Ha választ akarunk kapni arra, hogy mit értettek iparmúzeum fogalma alatt az 1870–1880-as évek fordulóján, nem sokkal a Mű és Iparmúzeum állami intézménnyé válása után, akkor ismernünk kell az állami iparfejlesztés fő személyeinek ezzel kapcsolatos gondolatait.
A kolozsvári iparmúzeumot bemutató sorozat első részét itt olvashatják.
1880-ban Keleti Károly és Mudrony Soma által felterjesztett Emlékirat az iparmúzeum ügyében foglalkozott elsőként az ízlésneveléssel, iparfejlesztéssel, kereskedelem-fejlesztéssel egymással összefonódóan, múzeumi alapokra helyezve azt. Az iparmúzeum esszéjükben nem csak egy intézménytípust jelölt, hanem ezt a kifejezést az iparfejlesztés és a modernizáció egy teljes intézmény-együttesére is alkalmazták: megjelent az a három pilléren álló koncepció, amely leírta iparművészeti múzeumból, iparmúzeumból és keleti múzeumból álló konglomerátumot. Az első, az iparművészeti múzeum feladata az esztétikai nevelés, a műízlés fejlesztése, a szín és anyag helyes megválasztása és a stílszerű gyártmányok, vagyis a „műipar bármely ágából nyert műtárgyaknak bemutatását” tekintette. A második pillér, a gyakran technológiai jelzővel kiegészített iparmúzeum az ipar bármely ágának az anyagismeretét, eszközeit, szerszámait, működő munkagépeit állította ki. Összesen három iparmúzeum jött létre rövid időn belül az országban. A harmadik, az úgy nevezett „keleti” múzeum feladata pedig a Balkán új országaiban – a korabeli fordulat szerint „délkeleti határainkon tul lakó népek és nemzetek” – előállított iparcikkek bemutatása, s ezáltal az ottani ipari tevékenység szürke foltjaira, a magyar ipar lehetséges exportra felhívni a figyelmet.
Az iparmúzeum modern iparművészeti gyűjteményének részlete.
[Forrás: Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltára, Kolozsvár, Pákei I-B-049.]
Az iparművészeti múzeumokkal szemben az iparmúzeumok gyűjteményezési stratégiája a tárgyak modernségét, az iparfejlesztést, a kereskedelmi értéket tartotta szem előtt, a történeti értéket figyelembe vevő gyűjtés csak az állomány töredékére volt jellemző. A technológiai iparmúzeumok tárgyai elavulhattak, mintaadó szerepüket elveszítve kikerülhettek a gyűjteményből. A tárgyak elavulásának a hagyományos múzeumra nem jellemző szemléletét tükrözi a Kolozsvári Iparmúzeum egyetlen ma ismert, az 1910–1918 közötti évek gyarapodását rögzítő leltárkönyve is. Az intézmény eredeti ipari mintagyűjteményének nyilvántartása nem áll rendelkezésünkre, az alapgyűjtemény jellegéről az iskolai évkönyvek beszámolóiból nyerhetünk képet. Az ipari mintagyűjtemény (parkettaminták, tapétaminták, épületasztalossági minták, mintalapok, fémmegmunkálási eszközök stb.) mellett ide tartozik a háziipari és kézműipari modernizációt segítő Vadona János-féle távol-keleti tárgyegyüttes is.
Az iparmúzeum modern iparművészeti gyűjteményének részlete.
[Forrás: Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltára, Kolozsvár, Pákei I-B-050.]
A múzeum folyamatosan gyarapodó gyűjteménye leképezi az intézmény helyi érdekeken túlmutató, országos jelentőségét. Az 1890–1891-es évben a gyűjtemény, az iskola oktatási területének megfelelő tizenhét tétellel gyarapodott, amelyekben nagy részt foglaltak el egy-egy gyáros, vagy üzem által készített munkakönyvek és késztermék-minták: műtéglák, cserepek, kőszín minták, gipszminták, ásvány festékgyűjtemény, fonott edények, különféle vessző minták és fonások, kötélminták, aszfalt- és lemezgyűjtemény, üvegedzési minták, valamint Eckstein A. bécsi papírgyáros papírmintákat tartalmazó mintakönyve. A termékek nagy része Bécsből (10 tétel), Ausztria egyéb részeiből (2 tétel), illetve kolozsvári (2 tétel) és magyarországi gyárakból (4 tétel) érkezett. 1892-ben a gyarapodás üteme lassult, ekkortól lószerszámról, fedélzeti és gyalog-hídmintákról, torony fedélzeti mintáról, anyagcső mintákról van adatunk három helyi és egy budapesti adományból.
Az iparmúzeumhoz kapcsolódó ipariskola növendékei a Millennium évében.
[Forrás: Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltára, Kolozsvár, Pákei I-B-046.]
