Napjaink művészettörténeti kutatásai során újra felmerült az igény a már a korában is vitatott szecesszió szó problematikájának megvizsgálására. A 1920. század fordulója épületeinek sokszínűségét látva meglehetősen nehéz meghatározni, mi is a szecesszió, honnan ismerhető fel. Rendszerint elhangzik a definíció, hogy az Ausztriában használatos latin eredetű német szóból, a Sezessionból származik, jelentése pedig kivonulás. Sokszor veszélytelennek tűnik ez a stílusmegjelölés, ám egy műemlék épület felújítása során nem mindegy, hogy az osztrák stílusirányzat égisze alatt gazdagon aranyozott homlokzatúvá varázsolnak-e egy eredetileg homogén vakolatarchitektúrával díszített épületet, ezzel megtagadva a Németországban inkább Jugendstilnek nevezett stílus minden törekvését. Pontosan ezért érezzük szükségét annak, hogy egy kicsit rendet tegyünk a 1920. század fordulója építészetének háza táján.

Számos szakmunkában olvashatjuk a „belga-francia Art Nouveau” kifejezést, amelyet hűen átveszünk mi is anélkül, hogy alaposabban megfigyelnénk a két nemzet építészeti stílusa közötti különbségeket. A két ország szellemi törekvései olyan lényeges pontokon térnek el, amelyek kiindulási alapul szolgálhatnak a különbségtételre. Míg a francia művészeti szcéna az ázsiai kultúrához, leginkább a japán művészethez vonzódott, valamint saját nemzetének középkori formáihoz fordult, addig Belgium művészei szívesebben olvasták a brit teoretikusok írásait és fedezték fel Afrika élővilágának formakincsét. Hogy az utóbbi miképpen hatott a 19–20. század fordulójának belga művészetére, néhány történelmi tényező megismerésével világosabbá válhat.

II. Lipót, az „építő király” nagyszabású építkezéseivel nagymértékben hozzájárult a belga nagyvárosok, Brüsszel, Antwerpen és Tervuren fejlődéséhez. Brüsszelben a Cinquantenaire diadalív, Antwerpenben a központi pályaudvar épülete, míg Tervurenben a Közép-Afrika Múzeum felépítése fűződik nevéhez, melyeket gyarmati jövedelmekből finanszírozott. A belga király annak érdekében, hogy területhez jusson – ezáltal növelve Belgium nemzetközi befolyását – 1876-ban konferenciát szervezett Brüsszelben Közép-Afrika felfedezése és civilizálása érdekében, majd elnökletével megalapították a Nemzetközi Afrika Társaságot. 1885-ben a belga parlament elfogadta a Kongói Szabadállam létrejöttét, valamint II. Lipót királyi hatalmát az új állam felett, melynek irányító tisztviselőit ő maga nevezte ki. A Kongói Szabadállam megalakulása előtt II. Lipót megbízta Henry Morton Stanley amerikai újságírót és Afrika-kutatót a Kongó-medence feltárásával. A gyarmat legfőbb termékének a gumi és az elefántcsont bizonyult, sőt az utóbbi vált a belga iparművészet egyik legkedveltebb anyagává is.

1.JPGCivilizáció és barbarizmus, Philippe Wolfers, 1897. ©Royal Museums of Art and History, Brüsszel.

2.jpgA tervureni Közép-Afrika Múzeum enteriőrje. © Wellcome Library, London.

Az elefántcsontból készült műtárgyak közül az egyik legismertebb a Civilizáció és barbarizmus című elefántcsontból és ezüstből készült szobor. Philippe Wolfers készítette 1897-ben Edmond Van Eetvelde számára, aki a Kongói Szabadállam titkára volt. A szobrot később, az 1897-es brüsszeli világkiállításon is bemutatták, sőt a belga hatalom reprezentációs jelképévé vált a kongói elefántcsont, mint a gyarmatbirodalom legfőbb terméke. A liliomos díszítéssel faragott pergamentartóra emlékeztető elefántagyar Afrika és a nyugati társadalmak viszonyát foglalja össze: a fényes ezüstből formált hattyú az európai embereket, a civilizációt és a fejlődést szimbolizálja, amíg a patinával ellátott ezüst sárkány – denevérszárnyú kígyóként ábrázolva – a kegyetlen, barbár, primitív afrikai népeket jeleníti meg.

A kongói természeti formák az építészeti díszítőelemekben is fellelhetőek. A brüsszeli világkiállítás előtt Edmond Van Eetvelde négy fiatal építészt bízott meg a pavilonok megtervezésével. Paul Hankar felelt a projekt összefogásáért, a néprajzot bemutató szekció, valamint a reprezentatív terek megtervezéséért, Henry van de Velde tervezte az export szalont, Serruier-Bovy az import szobát, Georges Hobé pedig a növénykultúra szobáját. Victor Horta – a belga Art Nouveau egyik legjelentősebb építésze – kiszorult a versenyből annak ellenére, hogy eredetileg a javaslatot ő terjesztette fel Francios Dubois-val közösen. Végül Van Eetvelde saját házának tervezési munkáival bízta meg Hortát, amelynek kivitelezésével az építész bebizonyította, hogy ideális esetben ő lehetett volna a kiállítás tervezője. 1898-ban is pályázott kongói pavilonjával az 1900-as párizsi világkiállításra, ám a király végül nem járult hozzá a kivitelezéshez, mert túl kirívónak találta a terveket. Annak ellenére, hogy a három legismertebb belga építész, Paul Hankar, Henry van de Velde és Victor Horta formái könnyedén megkülönböztethetőek, valami mégis közös törekvéseikben: a kongói természeti formákra való utalás.

