A soproni utcákon járva számos régi épület mellett megyünk el. Ritkán kérdezzük magunktól, hogy kié volt ez az épület, ki lakott benne, mi a története, esetleg kinek a címere látható a homlokzaton? A Kolostor utcában sétálók felfigyelhetnek rá, hogy megújult a Zichy–Mesko-palota homlokzata. A soproni önkormányzat fenntartotta épület földszintjén üzletek nyílnak majd. Bár az épület értékeire egy 2010-ben indult nemzetközi kezdeményezés, a Discover Baroque Art – Virtual Museum (Fedezze fel a barokk művészetet – Virtuális Múzeum) már felhívta a figyelmet, mégsem árt újból röviden összefoglalni, mi az, amit róla és tulajdonosairól tudni lehet.
A soproni Zichy–Mesko-palota főhomlokzata. [a kép forrása: fuga]
A soproni helytörténetírás (Mihályi Ernő, Csatkai Endre, Thirring Gusztáv) már sok érdekes adatot kiderített a Zichy–Mesko-palotáról. Nem csoda, hiszen egy olyan épületről van szó, amelynek a bejárati kapuzatán lévő patinás zárszerkezet éppúgy figyelmet érdemel, mint lépcsőházának remekmívű kovácsoltvas kapuja (a Mesko-címerrel), vagy az emeleti termek parkettája. A lépcsősor pihenőinél lévő szoborfülkékben négy mészkőszobor dacol az idővel. A nőalakok kezében lévő tárgyak segítenek meghatározni az allegóriák értelmét. A Tudomány talapzatán pálma, kezében könyv és tükör. A Szerencse bőségszarut tart, kerékre támaszkodik, talapzatán félhold; az Erő lábánál oroszlán pihen; az Igazság szárnyas nőalak, kezében koszorú. Ezekhez hasonló allegóriák már a 16. századi népszerű ikonográfiai kézikönyv, Cesare Ripa magyarul is olvasható Iconologiájában is megjelennek, például az Igazság szobrához a Virtù (Erény) alakja hasonlít leginkább. A szobrok mestere nem ismert, keletkezésük az 1750-es évekre tehető.
A Tudomány alakja a lépcsőházból. [Tóth Áron felvétele]
A Szerencse alakja a lépcsőházból. [Tóth Áron felvétele]
Az Erő alakja a lépcsőházból. [Tóth Áron felvétele]
Az Igazság alakja a lépcsőházból. [Veress Ferenc felvétele]
Elhagyva az allegóriákat az emeleti kis termek egyikében közvetlen, barátságos hangulat fogad bennünket. A kabinet megőrizte eredeti, fából készült falborítását, aranyozott rokokó faragott díszítményeit és mennyezeti festését. Az intim szoba kandallója fölött tükör, két oldalán ovális mezőben egy-egy olajportré, egymásnak párdarabjai. A férj és feleség beállítása, tartása egymásra utaló. Mindketten póztalanok, otthonos öltözetet viselnek, a férfi az asztalra könyököl, amelyen kávéfőző és csésze, valamint dohányos zacskó helyezkedik el. Éppen azzal foglalatoskodik, hogy friss dohányt tömjön a pipájába. Felesége egyik kezében a kávéscsészét, másikban a tányérkát tartja, pillantása a képből kifelé irányul. A helyiség eredetileg porcelánszoba volt, erre utalnak a portrékon hangsúlyosan szereplő kávéscsészék. A képek festőjének Ludwig van Roy (1708–1762) bécsi mestert tartják, aki 1740 körül készíthette a portrékat. Az ábrázoltak azonosítása még várat magára.
Férfiportré a kabinet falburkolatában. [Tóth Áron felvétele]
A kabinet díszítése és a portrék a rokokó időszakának életfelfogását tükrözik. Ekkor a barokk ünnepélyesség, reprezentáció helyett a közvetlenség és otthonosság szempontjai kerültek előtérbe. A kisebb helyiségek könnyebben fűthetők voltak, az intimitást fokozta a kandalló feletti tükör. A portrék megrendelői sem azt kívánták a festőtől, hogy valami hivatalos szerepben örökítse meg őket, fontosabb volt számukra a hétköznapok meghittsége. Ez az a világ, amelyet Szerb Antal olyan találóan jellemzett a Világirodalom történetében: „Az egész életet gáláns ünneppé alakítani […], hogy a valósággal dacolva, valami fura rokokó heroizmussal az utolsó pillanatig fenntartsák a látszatot, hogy az élet szép és mulatságos dolog.”
A Mesko család felvidéki birtokokkal rendelkezett, az enyickei (ma Haniska pri Košiciach, Szlovákia) és nógrádi ág 1721-ben nyert bárói rangot. 1715-ben Mesko Ádám volt a palota tulajdonosa, 1734-ben Bartolotti grófnő, férje révén Mesko bárónő. A források 1748-ban és 1757-ben Herbeville grófnőt, majd 1776-ban Mesko Jakab bárót jelölik meg tulajdonosként. Később a Niczky, majd Zichy család lett a palota tulajdonosa; utóbbiak házassági kapcsolatba is kerültek a Meskókkal.
Női portré a kabinet falburkolatában. [Tóth Áron felvétele]
A Sopronhoz közel eső Darufalván (ma Draßburg, Ausztria) az 1750-es években Mesko Éva Mária bárnónő, Herbeville gróf felesége a kastélyt barokk stílusban építtette át, körülötte a kor egyik legszebb barokk kertjét alakítva ki. A kerti szobrokat az a Jakob Christoph Schletterer (1699–1774) bécsi akadémiai szobrász faragta, aki pár évvel korábban, 1744-ben a soproni Immaculata-szobrot is készítette. A kastélyt a Meskók 1715-ben vették a Zichyektől, akikkel azonban perbe keveredtek, így 1795-ben ismét a Zichyeké lett a darufalvi kastély. A család másik közeli rezidenciája Fülesen (ma Nikitsch, Ausztria) található. A fülesi uradalom 1708-ban lett a családé Mesko Ádám révén, kastélyát a 17–19. században építették.
A források jelenleg nem teszik lehetővé, hogy egyértelműen meghatározzuk, a soproni Mesko palota díszítésének melyik részét ki rendelte. Ránk maradt ugyanakkor a palota 1766. évi leltára, amelynek segítségével azonosítani tudjuk, hogy melyik szoba milyen szerepet töltött be. Az itt dolgozó művészek nevét többnyire homály fedi, így csak feltételezésekre, stíluspárhuzamokra szorítkozhatunk.
A kabinet mennyezetképe. [Tóth Áron felvétele]
Hiányérzetünket fokozza, hogy a kabinet és a díszterem mennyezetét egy kiváló barokk festő díszítette, akit teljes biztonsággal még nem azonosítottak. A díszterem mennyezetének középpontjában lévő jelenet keretét igen változatos elemekből alakította ki a művész. A festett építészeti rendszer voluták tartotta párkányzatot utánoz, amelyen át kitekinthetünk az emberi alakokra. Az építészeti tagozatok között láthatunk ornamentális motívumokat, hasonlókat azokhoz, amelyeket a kabinet faragott falburkolatán már észrevehettünk. Vannak továbbá virágos vázák, bőségszaruk, valamint trófea-, azaz fegyvermotívumok is. A könnyed szórakoztatás, gyönyörködtetés szempontjai keverednek a család tevékenységére, értékeire utaló szimbolikus tartalommal.
