A kolozsvári I. Ferenc József Iparmúzeum létrejötte és a folyamatosan megújuló tárgyanyagra fókuszáló gyűjteményének kialakulása szempontjából alapvetően szükséges volt az építő- fa-, és fémipari profilú ipariskola megalapítása. „Iskola nélkül, [a múzeum] czélja kevés s mihamarább az a hivatása, hogy modern régiség-gyűjteménnyé változzék át a közelmúlt éveiből, melyek szemléletre sem kiváló érdekűek.” – írta az iparmúzeum céljáról gr. Schweinitz Gyula 1882-ben, amikor a kolozsvári iparkamara levelező tagjaként tervezetet nyújtott be az iparmúzeum alapításáról. A kolozsvári iparmúzeum célja eszerint a kül- és belföldön piacképes tárgyak és minták, illetve az ezek előállításához szükséges nyersanyagok, iparcikkek, gépek, műszerek, szakipari rajzok és művek bemutatása volt. Az iparművészeti múzeumokhoz hasonlóan ez az intézmény egyszerre működött egy iskola, esetünkben az iparoskola „szertáraként” és a nagyközönség ismeretszerzésének, esztétikai, művészeti művelődésének helyeként. A múzeum kereskedelmi funkcióval is bírt volna, feladataként jelölték meg „elősegíteni a kivitelt kelet felé s megismertetni iparosainkkal a keleti ízlést”.
Faragott, áttört díszű fa henger a Vadona János-féle gyűjteményből. Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum, Kolozsvár.
A Kolozsvári Iparmúzeum és ipariskola szervezése 1882-ben kezdődött meg, alapvető célja az építő-, fa- és fémipar területén dolgozó iparosok modern szemléletű elméleti és gyakorlati oktatása volt. Az Iparmúzeum gyűjteményeiben, az iskola profilváltásával és Radisics Jenő budapesti reformjával egy időben, 1900 körül jelent meg a kortárs európai és magyar iparművészet, az iparmúzeum gyűjteményezési politikája ekkortól megfelelt az iparművészeti múzeuménak. Az ipariskola oktatási profilja a kezdetektől a Kolozsvári Iparmúzeum gyűjteményeivel párhuzamosan formálódott, ez utóbbi egyszerre szolgálta a nagyközönséget, mellette az ipariskola „szertáraként” oktatási célokat is ellátott. Az 1900 körüli váltás a közízlés alakítása szempontjából is jelentős volt. Az iparosság eszközeinek, tárgyainak, szerszámainak és mintagyűjteményeinek gyűjteménybe kerülésével egy időben, a múzeum alapgyűjteményének formálódásakor került a múzeumba az a jelentős japán és kínai tárgyból álló gyűjtemény, amely egybeesett a távol-kelettel kapcsolatos magyar nyelvű útirajz irodalom, útleírások, beszámolók, tudósítások nagyszámú elterjedésével. S kortársa volt annak, hogy 1883-ban első útjára indult a legjelentősebb magyar keleti műgyűjtő, Hopp Ferenc.
Fonott kosár a Vadona János-féle gyűjteményből. Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum, Kolozsvár.
A gyűjtőről, Vadona Jánosról kevés életrajzi adat áll rendelkezésünkre, azok is leginkább több mint három és fél éves föld körüli útjához kapcsolódnak. Vadona feltételezhetően nőtlen és gyermektelen, kolozsvári polgár volt, amint 1885-ben kelt végrendelete alapján vélelmezhetünk. Ez utóbbi ugyan nem ismert, csak a sajtóhírek utalnak arra, hogy az 1885. szeptember végén kezdődő föld körüli útja előtt az éppen akkor megalakult Erdélyi Kárpát Egyletre hagyta végrendeletében vagyonát útközben bekövetkező esetleges halála esetére. A saját forrásaiból finanszírozott három év hét és fél hónapos útja 1889. április közepén ért véget. Az ezt követően mindössze két hónappal, június 23-án nyitott meg az általa rendezett kiállítás a Kolozsvári Iparmúzeum ekkor ideiglenesen a főtéri plébánia épületben otthonra talált helyiségeiben. Az újságokban megjelent beszámolók tárgyakkal zsúfolásig megpakolt kiállítótermek képét vetítik elénk: az egyes korabeli beszámolókban műipari és népismei tárgyakként említett tárgyak Afrika, Ausztrália, Új-Zéland, Brazília, Kína, Sri Lanka, Indonézia, Kokin-Kína (a későbbi Dél-Vietnam), Japán, Jáva, India, Kambodzsa és más vidékek látnivalói. A legnagyobb szenzációnak számító dél-amerikai madarak tollából készült virágok mellett „a falakon szétszort japáni képek szintén feltünést keltenek”.
Agyag teáskanna felirattal a Vadona János-féle gyűjteményből. Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum, Kolozsvár.
