevésbé felemelő képzeteket, semmint a szerzetesi vendégszeretet szívmelengető érzését…

bunker.jpg

A tihanyi fogadóépület bejárata és egy világháborús bunker

Az ilyen felvetésekkel szemben rendre azt a zsigeri ellenérvet hozzák fel, hogy a történeti együtteshez kapcsolódóan végzett kortárs építészeti tevékenység vállaltan az elkülönülésre, a szándékos kontraszthatás keltésére törekszik. Ez esetben viszont harmonikusabb, és egyben maradandóbb eredményt biztosító megoldás lehetett volna, ha az alkotók (a helyi, tradicionális építőanyagok irányába tett engedménnyel) például a mégoly triviálisnak tűnő terméskövet alkalmazzák. Még szerencsésebb és sokkal inkább környezetbarát opció lett volna, ha a semmihez sem fogható hangulatú, festői Csokonai liget közel kétharmadának külszíni fejtéssel történő kitermelése helyett alkalmasabb helyszínt választanak, amely vizuális értelemben biztonságos, de nem leküzdhetetlen távolságra van a műemléktől. A Kossuth Lajos utcától a templom előtti térig felvezető lépcső – mint fő megközelítési út – melletti teraszos domboldalt hasonló technikával, de kevésbé fájdalmasan lehetett volna hasznosítani a nevezett célra. A délkelet felől ugyanoda felkanyarodó rézsűs utca korábbi épületeinek átalakításával, illetve bővítésével pedig akár jelentős pénzösszeget is megtakaríthattak volna. Félő azonban, hogy a megvalósult építmény esztétikai értelemben nem annyira a béke kapuja, mint inkább jövőbeni konfliktusok forrása lesz.

Más szempontból tanulságos a helyreállítás alatt álló fertődi Esterházy-kastély elé, pontosabban a tőle északra fekvő Pomogy (ma Pamhagen, Ausztria) felől bevezető út mentén építeni tervezett fogadóközpont esete. A sajtóban kisebb időkülönbséggel eddig három különböző tervvariáns is napvilágot látott ugyanattól a tervezőirodától.

fertod.jpg

Változatok egy témára Fertődön

Az első, 2007-ben nyilvánosságra került változat üvegfákat vizionált a területre. Az alkotói közösséget, ahogy az manapság lenni szokott, itt sem hatotta át a történelmi jelentőségű hely szellemisége, inkább az egykori előkert dendrológiai szempontból csak kisebb részben értékes fái ihlették meg, miáltal ez az elképzelés sokkal inkább mutatkozott alkalmasnak egy nemzeti park, mint egy főúri rezidencia látogatói számára. Hivatalosan ennek a konstrukciónak kellett volna „felkészítenie” a turistákat az őket fogadó késő barokk világra, aminél nagyobb képzavart nehezen tudnék említeni. Ráadásul mindezt nem kevesebb, mint nyolcszázmillió (!) forintból tervezték megvalósítani, amely reálértékben talán meg is haladja az épületegyüttesre a feldúlását követő ötven évben fordított források összességét. A koncepció irreális voltával szembesülve – heves viták közepette – a kastélyt akkoriban kezelő Műemlékek Nemzeti Gondnoksága új tervet készíttetett, immáron „csekély” félmilliárdos büdzsével. A második variáns kevésbé formabontó, de visszafogottnak továbbra sem nevezhető épülete azonban ugyancsak tervlapon maradt, míg végül elkészült a minimál-költségvetésű harmadik verzió. Ennek belsőterében – mintegy gesztusgyakorlásként – megjelenik a kastély homlokzati architektúrájának afféle grafikai idézete.

Bárhogy is, Eszterháza ismeretében kijelenthető, hogy a többnyire leromlott állapotú, vagy méltatlanul hasznosított melléképületek sokasága mellett új fogadóközpontot készíttetni több mint pazarlás. A kastély három lehetséges megközelítési útja mentén hosszan sorakoznak a kívánt funkcióra alkalmasabbnál alkalmasabb, sorsuk jobbra fordulását váró építmények: észak felől a két gránátos ház, valamint a kastély földszintes patkószárnyai, nyugatról a vendégfogadó, a muzsikaház, illetve a lovarda, keletről pedig a tiszttartói lak. Mindemellett Európa legnagyobb rezidenciái közül több egyáltalán nem rendelkezik különálló fogadóépülettel, hanem az együttes valamelyik történelmi része szolgál erre a célra. Így az angliai Blenheim Palace közel négyszázezres, vagy épp Schönbrunn 2,5 milliós éves turistaforgalommal is megbirkózik önálló látogatócentrum nélkül.

Amennyiben mégis elkerülhetetlennek bizonyul az új fogadóépület létesítése, érdemes azt a történetileg kialakult feltárulás, összkép, illetve építészeti koncepció bárminemű zavarása nélkül kivitelezni. Elfogadható példa erre az edelényi L’Huillier–Coburg-kastély látogatócentruma [A funkciókon itt a kortárs épület, és a kastély földszintes patkószárnyai osztoznak. Előbbibe csupán a vizesblokkok és egy térkép került – a szerk.], amely az egykori kert határain túl, a Bódva-folyó töltésébe illesztve, a kastély felől rejtve jelenik meg.

edeleny_1.jpg

Az edelényi fogadóépület és a kastély képe a látogatóközpont felől

Általánosságban a jó megoldás kulcsa abban keresendő, hogy nem erőltetnek az alapszükségletek (úgy, mint vizes blokk, jegypénztár, információs pult) kielégítésén túlmenő fölösleges funkciókat az új építmény keretei közé. Az igazi látványosság ugyanis a kastély, vagy épp az apátság, amely maga kell, hogy a bemutatás tárgya és egyben eszköze legyen. A méregdrága, ám hihetetlen gyorsasággal elavuló műszaki berendezésekre alapozott didaktikus filmvetítések és egyéb látványelemek megfosztják a műemléket attól, hogy önmaga tárja fel titkait, felkínálva a spontán megismerés örömét az érdeklődőknek. Az érv, miszerint komoly igény mutatkozik az épületek múltjának audiovizuális technikával történő szemléltetésére, inkább a modern piacgazdaság egyik alaptételét látszik igazolni, amelynek értelmében a jól reklámozott kínálat szükségképp megteremti a maga keresletét. Ráadásul a funkcionális és esztétikai értelemben túlhangsúlyozott, szerep- és aránytévesztésről árulkodó látogatóközpontok nélkülözhetetlen forrásokat vonnak el hányattatatott sorsú kulturális örökségünk megmentésétől.

Bármekkora tétben hajlandó vagyok fogadni, hogy az újdonság varázsával együtt fogadóépületeink népszerűsége is elillan.

Bátonyi Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://oroksegfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr116987033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.