Vágyak és realitások a budai vár tervezett rekonstrukciója kapcsán

Végre zajlik a budai királyi palota fennmaradt és jóformán érintetlen, így a szakértők előtt is jórészt ismeretlen tervanyagának feldolgozása. A folyamat végeztével jóval pontosabb képünk lesz arról, hogy a második világháborúban súlyosan megrongálódott, majd a szocializmus időszakában radikálisan eltérő formában helyreállított épület mely részét lehetséges a közelgő rekonstrukció során eredeti állapotába visszaállítani. A kérdés azonban ezzel még nem tekinthető eldöntöttnek. Az ilyesfajta rekonstrukciókról szóló elvi vitákon felülemelkedve nézzük meg, hogy mit jelentene a századfordulón Hauszmann Alajos tervezésével megújult épület visszaállítása a valóságban.

A cikksorozat előző része itt olvasható

01_fortepan.jpg

A budai királyi palota 1945 előtt és a helyreállítás elkészültét követően az 1960-as évek közepén; mindkét fotó forrása: fortepan.hu

A budai királyi palotáról a háború előtt készült számos fotón és képeslapon jól látható, hogy a Várhegy déli végét egy a maihoz tömegében igen hasonló, azonban mégis radikálisan más épület uralta. Az Ybl Miklós, majd 1891-es halálát követően Hauszmann Alajos vezetésével a századfordulón kibővített és felújított palota a magyar építészet és iparművészet korabeli csúcsteljesítménye volt, amely a bécsi Hofburggal kívánt versenyre kelni. A dualizmus korának második legdrágább középítkezése 1905-ben fejeződött be, az épület azonban alig élt meg négy évtizedet.

Az 1949 és 1985 (!) között lezajlott teljes rekonstrukció során a palota jelentősebb belső tereiből egyetlenegyet sem építettek újjá korábbi formájában. A Magyar Nemzeti Galéria, a Budapesti Történeti Múzeum és az Országos Széchenyi Könyvtár új, a korszak belsőépítészetének és megváltozott funkciónak megfelelő tereket kapott. Egyetlen kivétel a Mária Terézia-korabeli trónterem, amelynek részletképzését ugyan nem, de belső terét legalább helyreállították. Ez nagy szó, ugyanis a palota többi emeleti dísztere közül jóformán egyetlenegy sincs, amelynek legalább a falai ugyanott lennének, mint ahol 1944–45 előtt voltak. A múzeumi és könyvtári funkciók mást kívántak meg.

02.jpg

A Hunyadi-udvar 1950 körül, háttérben a bálterem előtti, utóbb átépített homlokzati szakasz, forrás: fortepan

Bár a palota külsőleg nagyon is emlékeztet korábbi állapotára, ha alaposabban végignézzük, elég sok különbséget találunk. Attól most tekintsünk el, hogy a homlokzati díszek egy része eltűnt. Ezek egy rekonstrukció során könnyen pótolhatók. Az épület alapvető kontúrjai egyetlen helyen, a Szent György tér felé eső mai A-épületnél, a palota egykori főbejáratánál változtak meg. Itt három ablaktengellyel kiszélesítették nyugati irányba a házat, ugyanakkor befalazták az eredeti főbejáratot. Máshol az eredeti épületkontúr módosítására nincs példa, azonban radikálisan átalakították az északi szárnyban (B-épület) található nagy bálterem előtti homlokzatot, megváltoztatva a nyílások méretét, rendjét. Az építkezés közben készült fotón látszik, hogy ezt nem átépítéssel, hanem a teljes homlokzati szakasz elbontásával, majd vasbetonból történt újjáépítésével érték el. Ugyanígy átépült az épület mai központi magjának számító C-épület nyugati homlokzata is. A szerencsére megmaradt Mátyás-kút és mellette található homlokzati szakasz mögött eredetileg ugyanis a három szint belmagasságú palotakápolna húzódott. Ezt azonban födémekkel osztották meg, hogy minden szinten hasznos alapterületet nyerjenek, így a többszintes ablakok helyére is új homlokzati rendszer készült. Hasonló nyílásrendet megváltoztató átalakításra került sor még a Budapesti Történeti Múzeum főbejáratát képező úgynevezett nyaktag déli homlokzatán is, ahol érthetetlen módon a barokk kori ablakrendszert és részletképzést húzták rá a 19. század végén épült épületrészre.