Az ismert 1910–1918 közötti leltárkönyv csak töredékesen alkalmas a tárgyanyag rekonstruálására, de megmutatkozik benne a modern iparművészeti tendenciák túlsúlya és a történeti anyag sporadikus jellege. Utóbbit elsősorban az erdélyi szász ötvösség emlékei képviselik, összhangban az erdélyi ötvösség történeti hagyományainak a múzeum alapításakor is hangsúlyozott fontosságával. Ezek közé tartozik egy régi erdélyi (szász) korsó ónfestéssel. Jelentős arányban van jelen a magyarországi kerámia és porcelángyártás, a Zsolnay-gyár és Farkasházi Fischer Vilmos, a Kolozsváron lerakattal bíró, az Oszmán udvarba szállító gyáros-vállalkozó. Komoly gyarapodást jelent 1910-ből Horti Pál hagyatéka, benne svéd, holland, belga, francia (bizonyos tárgyakra csak az eredetükkel utaltak) tárgyak és a tervező 327 rajza három dobozban. A népi anyag egyben történeti is volt, csak a csipkék, varrottasok, kancsók, hímzések mellett találkozunk visszatérően a „régi” jelzővel. De vásároltak a magyar szövés megújításáért tevékenykedő Gyarmati Zsigáné torontáli műhelyéből is. A torontáli műhely tervezői között tartjuk számon azt a Vaszary Jánost, akitől egy „kis gobelin faldíszt” őriz a múzeum. Külön egységet képeztek az építészeti részletek, Parthenon-metopé, korai román oszlopfej, görögös indadíszítmény, gótikus épületplasztikák – ezek nagy számban kerültek be a gyűjteménybe 1911-ben részint a kereskedelmi miniszter ajándékaként a budapesti Gipszminta Öntőműhelyből, részint az ungvári agyagipari szakiskolából, részint ismeretlen helyekről. A múzeum számára az ipariskolák rendszeresen küldtek mintákat ajándékként, ilyen volt az ungvári szakiskolában készített gyertyatartó, korsó és kályhafiók.
Pákei Lajos az iparmúzeumi dolgozószobájában. [Forrás: Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltára, Kolozsvár, Pákei I-B-051.]
Rendszeresen kerültek a gyűjteménybe kolozsvári iparosok, iparművészek alkotásai is. Ezres nagyságrendben kapott a múzeum diapozitívokat – sajnos nem tudjuk mit ábrázoltak. Kivéve egy esetet: Erdélyi Mór 200 darab fényképe a Kereskedelmi Minisztériumból valószínűleg a korszak magyarországi építkezéseit örökítette meg. A gyűjtemény forrásai között találjuk Rex Henrik Tivadar budapesti elektrotechnikai üzletét, ahonnan változatos eredetű, japán, kínai, angol, német, dán, norvég, finn, holland, francia kerámiák, porcelán, üveg fonott tárgyak, kerámia tárgyak kerültek be a gyűjteménye, köztük a nevesebbek közé tartoztak meisseni gyárból kikerült porcelánok, fekete és kék Wegdwood vázák és egy Gallée üvegtányér. 1911-ben az Országos Magyar Iparművészeti Társulattól Benczúr Gyuláné Peddig fonású vázái, gyöngyminták, könyvfedelek, réz dísztárgyak kerültek be a múzeumba. Egy évvel később, talán az 1911-es torinói világkiállítás révén megerősödött olasz-magyar iparművészeti kapcsolatoknak köszönhetően több velencei kereskedőtől kerültek be tárgyak a gyűjteménybe. A muranói üveggyártás tucatnyi – feltételezhetően modern – terméke mellett a velencei Guido Minerbi, Angelo Bacchi és mások közvetítésével a kortárs iparművészet észak-olasz képviselői kerültek be a gyűjteménybe, egy évvel később pedig a müncheni Bayerische Kunstgewerbe Vereintől réztárgyak, zománcozott bronztál, szerpentinből és mahagóniból készült dobozok, ezüstberakásos tintatartó és másfél tucatnyi cserépedény. A budapesti székhelyű Iparművészeti Társulat is gyarapította a múzeumot, 1913-ban festett üvegek, Zsolnay vázák, az Iparművészeti Iskolában készült cseréptárgyak és egy zománcozott réz doboz, zománcozott ezüst doboz, réz virágtartó, egy Galambos-féle réz hamutartó és Gödöllőn Kriesch Laura és Frey Vilma (?) által szőtt terítők érkeztek innen. A fafaragó műhely Kalotaszeggel és a vidék fafaragóival alakított ki képzéseken és továbbképzésekre alapuló együttműködést. A kolozsvári Háziipari Szövetségtől bekerült, tágabb magyarországi gyűjtés eredményeként összeállt tárgyegyüttes, amelyben hímzett csángó ing, mezőkövesdi párnadísz, ruhadísz, hímzett aranyszegélyes kötény, régi kalotaszegi varrottas található. A gyűjtemény sajátos egységét képviseli a budapesti Művészházból beszerzett nyolc tárgy, köztük Lesznay Anna hímzett párnája és női táskája, Sándor Imre bonbonnière-je és füles csészéje, valamint Márton Imre réz virágtartója. Schuster Emil kolozsvári kereskedőtől főleg gyermekeket ábrázoló nippeket és gyermekjátékokat vásárolt nagy számban a múzeum. Az első világháború kitörésének évében az Iparművészet Társulattól a korszak legismertebb alkotóinak munkái kerültek be a gyűjteménybe: a gödöllői kötődésű Kriesch Laura szőtt terítője, Nádler Róbert faragott doboza mellett Márkus Béla vas levélszekrénye, Kozma Lajos faragott széke, virágállványa és festett virágcserepe, Juhász Árpád festett faládája, valamint szepességi háziipari tárgyak. A világháborús évek a gyűjteményezés rendszertelenné válását és a bekerülő tárgyak jelentős csökkenését eredményezték.
Székely Miklós
