Idén novemberben vált elérhetővé az interneten az a virtuális kiállítás, amely a modern építészet legjavát mutatja be szerte a világból. A projekt megálmodója a Docomomo International nemzetközi szervezet, amely a modern építészet dokumentálását és megőrzését tűzte zászlajára – ahogyan azt az International Committee for Documentation and Conservation of buildings, sites and neighbourhoods of the Modern Movement elnevezésből összeálló mozaikszó is kifejezi. Az 1988-ban megalakult non-profit szervezet célja, hogy számba vegye és gondozza a modernizmus épített örökségét, illetve hogy felhívja a nagyközönség figyelmét a modern építészet értékeire. A MoMove fantázianevű online tárlat szervezői is azt szeretnék, hogy a kiállítás révén a világ modern építészete néhány kattintással elérhetővé és ismertté váljon.
A Docomomo International alapítói az 1980-as évek végén felismerték, hogy a modern építészet emlékei talán még nagyobb veszélyben vannak, mint korábban bármikor. Hiszen addigra már számos modern épületet lebontottak vagy a felismerhetetlenségig átalakítottak. Ennek oka az volt, hogy a megelőző évtizedekben ezek az épületek nem számítottak az épített örökség részének, illetve hogy funkciójuk megváltozott és szerkezetileg sem mindig időtállóak. Ennek egyik legjellemzőbb példája a hollandiai ún. Zonnestraal szanatórium (építész: Jan Duiker, 1926–31), amelyet az építész és építészettörténész szakma ma az egyik legjelentősebb épületnek tart a modern építészet történetében. Ennek ellenére az épület az 1980-as évekre nagyon rossz állapotba került, de az 1982-ben elkezdődött több évtizedes felújításnak köszönhetően elkerülte a pusztulást. A renoválást vezető építészek, Hubert-Jan Henket és Wessel de Jonge a Docomomo létrehozásának kezdeményezői voltak.
A Zonnestraal szanatórium Hilversumban, 1926–31 (a kép forrása)
A Hollandiában megalakult szervezet missziójának tekinti a modern épületek dokumentálását, védelmét, megújítását, valamint az oktatásban való beágyazottságuk erősítését – az ismeretterjesztést. 1988 óta a Docomomo egy az egész világra kiterjedő nemzetközi intézménnyé nőtte ki magát, amely ma 70 ország és régió munkacsoportjait és több mint 3000 tagot fog össze Európában, Amerikában, Ázsiában, Óceániában és Afrikában. Székhelye jelenleg a Lisszaboni Egyetemen van, vezetője Ana Tostoes építész, építészettörténész. A munkacsoportokban résztvevők szakmai szervezetek képviselői: egyetemek, múzeumok és más építészettel, örökségvédelemmel foglalkozó intézmények munkatársai, akik önkéntes alapon vesznek részt a Docomomo munkájában. Kiállításokat, konferenciákat, továbbképzéseket és egyéb szakmai eseményeket rendeznek, illetve kiadványokat jelentetnek meg. A Docomomonak több évtizede működik magyar munkacsoportja, amelyben elsősorban a Magyar Építészeti Múzeum, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal, később Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, ma Forster Központ, a Kiscelli Múzeum, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és Budapest Főváros Levéltárának egykori és jelenlegi munkatársai vettek, illetve vesznek részt. Ennek a munkának volt egy állomása az 1996-ban megjelentetett kétnyelvű – magyar-angol – kiadvány Modern építészet Magyarországon 1930–49 címmel, amely hazánk modern épületeiből nyújt válogatást.
Horváth Edina (szerk.): Modern építészet Magyarországon 1930–49. Budapest, Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996.
A Magyar Építészeti Múzeum 2015 nyarán kapta a felkérést, hogy vegyen részt a MoMove elnevezésű online kiállítás létrehozásában. A tárlat néhány hónapos munka után 2015 novemberében lett elérhető az interneten. A kiállítás egy interaktív térképen alapszik, amelyre közel 2000 épület adatait és fotóit töltötték fel az önkéntes kurátorok szerte a világban. A MoMove elnevezés utal arra, hogy az oldal látogatói egy virtuális utazást tehetnek és a térkép mozgatásával, illetve a térképen való mozgással megtekinthetik a világ számos országának modern épületeit. A Docomomo International a kiállítás megálmodója és házigazdája, illetve annak gondozója, azonban a tartalmi részért az egyes országok munkacsoportjai felelnek. A folyamatosan bővülő tárlathoz a résztvevő országok munkacsoportjai a rendezők felhívása szerint 10 és 100 közé eső számú épülettel járultak hozzá. Az épületeket alapvető adataik ismertetik: az építész neve, a megbízás és a tervezés éve, a műemléki védettség szintje, állapota, hogy látogatható-e stb. Azonosításukat GPS koordináták és fényképek segítik. Ebből fakadóan a kiállítás nemcsak interaktív térkép, hanem kereshető adatbázis, ahol az építész neve, a város, az épület típusa és az építés évtizede alapján szűrhetjük a találatokat. Az egyes épületek közösségi oldalakon is megoszthatók és kommentálhatók, maga a tárlat pedig mobil alkalmazásként is funkcionál tájékoztatásul a valódi utazóknak.