Paul Hankar saját lakóháza és műterme 1893-ban épült, amely színvilágát tekintve eltér a korabeli brüsszeli épületek homlokzatszínezésétől. A vörös tégla és a sárga alapszínű sgraffito dekoráció – amely a négy napszakot mutatja be –, valamint az erkély afrikai természetet ábrázoló díszítése, orchideás ornamentikája is Kongóra utalhat. A Hankar-ház 1975-ben került a világörökség műemlékeinek listájára, és 1994-ben restaurálták.

3.JPGPaul Hankar építész lakóháza és műterme Brüsszelben. © Baldavári Eszter, 2013.

4.JPGA Hankar-ház orchidea motívumos erkélye. © Baldavári Eszter, 2013.

Henry van de Velde művészetében az elefánt, mint szimbólum kapott nagyobb szerepet. Debora L. Silverman művészettörténész a Sötétség művészete címmel megjelent könyvében (Art of Darkness: African Lineages of Belgian Modernism, 2011) leírja, hogy Henry van de Velde antwerpeni születésű festő és építész bátyja, Willy otthagyta Antwerpent és Afrikába ment, ahol csatlakozott Henry Morton Stanley második expedíciójához, s később invitálta öccsét is, hogy hagyja ott a belga várost, az „egérfogót”, ahogy ő nevezte. Henry van de Velde noha nem csatlakozott az expedícióhoz, egész életében foglalkoztatta az afrikai világ, de mindenekelőtt az elefánt, mint forma. Ennek hatására számos elefántcsontból készült tárgyat készített, sőt elefántot idéző motívumok jelennek meg iparművészeti tárgyain és építészeti elemein is. Deborah Silverman megvizsgálva ezeket a motívumokat bebizonyította, hogy az elsőre nonfiguratív ornamensnek tűnő formák valójában egy elefánt fejét körvonalazzák, jól kivehető állandó részek a fej, a fülek, az orr és az agyarak. A 19–20. század fordulójának belga művészetében ez a motívum egy fajta szinekdochét, vagyis együttértést jelentett a belga birodalommal a gyarmati művészetet hangsúlyozva. 1897-ben könyvborítót is készített a művész Edmond Van Eetvelde számára, amelyen szintén megjelenik az elefántfej és az agyar.

5.JPGHenry van de Velde által tervezett női ruha az elefánt motívummal.
© Bibliothèque Royale de Belgique, Brüsszel.

6.JPGHenry van de Velde által tervezett stilizált elefánt fejet ábrázoló illusztráció. © Die künstlerische Hebung der Frauentracht, Krefeld, 1900.

Nemcsak Henry van de Veldénél jelent meg ez a motívum, hanem Victor Horta művészi formáiban is. Debora L. Silverman leírja, hogy a kongói pavilon nemcsak a fent említett négy építészt tette ismertté, de az új „kongói stílust” is népszerűsítette. Az afrikai fa fajták, mint például a paduk és a bilinga főleg Horta bútorain keresztül váltak népszerűvé, melyeket a Van Eetvelde-házhoz készített. Edmond Van Eetvelde lakóháza 1897-ben épült, az ebédlő enteriőrje az afrikai gyarmat növény- és állatvilágát mutatja be. A sarkok falburkolata feletti festett felületen egy elefánt körvonalai jelennek meg, mögöttük egymásba fonódó lombokkal. A kandalló körül az indák között orchideák rajzolódnak ki csillaggal a közepükön, amelyek a Kongói Szabadállamot szimbolizálják, a gyarmati ország zászlójára utalva. Horta más afrikai kapcsolatokkal rendelkező belga építtetőnek is tervezett lakóházat Brüsszelben, az impozáns Solvay-ház tulajdonosa, Armand Solvay és apja, Ernest számos kongói expedíciót támogattak a 1920. század fordulóján.

7.JPGEdmond Van Eetvelde lakóháza Brüsszelben. © Baldavári Eszter, 2013.

8a.JPG

8b.JPGArmand Solvay lakóháza és a bejárati ajtó részlete Brüsszelben. © Baldavári Eszter, 2013.

A belga és az afrikai világ közötti kapcsolat először talán meglepő lehet, a történelem és a művészeti élet alakulása azonban jól tükrözi, miben tér el Belgium művészete Franciaországétól. A kutatás pedig folytatódik, hiszen a múlt és egy nyelv összeköthet két országot, de ha egy nemzet kiharcolta országának önállóságát, szellemi törekvéseinek sajátosságait is igyekezhetett megtalálni és közvetíteni.

 

Baldavári Eszter

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oroksegfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr978385712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása