Mi a közös Tutanhamon sírjának 1922-es felfedezésében, Szergej Gyagilev balett-társulatában, a konstruktivizmusban és Japán hagyományos művészetében? Természetesen az, hogy mind hatással voltak a két világháború között világszerte elterjedt, ma évtizedekre feledésbe merült art décóra. Az art déco, akárcsak a 20. század végének sztárépítészete, sokkal inkább divatjelenség, mint elméletileg megalapozott, szakmai közösségekre, hagyományra vagy épp innovációra építő művészeti irányzat. Mégis, A nagy Gatsby világának esztétikai háttere mára kétségbevonhatatlanul része lett a művészet történetének, még ha sokszor lenézett, felületesnek tartott mostohagyerek is a nagy testvérek, elsősorban a modernizmus mellett.

Annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy van-e magyar art déco építészet, először természetesen az art déco fogalmát lenne érdemes tisztázni – azzal, hogy mi számít magyar építészetnek, ráérünk foglalkozni később is. A stílus elnevezése egy 1925-ben rendezett párizsi kiállítás nyomán született, de csak az 1960-as években vált széles körben elfogadottá, Bevis Hillier brit művészettörténész munkája nyomán; korszakhatárait pedig a Victoria & Albert Museum 2003-as, fontos kiállítása 1910 és 1939 között húzta meg. Az Iparművészeti Múzeum csaknem húsz évvel korábban rendezett, első art déco témájú kiállításának katalógusában azonban Bánszkyné Kiss Éva leszögezi: „jóval 1910 előtt kialakult néhány európai központban, így Magyarországon is az a már art deconak nevezhető higgadt, konstruktív népművészeti és keleti hatásokat is magába olvasztó tárgyformálási tendencia, amely épp úgy felelevenít empire és biedermeier elemeket, mint bizáncias vagy klasszicizáló formákat” (Bánszkyné Kiss Éva – Csenkey Éva: Magyar art deco. Az Iparművészeti Múzeum kiállításának katalógusa, Budapest, 1985). Azaz, immár Vadas József szavaival: az art déco „interstiláris irányzat” (Vadas József: A magyar art deco. Corvina, Budapest, 2005), amely különösképp mutatja a népművészet és az egzotikus tájak, a Távol-Kelet, Oroszország, Japán, Afrika, Egyiptom hatását. A miértre pedig idézzük Ferkai Andrást: „az art déco elsősorban a jómódú polgárság igényét fejezi ki egy újfajta, luxus igényű környezetre, amely túllép a historizmus és a szecesszió divatjamúlt stílusán, de mégsem csupaszítja le az építészetet a modern mozgalom aszkéta és technicista szellemében”. (Ferkai András: Pest építészete a két világháború között. Modern Építészetért Kht., Budapest, 2001.)

gyorgyi_es_rimanoczy.jpg

Györgyi Dénes magyar pavilonja az 1937-es párizsi világkiállításon (archív kép, Kubinszky Mihály nyomán), és Rimanóczy Gyula Pasaréti téri temploma (1931–1934)

Az idézetek alapján úgy tűnhet, az art déco kifejezés – amelynek francia és egy ékezettel szegényebb angol verzióját felváltva használja a hazai szakirodalom – bevett és jól körüljárt téma a magyar művészettörténetben. Ennek nem is lehetne igazabb az ellenkezője. Az Iparművészeti Múzeum úttörő, 1985-ös kiállítása ugyan kísérletet tett a korszak designtermésének felmérésére, a következő átfogó tárlatra azonban 2012-ig kellett várni. Az építészeti kutatás pedig még lassabban reagált. Pamer Nóra alapműnek számító könyve, a Magyar építészet a két világháború között első, 1986-os kiadásában egyáltalán nem szerepel az „art déco” kifejezés (a félreértések elkerülése végett: angolul sem), a 2001-ben megjelent, bővített kiadásban viszont már önálló fejezetet kapott. Vadas József 2005-ös publikációja – nagy lépést téve– már együtt tárgyalta a különböző művészeti műfajokat. A hiátus alapvető oka az lehet, hogy a magyar építészettörténeti kutatások jellemzően a korszakok öndefinícióiból indulnak ki, így a két világháború közötti architektúra tárgyalása gyakorlatilag máig a modern–historizáló–népies/nemzeti háromszögében zajlik. Az art déco pedig egyrészt utólagos kategória – azaz művelői jellemzően modernistaként, esetleg a hazai téglaépítészet hagyományainak követőiként vagy magányos sziklaszirtként hivatkoztak magukra –, másrészt az emlékek száma sem éri el a kritikus mennyiséget. Harmadrészt –mint a fenti definíciótöredékekből kiderül – az art déco alapvetően dekoratív irányzat; a hagyományosan meghatározott tömegeket, tagolást, alaprajzi elrendezést használó klasszikus stílusokhoz képest felületes és csapongó, így bizony nehéz megfogni.

paulheim_mester_utca.jpg

Paulheim Ferenc 1930-as, Mester utcai lakóháza az art déco számos, jól azonosítható elemét felsorakoztatja, tervezőjének mégsem juthatott eszébe, hogy art décóként határozza meg

