2003. január 2-án Franciaország egyik legjelentősebb műemlékének, a lotaringiai hercegek lunéville-i kastélyának, a „lotaringiai kis Versailles”-nak a déli szárnyában tűz ütött ki. A lángok hamar elharapóztak, s felemésztették a kápolnát, a katonai szakkönyvtárat, a fajanszmúzeumot és a régi hercegi lakosztályokat. A katonai szakkönyvtárban több mint 8000 kötet veszett oda olyan értékes anyagokkal együtt, mint Bonaparte Napóleon (1769–1821) levelezése. A fajanszgyűjteménnyel egyetemben sok értékes műtárgy is elpusztult. A francia kulturális kormányzat segítségén túl a kastély megmentésére Lunéville, château des Lumières néven egy egyesület alakult, melynek fővédnöke a lotaringiai hercegek leszármazottja, Habsburg Ottó (1912–2011) lett. Egy egész Európára kiterjedő kampány eredményeként az egyesület különféle állami és civil szervezetektől, vállalkozásoktól, valamint magánszemélyektől is jelentős összegeket gyűjtött össze a felújításra. Honlapja szerint jelenleg több mint 1,4 millió euró, azaz több mint 437 millió forint felett rendelkezik, és még mindig fogadja a támogatásokat. Megalakult a kastély restaurálásáért és rekonstrukciójáért felelős műhely, és egy széleskörű nemzetközi szakértőgárda bevonásával 2005-ben elkezdődtek a munkálatok, amelyek előreláthatólag 2023-ig is eltartanak majd.
A lunéville-i kastély 1760 körül André Joly (1706k–1781) festményén. Nancy, Musée Lorraine. [forrás: wikipedia]
A lunéville-i kastélyt a 18. század első két évtizedében Lotaringiai I. Lipót (1679–1729) herceg megrendelésére építették, aki száműzetésből hazatérve trónját csak 1698-ban foglalhatta el. Lotaringia ugyanis önálló hercegség volt a Francia Királyság és a Német-Római Császárság között, de a 17. században a franciák többször is megszállták. Lipót herceg annak a Lotaringiai Károlynak (1643–1690) volt a fia, aki a Habsburgok hadseregében Buda 1686-os visszafoglalását fővezérként irányította.
I. Lipót lotaringiai herceg 1703-ban Nicolas Dupuy (1650–1711k) festményén. Nancy, Musée Lorraine. [forrás: wikipedia]
Amikor Lipót uralkodásának idején Lotaringia újra önállóvá vált és a herceg hazatérhetett, nagyszabású építkezések kezdődtek, mivel az uralkodónak korszerű rezidenciára volt szüksége, amihez a mintát Versailles szolgáltatta. A lunéville-i kastélyt több jeles építész közreműködésével építtette, akik közül Germain Boffrand-t (1667–1754), a francia rokokó legjelentősebb mesterét kell kiemelni.
A lunéville-i kastély a díszudvar felől. [forrás: wikimedia]
A lunéville-i kastély díszudvara egy 18. századi metszeten. [forrás: wikimedia]
Lipót fia, Lotaringiai Ferenc István (1708–1765) azonban nem követte apját a trónon, mivel a VI. Károly német-római császárként és III. Károlyként magyar királyként uralkodó és fiú utód nélküli, utolsó egyenes ági Habsburg örökösét, Mária Teréziát (1717–1780) vette feleségül. Ferenc Istvánt a Habsburg-örökség révén 1745-ben német-római császárrá koronázták, így az apja halála után ténylegesen uralkodó Mária Teréziával, Ausztria főhercegnőjével, Magyarország és Csehország királynőjével együtt a Duna-medence történetét az I. világháborúig meghatározó Habsburg–Lotaringiai-ház alapítója lett.
Lotaringiai Ferenc István, I. Ferenc néven német-római császár családja körében 1754-ben. A jobb szélen ül felesége, a tényleges uralkodó, Mária Terézia, Ausztria főhercegnője, Magyarország és Csehország királynője.
