I. rész
Az első világháború lezárása jelentős változásokat eredményezett a magyar műemlékvédelem területén, leginkább abból a szempontból, hogy az addig védett emlékek nagy része az új országhatáron kívülre esett, így fel kellett térképezni a megmaradt örökséget és átértékelni annak jelentőségét. Szempontunkból a két világháború közötti időszakot két főbb periódusra lehet osztani, mégpedig az 1921-től 1934-ig és az 1934-től a második világháborúig terjedő korszakra. A két egységre való osztást a műemlékvédelem intézményi formája határozta meg.
A rövidéletű Tanácsköztársaság alatt a Műemlékek Országos Bizottságát feloszlatták és csak annak bukása után, 1921 júniusában állították vissza az 1919 előtti működési formába. Az új bizottság összeállítása azonban némileg átalakult, a korábban tisztségéből felmentett Forster Gyula lett ismét az elnök, az előadói tisztségtől Éber Lászlót azonban megfosztották és Lechner Jenő műegyetemi magántanárt bízták meg ideiglenesen, majd 1921. december 22-én Szőnyi Ottó pécsi püspöki jogakadémiai tanárt nevezték ki. A Schulek Frigyes halála után megüresedett bizottsági építészi pozíció betöltetlen maradt, a másodépítészi állást 1920-ban Sztehló Ottó töltötte be egészen haláláig, 1923-ig, ezután pedig ez az állás is üresen maradt. 1921. december 27-én Forster Gyula lemondott az elnöki tisztségről, amit a vallás- és közoktatásügyi miniszter elfogadott és Kertész K. Róbert miniszteri tanácsost bízta meg az elnöki feladatok ellátásával, alelnöki funkcióban.
Diáklányok a zsámbéki premontrei prépostság romtemplománál az 1930-as években, forrás: fortepan.hu
Az újonnan összeállt bizottság 1922. március 23-án tartotta meg első ülését Kertész K. Róbert vezetésével, ahol bejelentették a miniszter 1922. március 11-én keltezett rendeletével kinevezett öt évre szóló új tagokat, valamint Kertész K. Róbert javaslatot tett a MOB Szervezeti Szabályának átalakítására és egy állandó végrehajtó bizottság létrehozására is, mivel az elég nagy létszámú, 45 fős bizottság nem tudott elég hatékonyan és gyorsan intézkedni. Ezt a javaslatot a MOB elfogadta és közös döntéssel, kilenc tag kinevezésével létrehozták a végrehajtó bizottságot. Az új bizottság elnöke Kertész K. Róbert lett, előadója Szőnyi Ottó, a szakértői pedig Gerevich Tibor és Csányi Károly az ingó műemlékek területén, Sándy Gyula, Schulek János és Wälder Gyula az ingatlan műemlékek felelősei lettek, Lechner Jenő és Möller István pedig a kiállítások, kiadványok és gyűjtemények szakértőivé váltak. Új szabályzat is készült, ami modern elveken alapult és jó néhány kitétele ma is megállná a helyét: „A bizottság működése kiterjed a földben vagy föld felett lévő, a történelem előtt való időktől kezdve a 19. század közepéig létesült minden olyan építményre és ennek szobrászati, festészeti és iparművészeti tartozékaira, melyek történeti vagy művészeti emlék becsüek és így az idézett törvény oltalma és a vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyelete alá tartoznak. Legfontosabb feladatának tekinti a műemlékek felkutatását, összeírását, felvételét, művészi, történelmi becsük, továbbá helyi értékű fontosságuk, vagy alakjukban (idomukban) mutatkozó sajátosságok szerint. A műemlékek nyilvántartását a róluk készült törzskönyveknek kell alkotniuk, a különféle információk számára rendszeresített betéti lapokkal. A legfontosabb A) lap, amely tartalmazza: a műemléknek s tartozékainak helyszinelési, építészeti, műtörténeti leírását s a róla készült fényképeket, építészeti rajzokat, tervrajzokat.”
A kezdeti időszakban, az 1920-as évek első felében még összehívtak teljes bizottsági üléseket, ezek azonban egyre inkább ritkultak és a végreható bizottság látta el a MOB teljes feladatkörét, megteremtve ezzel a későbbi szakhivatallá váláshoz való alapokat.
Kertész K. Róbert építész (1876-1951)
Az első világháború utáni 15 év a magyarországi műemlékvédelemben nem a nagyszabású műemléki helyreállításokkal telt el, hanem leginkább az állagmegóvást, a feltérképezést, a dokumentálást és a műemlékek körének kibővítését szolgálta, időben és típusban is. Ennek az időszaknak az eredménye, hogy a török kori emlékek is védelem alá kerültek, hogy kiszélesedett a védendő épülettípusok száma, így például a 18. és 19. századi lakóházak is ekkor kezdtek érdekessé válni. Ezen felül jelentős szerepet kapott a műemlékek megismertetése is, ami azt szolgálta, hogy a társadalom sokkal inkább magáénak érezze ezt az ügyet, ami a mai világunkban is igen fontos feladatot jelent.
Varga Orsolya