A Vadona által összegyűjtött tárgyaknak pont erről, a döntően japán és kisebb részben kínai részéről van ma tudomásunk, amelyet a Kolozsvári Iparmúzeum mintagyűjteményének szánva gyűjtött össze útja során. A fényképről egyelőre nem ismert időszaki kiállításban nem csak a majdani mintagyűjtemény, hanem japán festmények, valamint több száz kínai és japán néprajzi vonatkozású, és életképet ábrázoló fotográfia sorakozott. A kolozsvári Ellenzék kritikusa kollégáihoz képest részletesebben számolt be az eseményről, írásai képezik az egyetlen forráscsoportot a kiállítási anyag jellegének megértéséhez: „Az ezerekre menő tárgyak csoportja ritka egy muzeum. Mindegyik tárgy oktat, nagyon sok meglepi, bámulatba ejti a szemlélőt nem csak eredetiségével, de a forma, anyag és a készítésre fordított gond, ízlés, és ügyességnél fogva is.” vagy máshol: „A föld különböző művelt vagy félig művelt népeinek más ipar tárgyai, házi eszközei a seprőtől a finom készitésű gyűrűkig; kámforfa házi eszközök, cserép és porczellán edények, szövetek, vásznak, fövegek, fényűzési tárgyak, élvezeti cikkek olya gazdagon, annyi változatban és olyan nagy számban vannak képviselve, hogy azok szemlélete nemcsak mint érdekességek nyujtanak élvezetet, de művész, iparos, laikus egyaránt tanulhat belőlük ízlést és formát.”
Fonott lapos tálcák a Vadona János-féle gyűjteményből. Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum, Kolozsvár.
A japán és a kínai iparművészeti és kézműipari anyag minőségre és mennyiségre is kiemelkedett a kiállított tárgyak közül, ahogy ezt a beszámolókból is kiolvashatjuk. Ennek oka a megrendelés körülményeiben is keresendő: Vadona János az útja során máshol szerzett tárgyaktól eltérően Japánban és Kínában kifejezetten a Kolozsvári Iparmúzeum megbízásából vásárolt tárgyakat. Az iparmúzeum 1884-es megalapítása után közvetlenül megrendelt tárgyegyüttes a múzeum alapgyűjteményének részét képezte. A vásárlás célja olcsó, minőségi, piacképes és a magyarországi termelési hagyományokhoz és lehetőségekhez alkalmazható tárgyak bemutatása volt az iparosság eszközei között. A japán tárgyak sokszor idézett olcsósága és magas minősége követendő mintaként szolgált a korszak iparfejlesztése számára.
Ismeretlen rendeltetésű nagyméretű fonott kosár a Vadona János-féle gyűjteményből. Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum, Kolozsvár.
Többszínű fonatból készült talpas kosárka a Vadona János féle gyűjteményből. Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum, Kolozsvár.
Hosszú útja során Vadona Japánt alaposan bejárta, Kínában csak Hongkongban és Makaóban volt, ez utóbbi városból küldte haza Kolozsvárra a távol-keleti tárgyakat. Vadona útvonala a leírásából jól rekonstruálható, jelentős egyezést mutat Xántus János 1869–70-es útjával. Vadona útvonalának összevetése a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Múzeumban fennmaradt tárgyakkal egy helyszínt kivéve egyelőre nem lehetséges. Ez az egy helyszín éppen egy kis falu, Arrima volt, így ír erről Vadona: „Régi tervem közé tartozott : ha egykor Japánba kerülök, felkeresem a bambusz-kosárfonók falvát, Arrimát is. […] Az arrimai kosárfonók nem hiába híresek ; munkáik igen szépek. Egykori alacsony áruk a yenek kibocsátása óta emelkedett.” Helyismerete, előzetes tájékozottsága visszaemlékezéseinek más passzusaiból is kiderül, vásárlásait alapvetően szakmai felkészültsége és a távol-keleti iparcikkekkel kapcsolatban még az európai világkiállításokon megszerzett jártassága határozta meg: „E városban [Nagaszakiban] és környékén készül a legtöbbje az európai s egyéb piaczokra szánt kisipari műveknek, igazában vásári munkáknak. De a ki jobbat nem ismer, az ezeken is két kézzel kap. Az itteni bazárok folyton tömvék ily művekkel ; minden pillanatban készek elárasztani a külföldi üzleteket.” amelyek kapcsán említést tett békateknő díszről, egyéb használati tárgyakról, Szatzuma és bankhó porcelánokról. amely tárgycsoport „a [z 1873-as] bécsi világkiállításon még nem volt képviselve”. A mintagyűjtemény koncepciózus összeválogatása tükröződik a hiánypótló darabok beszerzése kapcsán tett megjegyzéseiből. „Elvégezvén Tokióban száznemű és ezerféle tárgy összevásárlását, melyeket Miyanoshita, Kiotó, Oszaka, Kobe, Arrima és Nagaszakiban kezdék gyűjteni, visszatérek Yokohámába, hogy a hiányzókat onnét pótoljam. Drága cabinet-darabok vásárlására tőlem nem telik; de igyekeztem ugyanazon ízlést és művészetet feltüntető kisebb tárgyakat mutatóba küldeni.” A modernizációs és szociális szempontok együttes megjelenése Vadona számára is fontos szempont volt, így írt erről a tokiói iparkiállítás kapcsán: „Még a szegényebb sorsú is megengedheti magának azt a költekezést, hogy némi csecse-becsét, reá nézve fényűzési tárgyat, vigyen magával a szent városból. Jórészt a faiparba tartozó tárgyak és egytől-egyig gyakorlatiak s ezt a czélt, a japáni műipar ritka esetben téveszti szeme elől.” Vadona iparfejlesztést, praktikusságot és esztétikumot egyaránt szem előtt tartó gyűjtése kivételes a hazai gyakorlatban, a korszak hazai gyűjtési gyakorlatától éppen kifejezett modernizációs szándéka révén tér el.
Székely Miklós
