A magyarországi műemlékvédelem története - II. réss

A magyarországi műemlékvédelem kialakulását és fejlődését bemutató sorozat első része az 1872-es évvel zárult le, amikor létrejött a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottsága. Ez jelentette a műemlékvédelem hivatalos intézményesülésének első lépését. A Bizottság nevét és jövőbeni feladatait Pauler Tivadar, vallás- és közoktatásügyi miniszter által Szalay Ágostont elnökként kinevező okirata tartalmazta. Eszerint az elnök mellett a Bizottságnak lesz egy előadója – elsőként Henszlmann Imre – és egy bizottmányi építésze is, Schulek Frigyes személyében. A vezetők mellett kaptak helyet „a régészet terén kellő szakismerettel bíró bizottsági tagok”, Ipolyi Arnold, Rómer Flóris, Pulszky Ferenc, Arányi Lajos és Steindl Imre. A Bizottság 1872. április 11-én tartotta alakuló ülését, ekkor vették fel a tagjaik sorába Zsigmondy Gusztávot mint a Bizottság mérnökét.

Trefort Ágoston (b) és Pauler Tivadar (j) arcképe
[egykorú metszetek a Vasárnapi Újságból]

A Pauler Tivadar által kibocsátott okirat a Bizottság feladatait a műemlékek felmérésében és fenntartásában, esetlegesen rekonstrukciójukban és a műemlékvédelem törvényi alapjainak, valamint végleges szervezeti kereteinek az előkészítésében határozta meg. A felsorolt feladatok közül a műemlékek fenntartása érdekében először a műemlékek feltérképezésének, listába szedésének és osztályozásának kellett megtörténnie, hiszen csak rendszerezett emlékanyaggal lehet dolgozni. Ebben a munkafolyamatban fontos szerepe volt a bizottmányi építésznek, mivel az ő feladata volt gondoskodni a műemlékek felméréséről és lerajzolásáról, valamint a helyreállításhoz szükséges költségvetés megállapításáról.

Az első gyors műemléki összeírás eredményeként 853 emléket azonosítottak, bár ez a felsorolás hiányos és pontatlan is helyenként, mégis az első rendszerezett lista a magyarországi műemlékekről. Az összeírás következő lépése egy standard felvételi ív kidolgozása volt, amit a Bizottság az ország egész területére kívánt szétküldeni, megkeresve a régészet és a történelem területén járatos szakembereket, akik a saját környezetükben lévő műemlékekre vonatkozóan kitöltik, s visszaküldik a Bizottságnak. A jóváhagyott felvételi ívek a következő adatokat tartalmazták: megnevezés, helyrajzi adatok, tulajdonosok, alak és méret, anyag, stílus, esetleges feliratok, domborművek, falfestmények és történelmi adatok. A módszer jónak ígérkezett, hiszen széles társadalmi bázist szólított meg, amint az a visszajelzésekből is kiderült, hiszen a kitöltők között volt püspök és néptanító is, de igazi hatékonyságot mégsem sikerült elérni. Az első évben 51 ív került vissza kitöltve a Bizottsághoz, és a számuk sajnos nem nőtt jelentősen a későbbiekben sem.

A Vajdahunyad vár 1867-es felmérési rajzai (b) és a Salamon-torony ideálterve (j).
[forrás: Forster Központ, Tervtár; OSZK-képtár]