A Kozma Lajos tervei alapján épült Magyar-villa a Docomomo virtuális kiállításában
A kiállítás illeszkedik napjaink tendenciájához, amely műalkotásokat és általában a kulturális örökségünket szabadon hozzáférhetővé kívánja tenni az interneten. Ilyen például a Google Art Project, amely online platformján olyan partnerintézményekben őrzött alkotásokat tesz közzé nagyfelbontásban, mint a londoni Tate Gallery, a firenzei Uffizi, vagy a budapesti Iparművészeti Múzeum. Egyes nyugati múzeumok is ezt az utat járják, mint például a New York-i Metropolitan Museum of Art, amely saját honlapján már komoly online képadatbázist működtet. Az építészet tekintetében is találunk hasonlót – itthon is, hiszen az Iparművészeti Múzeum a 2012-ben indult, szecessziós műveket digitalizáló Partage Plus program keretein belül a hazai szecessziós építészet mintegy 60 kiemelkedő alkotását dokumentálta és a budapestieket közzétette egy interaktív térképen.
Ugyanakkor az ilyen gyűjtésnek már a két világháború közötti időszaktól kezdve vannak hagyományai. Alberto Sartoris svájci olasz építész például vaskos kötetekben jelentette meg a világ modern építészetének legjavát, a Docomomo virtuális kiállításához hasonlóan csupán alapvető adatokkal és fényképekkel illusztrálva. Ilyen a Gli elementi dell’architettura funzionale című kötet, amely 1941-ben jelent meg Milánóban. A szerző Argentínától kezdve Brazílián, Hollandián és a világ több országán keresztül Magyarországig számos modern épületet publikált és kanonizált a modern építészet kiemelkedő alkotásaiként. A Docomomo virtuális kiállítása Sartoris munkájához hasonlóan a modern építészet vizuális panorámáját nyújtja, az egész világból válogatott alkotásokkal. Míg azonban Sartoris könyve az építész saját koncepcióját tükrözi, a Docomomo kiállítása a modernizmus országonkénti értelmezésein keresztül mutatja be a modern mozgalom építészetét köszönhetően a helyi munkacsoportok közreműködésének. A Docomomo tehát teret engedett a lokális szempontoknak és nem határozott meg egy egységes koncepciót. Emiatt például egyes országokban a két világháború közötti építészetre, míg másokban az 1960–70-es évek építészetére helyezték a hangsúlyt.
A mára már ikonikussá vált modern épületeket azonban jó eséllyel megtaláljuk a kiállításban. Szerepel a már említett Zonnestraal szanatórium, de olyan emblematikus hollandiai épületek is, mint a Gerrit Rietveld tervezte Schröder-ház (1924–25) Utrechtben vagy a Van Nellefabriek modern gyárépület (1927–31) Rotterdamban.
A Schröder-ház Utrechtben, tervezte: Gerrit Rietveld, 1924–25 (a szerző felvétele)
A modern építészet nagy neveit is megtaláljuk: Walter Gropiust, a Fagus gyár (1911–24) és a dessaui Bauhaus (1925–26) építészét; Mies van der Rohet a brnói Tugendhat-házzal (1928–30); a finn Alvar Aaltót, aki többek között a Villa Mairea (1938–39) tervezője; vagy Le Corbusier-t, a Marseille-i Unité d’Habitation (1945–52) és a zürichi Centre Le Corbusier – Museum Heidi Weber (1960–67) alkotóját.
A Centre Le Corbusier – Museum Heidi Weber Zürichben, amely Le Corbusier utolsó épülete, és jelenleg az életművének szentelt múzeum, 1960–67 (a szerző felvétele)
A kiállításban rögtön szembetűnik az európai épületek számának túlsúlya, de természetesen más kontinensről is bekerültek a legjelentősebb épületek a válogatásba. Így helyet kaptak a közelmúltban elhunyt híres építész, Oscar Niemeyer kongresszusi épületei Brazíliavárosban (1956–60), a közismert tervezőpáros, Charles és Ray Eames háza Kaliforniában (1945–49), vagy az Eero Saarinen tervezte TWA Terminal (1956–62) a John F. Kennedy International Airport-on New Yorkban.
Az Eero Saarinen tervezte TWA Terminal, 1956–62 (a kép forrása)
A cikknek folytatása következik.
Az elemzés a 2015. decemberi állapot alapján készült, a jövőben a kiállítás összetétele változhat.
Sebestyén Ágnes Anna