Martin van Meytens (1695–1770) műve, schönbrunni kastély. [forrás: wikipedia]
Lotaringiát eközben XV. Lajos (1710–1774) francia király apósa, az elűzött lengyel király, Leszczyński Szaniszló (1677–1766) kapta meg, aki 1736-tól az utolsó lotaringiai hercegként uralkodott. A herceg gazdagon kiépíttette a lunéville-i kastély parkját és udvarában Voltaire-t (1694–1778) is fogadta. Halála után a Francia Királyság véglegesen bekebelezte Lotaringiát. Mivel az uralkodói rezidenciára többé már nem volt szükség, a lunéville-i kastélyt kaszárnyává alakították át, de magát az épületet megőrizték.
A lunéville-i kastély déli szárnyának pusztulása. [forrás: youtube]
A lunéville-i helyreállítás célja az elpusztult vagy megsérült részek rekonstrukciója, ami a budavári királyi palota tervbe vett és blogunkon nemrég tárgyalt rekonstrukciója fényében komoly tanulságokkal szolgálhat. A legfontosabb tanulság talán az, hogy a majdnem két évtizedes lunéville-i program precíz szakmai előkészítésére hagytak időt. Nyilvánvaló továbbá az is, hogy a kastély 2003-ban leégett részeiről sok esetben több információ állt a szakértők rendelkezésére, mint nekünk a budai királyi palota II. világháború végén vagy az után megsemmisült tereiről, így a lunéville-i rekonstrukció biztos alapokon áll.
Ami a lángok pusztítása után megmaradt. [forrás: culturebox]
A tűzvész után legelőször a kárfelmérés és a baleset-elhárítás következett, továbbá feltérképezték a kastély megmaradt vagy még megmenthető műtárgyait, hogy azok a jövőbeli kastélymúzeum alapjait képezhessék. A sérült részek köré egy hatalmas védősátrat, ún. „esernyőt” (parapluit) húztak, így a műhely az épen maradt részeket látogató turistáktól teljesen elszeparálva megkezdhette a munkát.
Az „esernyő" a sérült részek körül. [forrás: algrange blog]
2005–2006 folyamán helyreállították a díszlépcsőt és annak az előterét. A 18. századi architektonikus részleteket mindenhol rekonstruálták, a sérült részeket restaurálták vagy újrafaragták.
A díszlépcső restaurálása. [forrás: croissantdelune blog]
A restaurált díszlépcső. [forrás: nancy-guide]
A legnagyobb kihívást talán a kastélykápolna tetőzetének 2007–2008-as újjáépítése jelentette. Az 1720–1723-ban épült kápolna térszerkezetében a versailles-i kápolnát utánozza: kétszintes, körüljárós, karzatos tér, boltozatát pedig szabadon álló oszlopok tartják. Versailles-jal ellentétben azonban a lunéville-i kápolna boltozatát fából ácsolták, ami a tűzvészben porig égett. A rekonstrukció során azonban az új födémet is fából építették fel, a 18. századi födémszerkezet másolataként. 2300 tölgy- és fenyőfadarabot használtak fel az ácsszerkezethez, amire palaborítás került. 2009–2010-ben következett a kápolnabelső rendbetétele. Azokat a stukkóból és kőből készült díszítőelemeket, amelyeket lehetett, megmentettek, a menthetetleneket pedig a meglévők alapján kiöntött vagy újrafaragott darabokkal pótolták. Ezzel párhuzamosan a hercegi lakosztály rekonstrukciója is elkezdődött. A kápolna előtereként is funkcionáló „libériás terem” (salle de la livrée) 18. századi hangulatát a rekonstruált részletek és az enteriőrbe kiváló ízléssel belekomponált kortárs elemek párosításával adták vissza. A belső terek helyreállítása azóta is folyamatban van, az egész kastély átadására azonban előreláthatólag 2023-ig várni kell.
A kastélykápolna a tűzvész után. [forrás: pinterest]
A kastélykápolna boltozatának rekonstrukciója. [forrás: croissantdelune blog]
Restaurálás a kastélykápolnában. [forrás: chateaudeslumieres]
A helyreállított kastélykápolna. [forrás: wikipedia]
A nagyszabású lunéville-i projektnek tehát nem csupán a szakmai előkészítettsége lehet minta számunkra, hanem a köré szerveződött széleskörű civil összefogás is, amire az eddigi 4200 adományozó a legfőbb bizonyíték, akik közül 950-en az egyesület munkájához is csatlakoztak.
Tóth Áron