A díszterem mennyezetképe. [Nemes András felvétele]
A legrejtélyesebb a mennyezet közepén látható jelenet, ami látszólag egyszerű életkép. Az előtérben jobbról egy nőalak ül fedetlen kebellel, jobbját parancsolóan magasra tartja. Előtte egy nekünk hátat fordító fiatal férfi fölemeli az urnaszerű edény fedelét, mire abból gomolygó gőz száll fel. Balra egy kövön puttó (meztelen fiúcska) üldögél halászbottal és maszkkal, lábánál virágok láthatók és egy kígyó tekereg. A háttérből egy szakállas férfi, továbbá egy kisfiú közelít, utóbbi szintén álarccal. A kutatók nem tértek ki részletesebben a jelenet témájára, az azonban biztos, hogy nem egyszerű életképről, vagy zsánerről van szó. Mit keresnének akkor a gyermekek kezében a színészetre utaló maszkok? Ki lehet a nőalak, és mivel foglalkozik? Kevéssé hihető, hogy hétköznapi tevékenységet űz, sokkal inkább gondolhatunk varázslásra, amire az edény szokatlan formája is utal. Több itt a titok annál, hogy mindet egyszerre meg tudnánk oldani.
A díszterem mennyezetképének középső mezője. [Nemes András felvétele]
Tisztázásra vár a mennyezetkép mesterének személye is. A magyarországi barokk festészet egyik legjobb kutatója, Garas Klára 1955-ben még úgy gondolta, hogy Dorffmaister István (1729 előtt–1797) művéről lehet szó, és a soproni Szentlélek-templom 1782-ben készített freskóival hasonlította össze az allegóriát. 1979-ben ugyanő kénytelen volt beismerni, hogy a Mesko-palota mennyezetét készítő mester sokkal igényesebb, mint a termékeny, de többnyire átlagos színvonalon dolgozó Dorffmaister. Stíluspárhuzamok alapján a jelentős bécsi mesternek, Daniel Grannak (1694–1757) tulajdonította a képet, s olyan emlékekkel hasonlította össze, mint például a bécsi Schwarzenberg-palota festett díszítése. Ez azt is jelenti, hogy a soproni mennyezetképnek az 1730-as években kellett készülnie, nem pedig a század vége felé. Ez a kronológia annál is inkább logikusnak tűnik, mert egybecseng az olajportrék készülésének korával. Igen valószínű, hogy ugyanazok a megrendelők festették ki a dísztermet is, mint akik a portrékat, a kabinet faburkolatát és a szobrokat rendelték. Ebben a hipotézisben megerősítenek a darufalvi kastély épülete és kerti szobrai.
A soproni Edlinger-ház kapuja. [Veress Ferenc felvétele]
A Zichy–Mesko-palota példa arra, hogy a soproni megrendelők, jelen esetben egy Felvidékről származó arisztokrata család milyen messze nyúló kapcsolatrendszerrel rendelkezett. Bécs vonzásában igen valószínű, hogy jelentős művész lehetett a Mesko-palota mennyezetképeinek mestere. Hozzá hasonlóan fontos művész az a Bartolomeo Altomonte, aki 1739-ben a soproni Szent Mihály-templom főoltárképét festette. A német útleírások szerint dolgozott Sopronban a híres római freskófestő, Gregorio Guglielmi (1714–1773) is, mégpedig a Móricz Zsigmond utca (a régi Domonkos utca) 2. szám alatti ún. Edlinger-ház (más néven Somogyi-ház) helyiségeiben. A háznak egy kereskedő, Edlinger Gottlieb Vilmos volt az egykori tulajdonosa, aki az orosz kancellárnak szállított bort Szentpétervárra (s kinek történetéről Tardy Lajos emlékezett meg a Soproni Szemle 1962-es számában). Miután 1768-ban csődbe ment, a házat elárverezték, művészi értékei elpusztultak. Mára csak a portál gyönyörű faragása (Ganümédész elrablásának jelenetével) emlékeztetet a régi korokra. Lehetséges, hogy a vakolat alatt megvannak Guglielmi freskói, mint Garas Klára gondolta? Nem tudhatjuk, de egy okkal több, hogy értékeljük a város művészi kialakítású régi épületeit.
Veress Ferenc