Hogy mennyire, arra elég csak néhány példát említenünk. Az art déco egészen más módon jelenik meg a korszakban óriási építkezéseket bonyolító Egyesült Államokban, mint a nevét adó Franciaországban: az egyik oldalt a Chrysler Building, a Rockefeller Center és a Radio City Music Hall fergeteges, egyszerre felemelő és innovatív mivolta, a másikat a Théâtre des Champs-Élysées, a Palais de Chaillot és a Palais de Tokyo hagyománytisztelő, színpadias monumentalitása jellemzi. Német földön Erich Mendelsohn számít a stílus úttörőjének; dinamikus, ívelt formák és erőteljes horizontális vonalak definiálta stílusa az angol nyelvterületen önálló irányzattá fejlődött, „Art Moderne” vagy „Streamline Moderne” néven. Olaszországban nem ritka a konkrét történeti idézetek, elemek használata a kor épületein, az antikvitástól a barokkig meglehetősen széles palettáról – de az ugyancsak olasz és spanyol nyelvterületen „racionalizmusként” ismert irányzat és az art déco között is folyamatos az átjárás. Ráadásul az art déco nem csupán internacionális, de globális is: az indonéziai Bandungban emelt Villa Isola (1932–1933, Charles Prosper Wolff Schoemaker), Hugyecz László sanghaji Zöld-háza, Eritrea újjáépített fővárosa, Asmara, a brüsszeli Szent Szív-bazilika felismerhetően ugyanazon stiláris alapvetések nyomait őrzik, mégis jellemző, helyi árnyalatokkal színezve.

arkay_alma_utca.jpg

Erőteljes, geometrikus formák, dekoratív részletek: Árkay Bertalan Alma utcai villája (1927)

De vajon mik a magyarországi art déco építészet ismérvei? Alapvetően azokból a részletekből tudunk kiindulni, amelyek külföldről is ismerősek: a színpadiasság, a monumentalitás, a szimmetria; a korban modernnek számító anyagok használata; a geometrikus tömegek és formák meghatározó mivolta; a dekoratív, rátétszerű motívumok használata. Hegedüs Ármin és Böhm Henrik Horváth Mihály téri bérházáról írt kritikájában, a Tér és Formában Borbiró Virgil rosszallóan emlegeti a „cikk-cakkos dekorációt” – aligha sejtve, hogy az art déco egyik kulcsmotívumára utal. A skála azonban ritkán jelenik meg teljességében, gyakran keveredik más, akár historizáló elemekkel. Nehéz eldönteni azt is, hogy például Medgyaszay Istvánnak a Távol-Kelet iránti vonzódását besorolhatjuk-e az art déco hatásokhoz, hiszen tudjuk: magyarázatai ennél sokkal mélyebben keresendőek. Málnai Béla barokk motívumokat használó, húszas évekbeli munkáit jellemzően a korban visszatérő, felerősödő historizálással magyarázzák az építészettörténészek, holott Málnai karikatúraszerűen, szinte groteszk jelleggel, megváltozott kontextusban veszi elő ezeket az elemeket – ez a teatralitás pedig tulajdonképp értelmezhető art déco vonásként. Ez nem pusztán elméleti diskurzus: sokkal inkább arról szól, megpróbáljuk-e épített örökségünket európai kontextusban elhelyezni és értékelni, kilépve azok közül a keretek közül, amelyeket alkotói önmaguk számára meghatároztak.

erkelymotivumok.jpg

Az irányzatra jellemző, Budapesten is sok helyen megfigyelhető zárterkély-motívum, itt a Gyöngyösi utcában [bal], az Amerikai úton [közép] és az Edison utcában [jobb]

Sem Budapesten, sem Magyarországon nem alakult ki soha olyan iskola, de még csak laza csoportosulás sem, amit egyértelműen az art déco követőjének nevezhetnénk. Ez azért is érdekes, mert a hazai építészet meghatározó alakjai közül viszont többen is kacérkodtak az art décóval, például Málnai Béla, Kozma Lajos vagy Györgyi Dénes. Málnai Garas utcai Kardos villája (1922), Kozma első komoly megbízása, a Zivatar utca 9. alatti Austerlitz-ház (1924–1925), a Stefánia út 63/c alatti társasház, illetve az 1925-ös gyomai Kner-villa jellemzően neobarokként szerepelnek a szakirodalomban, holott sokkal közelebb állnak az art déco ízlésvilágához. A hazai közegben azonban marginális maradt a jelentőségük, akárcsak Györgyi világkiállítási pavilonjainak, amelyek izgalmas, dinamikus stílusa vajmi kevés hatást váltott ki itthon.

forras_motivum.jpg

Ugyancsak jellemző formai elem a forrásra vagy pálmafára emlékeztető díszítmény, itt Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodájánál (1930), illetve az újlipótvárosi Phönix-ház (1929) bejáratánál

A magyar építészetben egyébként sem mesterek, mint inkább egyes alkotások, illetve esetenként építtetők jelzik az art déco jelenlétét. Az Elektromos Műveknek például több meghatározó együttest köszönhetünk: Györgyi Dénes és Román Ernő Honvéd utcai trafóháza és bérháza (1932), Rerrich Béla Fehérvári úti lakóháza (1927–1928), valamint Gerstenberger Ágoston és Arvé Károly Kazinczy utcai alállomása (1933–1934) egyaránt a legfinomabb emlékek közé tartoznak. A számottevő emlékek közé sorolhatjuk a Dohány utcai Hősök emléktemplomát (Vágó László, Deli Lajos Dezső és Faragó Ferenc, 1929–1931), Rimanóczy Gyula pasaréti Szent Antal templomát (1931-1934), Lamping József egyiptizáló Városi Moziját Kaposváron (1928), Sajó Istvánnak az ortodox hitközség megbízásából tervezett debreceni bérházát (1931); hogy csak néhányat ismerjünk.

freund_gyongyosi_ut.jpg

Az art déco teljes tisztaságában a kismesterek munkáiban érhető tetten. Freund Dezső Gyöngyösi úti bérházának bejárata (1926–1927)

halasz_futo_utca.jpg

Halász Aladár: Lakóház a Futó utcában (1929–1930)

vermes_gaal_jozsef_ut.jpg

Vermes József: Lakóház a Gaál József úton (1929–1930)

A fentiek között szerepel közismert név, de olyan is, aki legfeljebb egy-két vidéki helytörténész számára csenghet ismerősen. Az art déco építészet átfogó kutatásával, és különösen a Budapesten kívül alkotók felmérésével igencsak adósak vagyunk. A debreceni Sajó István, a bajai Nagy András, a balassagyarmati Magos Dezső mellett bizonyára sokan várnak még felfedezésre. Akárcsak az elcsatolt országrészekben élő, emigrált, vagy épp ideiglenesen külföldön dolgozó magyarok: az Egyesült Államokban Maróti Géza, Olaszországban Faludi Jenő, Argentínában a Kálnay-fivérek, András és György, Kassán Oelschläger (Őry) Lajos – a sort hosszan lehetne folytatni. A szerencsés kivételek közé tartozik a sanghaji Hugyecz László, akinek nevét egyre szélesebb körben ismerik nem csak itthon, de Kínában is. Kutatnivaló tehát lenne bőven, az Iparművészeti Múzeum 2012-es kiállításának sikere pedig azt mutatja: a nagyközönséget sem hagyja hidegen a téma. Mégis kevesen foglalkoznak vele, akárcsak hobbiszinten is. Példás kezdeményezés Bolla Zoltáné, aki fotógyűjteményének egy részét online is elérhetővé tette, Budapesten tematikus városi sétákat szervez, és impozáns országos képgyűjteményéből a közeljövőben szándékozik egy könyvet is kiadni. Területileg szűkebb, de tematikusan szélesebb merítéssel, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült el saját, Art déco és modern Budapest című könyvem kézirata, ami a tervek szerint idén lát napvilágot. Némi rálátással nyugodtan mondhatom: mind az érdeklődés, mind a téma sokkal több kutatót elbírna.

Kovács Dániel

A bejegyzés trackback címe:

https://oroksegfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr647169893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fekete Dániel . · http://csakaszepre.blog.hu 2015.02.13. 10:50:36

"mind az érdeklődés, mind a téma sokkal több kutatót elbírna." ez pontosan így van. Szuper poszt lett!

whale 2015.02.14. 13:57:42

Van itt kis zavar, úgy érzem. Az art deco nem építészeti stílus, hanem iparművészeti, legfeljebb belsőépítészeti. Elsősorban tárgyakra -használati- és dísztárgyakra, bútorokra valamint dekorációra, díszítésre utal. A linkelt épületek többsége bauhaus, ami kortársa az art deconak, de az valóban építészeti stílus.

bzk 2015.03.08. 20:36:06

@retek: a magyar art deco építészet 99%-ban „ki van kutatva” Budapesten, Magyarországon és külföldön.

bzk 2015.03.08. 20:45:57

@bzk: „Van itt kis zavar, úgy érzem. Az art deco nem építészeti stílus... ... A linkelt épületek többsége bauhaus”

többsége?!?!?!

negyedigazságot írtál. a Gyöngyösi úti, a Futó utcai, na meg a téglaépületek, pláne a Phönix-ház nagyon távol van a bauhaustól, Gropius forog a sírjában, ha ezen dísszel(!) rendelkező épülettömegek(!) kapcsán bárki bauhaust említene. ugyanilyen tévedés a Szent István parkot is „lebauhaus-ozni”.

a pavilonon, meg a templomon látszik leginkább a szigorúbb konstruktívista-funkcionalista formanyelv, míg a Vermes-háznak északnémet/holland téglaexpresszionizmushoz van köze, ld. a díszeket a félkörű zárterkélyen ill. a lakatosmunkákat. nyerskőlábazat és tégla is távol áll a bauhaustól. ugyanakkor ezen épület is kezd a konstruktivista formanyelvhez közelíteni.

bzk 2015.03.08. 20:46:36

@retek: az előző komment neked ment!