03.jpg

A Hunyadi-udvarba néző homlokzat átépítés közben, a képet közli: Kollányi Béla: Az újjáépült Budavári Palota

Ezek az átalakított részek azonban az egész együttes dunai képében nem hoztak radikális változást. Annál inkább az új tető. A Hauszmann tervezte tetőzet igen mozgalmas, számtalan kisebb-nagyobb látványos elemet felvonultató palatető volt, amelynek hangsúlya a központi kupola volt. Ez az együttes a háború folyamán majdhogynem teljesen elégett, elpusztult. Az állva maradt, sérült központi kupolát az 1950-es években bontották le. Az új tető jóval egyszerűbb lett, egy jóval hangsúlyosabb és nagyobb kupola koronázza az épületet, ugyanakkor minden más tetődísz eltűnt, vagy jelentősen leegyszerűsödött. Az új kupola tehát nem a régi átépítésével készült, itt is – ahogy azt a bálterem előtti homlokzatnál láthattuk – vasbeton szerkezettel került a régi helyébe az új. Ráadásul a kupola alatti tér – az MNG lépcsőháza – nagyvonalúsága miatt gyakorlatilag a teljes C-épület eredeti belső elosztását megsemmisítették. Ahogy már említettem, a várkápolna terét felosztották, az épületszárny belső udvarát pedig beépítették.

A további példák sorolása helyett meg kell elégednünk azzal a ténnyel, hogy a 36 éven át húzódó rekonstrukció során – bár elsőre talán kevésbé feltűnő – rendkívüli mértékben átszabták az épületet, ami néhol azt jelentette, hogy szinte teljesen elbontottak, majd új anyagokból újraépítettek egyes épületrészeket. Ha ezeket eredeti állapotba akarjuk visszaállítani, akkor ugyanezt a folyamatot lesz szükséges megismételni. A Hauszmann féle kupola és az alatta elhelyezkedő egykori Habsburg-terem helyreállítása jóformán a teljes mai C-épület belső bontásával képzelhető csak el, ugyanakkor a kápolna tere helyreállításához még a nyugati homlokzatot is el kéne bontani és újjáépíteni. Szinte ugyanez igaz az A és B-épületekre is.

04.jpg

A kupola vasbeton szerkezete a belsőépítészeti munkák megkezdése előtt, 1960-as évek, a képet közli: Kollányi Béla: Az újjáépült Budavári Palota

A város fölött trónoló kupola elbontása önmagában is igen nagy kihívás, arról nem is beszélve, hogy a Vár területéről hány ezer tonna építőanyagot kell majd elszállítani. Ezek nem megoldhatatlan feladatok, de az érzékeny történeti környezetben való anyagmozgatás szintén nem olcsó mulatság. Ezek a munkák igencsak megdrágítják az egyébként sem olcsó rekonstrukciót, amely nem pusztán falak visszadíszítésére és szobrok visszarakására szorítkozna, hanem komoly szerkezetépítésre is. Mindez tehát pénz és akarat kérdése. Azonban ahogy az előbbiből minél többre lenne szükség, úgy szokott fogyatkozni az utóbbi. A döntéshozókban pedig tudatosítani kell, hogyha ebbe a napjainkban is legalább évtizedes kalandba belevágnak, akkor folyamatosan garantálni kell a projekt pénzügyi hátterét, különben szörnyűséges kompromisszumok születhetnek, amelyek nem válnak az épületegyüttes javára. Egy – megfelelő ütemezés mellett – reális célokat kitűző építési programmal számos probléma idejekorán kezelhető. Erről bővebben a cikksorozat következő, záró részében lesz szó.

Kelecsényi Kristóf

A bejegyzés trackback címe:

https://oroksegfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr658041958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

¿Qué tapas hay? 2015.11.02. 18:35:58

Az első részre mutató link hibás.