A műemlékek felmérésének fontos részét képezte dokumentálásuk is, ennek érdekében létrehoztak egy levéltárat, egy rajz- és fényképtárat, valamint egy könyvtárat is. A Bizottság másik fontos feladata a műemlékek konzerválása és helyreállítása volt, de erre a célra nagyon szerény összeg állt a rendelkezésükre, amiből tulajdonképpen folyamatosan csak a visegrádi vár helyreállítási munkálatait tudták fedezni, valamint a lébényi és a harinai templom munkálataira fordítottak igen csekély összeget. Az a tény, hogy a korszakban mégis elindult pár nagyszabású helyreállítás más minisztériumoknak, és főként az egyháznak köszönhető. A helyreállítások túlnyomó többségét a középkori emlékek, azok közül is a várak és a templomok, valamint egyes római emlékek tették ki. Ebbe a tendenciába illeszkedik bele Trefort Ágoston minisztersége idején öt nagy helyreállítási munka: a már említett visegrádi vár és a Salamon-torony, a vajdahunyadi vár, a budavári Nagyboldogasszony-templom, valamint a kassai és a pécsi székesegyház. Ezek többnyire a korszellem által áthatott rekonstrukciók, melyek magukban hordják a műemlékvédelem kezdeteinek minden vitás kérdését. Például, hogy a középkorban keletkezett alkotásoknál tökéletesebb középkori épületeket akartak létrehozni. Az 1860-as évek visszafogott rekonstrukcióit háttérbe szorította a nagyszabású újjáépítések vágya, melyet Henszlmann Imre is egyre inkább támogatott, eltávolodva az emlékek idők folyamán kialakult összképe megőrzésének igényétől, pedig ezek az évszázados részletek is a történelem részévé váltak és megteremtették az emlékek hitelességét is.

A kassai dóm az átépítéssel egyenértékű műemléki felújítás befejezése után.
[forrás: fortepan.hu]

Az újjáépítések a három templom esetében voltak a legerőteljesebbek, hiszen a vallásalapból is jutott oda pénz, ami lehetővé tette az építkezések befejezését. A maradék két helyszín viszont befejezetlen maradt. Egyéb kisseb munkálatokra is sor került, de igen kis mértékben, kevés anyagi ráfordítással. Vajdahunyad esetében jelentkezik először az éles és határozott kritika az állami műemlékvédelemmel szemben. 1876-ban Schulz József és Ángyán György Pécsről bírálta Steindl terveit a szakszerűség és gazdaságosság szempontjából. A vajdahunyadi vár konzerválását Schultz Ferenc kezdte meg. Az építész 1870-es halála után Steindl Imre vette át a munkálatokat, aki nagyszabású terveket készített, mivel királyi lakóhellyé szándékozták alakítani a vár együttesét. A költségvetési megszorítások miatt végül ezt az ötletet elvetették, és csupán az állagbiztosításhoz szükséges összeget folyósították. Steindl így lemondott a munkáról, és Piacsek György művezetőre bízta azt.

A frissen átadott (érdemes megnézni a Zsolnay-tetőcserepek ragyogását) Vajdahunyad vár a műemléki felújítást követően.
[forrás: fortepan.hu]

A Bizottság harmadik fontos feladata egy műemlékvédelmi törvény és a végleges intézményi keret kidolgozása volt, aminek érdekében 1877-ben létrehoztak egy albizottságot Pulszky Ferenc, Hegedüs Candid és Henszlmann Imre részvételével. Feladatuk a törvényjavaslat előkészítése és indoklása volt, ami már 1878-ban kész is lett. A Bizottság elfogadta és a minisztérium elé terjesztette, ahol tovább folytatódott a munka. A végleges törvényjavaslatot 1880. március 30-án terjesztette be az Országgyűlés elé Trefort Ágoston. A törvénytervezet két fejezetből és hetvenöt paragrafusból állt. A két fejezet „A műemlékekről és gondozásukról” és „A műemlékek biztosítása czéljából szükséges kisajátítás s az annál követendő eljárás tárgyában” címeket viselték, amiből kiviláglik, hogy az ingó örökség helyzetét nem szabályozták, aminek oka a magántulajdon védelmében keresendő.

Az első műemlékvédelmi törvény így tehát 1881-ben született meg Trefort Ágoston minisztersége alatt, ami leginkább a műemlékek fenntartására vonatkozott és létrehozta a Műemlékek Országos Bizottságát, ami egészen 1934-ig állt fenn.

Varga Orsolya