Időutazás VI.

Régi technológiai ismeretekről szóló sorozatunk legutóbbi részében Beregszászi Nagy Pál (1790–1865) mérnöknek, a debreceni főiskola rajz és építészet tanárának 1824-ben, Debrecenben kiadott „Az építés tudományának azon része, melyben az épületeknek erős és alkalmatos volta adódik elő” című tankönyvét ismerhettük meg. A kőanyagokról közölt rövid szemelvények jól mutatták, hogy a könyv leginkább a közép-európai s így a hazai építészetben évszázadok óta legelterjedtebb anyagokkal és szerkezetekkel foglalkozik. Ezek között a tégla töltötte be a legjelentősebb szerepet, hiszen a templomok, kastélyok, gazdasági és középületek jelentős része ebből az építőanyagból épült a 17–19. században. Az alábbiakban közölt idézetek nagy vonalakban illusztrálják, hogy mit is tartottak fontosnak a korabeli Magyar Királyság és Erdélyi Nagyfejedelemség fő építőanyagáról.

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a tégla semmivel sem rosszabb építőanyag, mint a kő, hiszen évezredes épületek téglafalai állnak mind a mai napig – elég csak a Római Birodalom épületeire utalni. Emellett a tégla alapanyaga könnyen alakítható, amire talán a gótikus építészet idomtéglái szolgáltatják a legjobb példát. Magyarország kőben szegény, folyóvizek által szabdalt, hordalékos belső területein pedig évszázadokig az égetett tégla volt az egyetlen időtálló építőanyag.

targyeset_06_1_caracalla.jpgCaracalla termái Rómában, Kr. u. 3. század. Jól látható a római betonból és téglából készült falszerkezet. [a kép forrása: wikipedia]

targyeset_06_2_ferences.jpgA 15-16. század fordulóján épült szegedi ferences templom. A gótikus boltozat bordáit kő helyett kiégetett agyagból készítették.
[a kép forrása: mek.oszk.hu, Buzás Gergely]

Készítési technológiája évezredekig lényegében változatlan maradt: az agyag és a homok bizonyos arányú keveréke, amihez egyéb adalékokat is hozzákeverhetnek. Előállítása a 19. században kezdett el a maihoz hasonló nagyüzemi méreteket ölteni, bár már korábban is alapítottak téglagyárakat. A budapestiek közül talán kevesen tudják, hogy a mai Széll Kálmán tér „gödre” hogyan jött létre: a török kiűzése után a város bérbe adta a területet, ahol agyagbánya és téglagyár létesült. A hasonló manufaktúrák mellett azonban a legtöbb téglát a magánépítkezésekhez gyártották, mégpedig helyben. Egy-egy templom vagy kastély építésekor a szerződtetett kőművesmester gondoskodott ennek az alapvető falazó- és boltozóanyagnak az előállításáról. A főurak uradalmaiban vagy az egyházi birtokokon ilyen esetben az építkezés helyszínéhez közel építtettek téglaégetőket. A homokot és agyagot lábbal dagasztották, és kézzel vetették fa keretekbe. Miután a kiformált anyag a napon kiszáradt, elkezdődött az égetés, ami a munkafolyamat legkényesebb része volt:

Az Agyag, melyből a’ Tégla készül, felette megkívántatik, hogy tiszta, azombann sem nagyonn kövér, sem nagyonn sovány légyen, földel, gyökérrel, féreggel,  szeméttel, és követsekkel elegyített ne légyen; ha nagyonn kövér az Agyag, a’ Téglák az égetéskor megrepedeznek, melyre nézve a’ kövérségét égetett Agyag porral, ‘s homokkal szokás elvenni, mellyel való elegyítésbenn is felette kell vigyázni; az is roszsz, ha hozzá sok Homok tevődik, mert akkor az Agyagnak nem leszsz jó öszveállása, ‘s annálfogva a’ Tégla öszve hasadozik: leginkább az igen kövér Agyagot negyedrésznyi, igen tiszta Homokkal szokás elegyíteni, de mindég felette jól el kell keverni, hogy mindenik egyformánn elegyedjen.”

Az égetés falazott kemencékben vagy ideiglenes boksákban folyt. Ilyen boksákat a szénégetéshez helyenként még ma is készítenek szerte a Kárpát-medencében: a kúpos formában lerakott rönköket földdel fedik be, s ebbe szellőzőnyílásokat vájnak. A meggyújtott fa a föld alatt egyenletesen lassan izzik el.

targyeset_06_3_boksa.jpgSzénégető boksa működés közben. A füst a szellőzőnyílásokon át távozik. [a kép forrása: wikipedia]

A jobb minőségű építőanyag természetesen falazott, épített kemencékben készült, amit megfelelő légjáratokkal láttak el. De már a napon is egyenletesen kellett kiszárítani a formába vetett agyag-homok keveréket, amire sem a túl hideg és nedves téli, sem pedig a túl forró nyári idő nem volt alkalmas. A kemencékben vagy a boksákban a hőmérséklet egyenletes, lassú emelésére és lassú csökkentésére volt szükség, ami nagy szakértelmet kívánt:

A’ Téglának való főld elébb Lovak által jól öszve tapodtatik, azutánn az emberek keze által még jobbann megtisztíttattatik, a’ mikor a’ főldönn egy vagy két lábnyi (a Magyarországon általánosan használt bécsi lábról van szó: egy láb kb. 37 cm – T. Á.) vastagságbann elterűlvénn, belőlle minden tisztátalanság kihányódik. – Legjobb tisztítás módja az, mely így megy végbenn, minekutánna Lovak által jói öszvetapodódott, ‘s emberek is jól öszvegyúrták az Agyagot, valamely a’ végre készük Asztalra tevődjön meglehetős sokaságú Agyag, itt is elébb kézzel, ‘s vas Eszközzel jól törődjön öszve: azutánn görbe két nyelű késsel, egy ujjnyi vastagságra egymás utánn vágódjon le, a’ levágás közbenn a’ tisztátalan részek igen könnyenn kihányódhatnak, mely munka ha másodszor, vagy harmadszor is megtörténik, még tisztábbá tevődik az Agyag.”

targyeset_06_4_plate_1_1762.jpegA téglavetés és eszközei a nagy francia enciklopédia (Encyclopédie) 1762-ben kiadott képkötetéből. [a kép forrása: portail.atil.fr]

targyeset_06_5_plate_1_1762.jpegTéglaégető kemence a nagy francia enciklopédia (Encyclopédie) 1762-ben kiadott képkötetéből. [a kép forrása: portail.atil.fr]

Ezek után Beregszászi így folytatja:

„Már az ekképpenn készült Téglák, tökélletesenn kiszáradvánn, arra a’ végié készült Kementzékbe a megégetés végett öszverakódnak, a’ hol is elébb igen tsekély tűznél felmelegítődnek, azért hogy ha még bennek valami kis nedvesség volna is, annál inkább kiszáradhasson, és hirtelen nagy tűz által öszve ne repedezzenek, mikor pedig már jól fel melegedtenek, akkor lassann; lassan nevelődik a’ Tűz, míg végre minden nedvesség a’ Téglákból kihajtódik, ‘s azok elegendőképpenn megégetődnek.”

Természetesen a minőség ellenőrzése is fontos volt, amit általában úgy végeztek, hogy két téglára keresztbe állítottak egy harmadikat, majd ezt további téglákkal fölülről, középen terhelni kezdték. A minőséget az határozta meg, hogy milyen mértékű terhelés után tört el a tesztelt tégla.

Beregszászi a téglaminőséget a következőképpen írja le:

„Némely Téglák igen setét veressek, ezek a’ legjobbak, és őket akármire lehet használni, akár nedves hellyenn, akár az Épületnek azon részeinn, melyek legjobban kivannak tétetve a’ Levegőég viszontagságainak. – Némely Téglák halaványonn maradnak, igen roszszak, magoktól, még állásokbann széllyel omlanak, ezek az: Épűletbenn tsak olyan helyenn használódnak, a’ hol sem erő, sem tűz, sem más viszontagság nem éri, és tsak fal tölteni valók.”

A gyárak és uradalmak már a kora újkorban jelölésekkel látták el az építőanyagokat: bélyeget ütöttek beléjük, ami manapság nagy segítség a kutatók számára, hiszen egy ilyen bélyegből – ami a gyár vagy az építtető tulajdonos neveinek kezdőbetűiből és esetenként címeréből áll – tudható, hogy az adott téglát legkorábban mikor falazhatták be. Általában a 19. század első negyedéig–első feléig a kidomborodó betűk voltak jellemzők, míg ezután megjelentek a nagyüzemek bemélyedő, professzionális bélyegekből származó betűi. Az ilyen bélyeges téglák tehát nagy számban kerülnek elő egy-egy régi épület felújítása alkalmával, a tudomány régóta foglalkozik rendszerezésükkel, s egyik legteljesebb gyűjteményük a veszprémi Magyar Építőipari Múzeumban (Téglamúzeumban) található.

targyeset_06_6.JPG18. századi bélyeges tégla a péceli Ráday-kastélyból, rajta . [a szerző felvétele]

A régi szóhasználatban – például Beregszászinál – a tégla szó nem csak az alapvető falazó- és boltozóanyagot jelöli, hanem a hasonló technológiával készült tetőcserepet, valamint az alsóbbrendű, kastélyokban leginkább földszinti helyiségek padlóját burkoló négy- vagy sokszögű idomtéglákat, padlóburkoló lapokat is.

targyeset_06_7.JPGKerámia padlóburkolat a hontszentantali (Svätý Anton, Szlovákia) Koháry-kastély 18. századi konyhájában. [a szerző felvétele]

Az építőanyag szilárdsága mellett azonban voltak árnyoldalai is, mégpedig nedvszívó képessége. A beton, bitumen és más modern szigetelőanyagok használata előtt ugyanis pont a tégla miatt nehezen tudták megoldani a földszinti falak vizesedésének meggátolását. A szemcsés, kapilláris csövekkel átszőtt szerkezet alulról, a talajból szívta magába a nedvességet. Ezt úgy próbálták meg kiküszöbölni, hogy az alapot agyagba vagy mészbe ágyazott kövekből építették, és csak ezek után a rétegek után kezdték el a téglasorokat. Ez hol több, hol pedig kevesebb sikerrel végződött, de az alapozás technikáinak részletesebb ismertetése egy következő cikk témája lesz.

 

Tóth Áron

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oroksegfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr867206049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.