Hazánk dendrológiai értékei és megőrzésük kérdései

Ha örökségvédelemről esik szó, mindenki épületekre, esetleg műkincsekre asszociál. Pedig örökségünk jelentős része „ültetett”: parkok, kertek fái, facsoportjai, az útjaink mentén álló fasorok, a tájba simuló erdősítések.

A füzérradványi kastélypark hatalmas platánfája (Platanus X hibrida)

Miért értékes az „ültetett örökség”?

Minden fának attól függetlenül, hogy az egy Károlyi gróf által ültetett platánfa a füzérradványi kastélyparkban, vagy egy ártéri kőris, legjelentősebb haszna az ökológiai értékből származik. Egy idős platán alapvető életfunkciói (vagyis a fotoszintézis) során évente 260-280 kg szén-dioxid megkötésével állít elő oxigént, és „melléktermékként” további 1400 kg szennyező anyagot szűr ki a levegőből. Ez különösen a mai éghajlati változások korában hatalmas érték, hiszen a szén-dioxid a legalapvetőbb üvegházgáz. További ökológiai éréket jelent, hogy ezek a fák élő- és fészkelő helyet jelentenek az állatvilág számára, aminek különös jelentősége van a városokban.

A dégi kastélypark óriástölgye (Quercus robur)

Nehezebben megfogalmazható, de szintén jelentős az „ültetett örökség” dendrológiai értéke. Ilyen érték adott esetben magának a fának a hatalmas mérete, vagy azok a botanikai jellegzetességek, amelyek különlegessé, egyedülállóvá teszik az adott növényfajt. Ezek közé tartoznak a mocsárciprus (Taxodium distichum) légzőgyökerei, vagy a páfrányfenyő (Ginkgo biloba) különleges, összenőtt tűlevelei, melyek egy olyan növénytörzsnek az utolsó hírmondói, mely 270 millió éve meghatározta a Föld flóráját. A dendrológiai értékhez szorosan kapcsolódik a fák esztétikai, kertépítészeti értéke, hiszen a vérbükk (Fagus sylvatica ’Atropunicea’) élénkvörös lombszíne, vagy a magnólia (Magnolia X soulangiana) virága nem csak botanikai-dendrológiai különlegesség, hanem adott esetben egy park, vagy egy kert legfőbb nevezetessége is lehet.

Mocsárciprus (Taxodium distichum) légzőgyökerei a martonvásári kastélyparkban.

Az „ültetett örökséget” az épített örökséggel egyenrangúvá tévő tényező a történeti érték. A nagy barokk parkok 18. századból származó hársai, a fertődi Lés-erdő 19. század végén ültetett fasorrendszere, vagy József nádor alcsúti platánfái önmagukért beszélnek. Ugyanakkor a történeti értéket kiegészíti az emlékezeti érték is: például számos kastélykertben a Bach-korszak[TÁ1]  idejében tizenhárom fa ültetésével emlékeztek meg az aradi vértanúkról, vagy Erzsébet királyné emlékét törvényileg elrendelt fásítások őrzik minden magyar településen. Szentes városa első világháborúban elesett fiai emlékére 1125 tölgyfából álló erdőt létesített. Utóbbi jó példa az emlékezet fenntartására is: mai napig városi rendelet írja elő a kidőlt fák pótlását, hogy a ligetben mindig az adott számú fa álljon.

Végül, de nem utolsósorban említeném a fák úgynevezett kondícionáló értékét: a kondicionálás ebben az esetben ránk, emberekre, városlakókra vonatkozik. Látványukkal, szépségükkel a mi lelkünket vidítják, a mi esztétikai érzékünket edzik, az általunk létesített épületek hatását emelik ki.

Az „ültetett örökség” csoportjai, fenntartásuk szempontjai.

Szoliterek, facsoportok.

A tájképi kertek és parkok fontos alkotóelemei a szabadon álló hatalmas fák, vagyis a szoliterek és a kisebb-nagyobb facsoportok, angolul szóval clump-ok. Az angol kertépítészet valódi tájat emelt be a kertművészetbe: a hagyásfás legelőt. Mikor hazánkban is elterjedt a tájképi kert stílusa, a kerttervezők mindig alapul vették a meglévő tájat – így számos már meglévő fát integráltak a kert kompozíciójába, mintegy „ültetetté” téve a korábbi egyedeket. Emellett természetesen számos új szolitert és facsoportot telepítettek egy-egy meghatározott helyre, érvényesítve a növények dendrológiai és esztétikai értékeit: a virágzó fákat, a különleges habitust, a feltűnő lombszínt. 

Vérbükkök (Fagus sylvatica ’Atropunicea’) a füzérradványi kastélyparkban.

Kastélykertjeink felújításánál alapvető fontosságú a már elpusztult, vagy állapotuk miatt kivágandó szoliterek pótlása, lehetőség szerint az eredeti fajból. Itt merül fel az a kérdés, hogy azokat az egyedeket, melyek igen rossz egészségi állapotúak, és gondos faápolási munkák mellett is csupán egy-két évig tarthatók életben, érdemes-e most lecserélni. Itt megjelenik a történeti-emlékezeti érték és az esztétikai érték konfliktusa is, hiszen egy rossz állapotú fa gyakran kifejezetten rossz látványt nyújt.

Fasorok

A fasor esztétikai funkciója az „út”, a „megérkezés” kiemelése: egy-egy kastélyhoz több kilométeres fasor vezetethet; a 19–20. század fordulóján létesített városi körutak, sugárutak elképzelhetetlenek voltak egységes fasor nélkül. Ezekben az esetekben a régi városatyák már figyelembe vették a fák városklíma-javító és kondicionáló hatásait is.

Hazánkban nagy hagyományai vannak mind az országúti, mind a városi fasor-létesítéseknek. A nagycenki hársfasor, a keszthelyi feketefenyő-fasor vagy akár az Andrássy út belső szakaszának ostorfái szorosan hozzátartoznak az adott táj, illetve Budapest képéhez. A fasorok esztétikája éppen ellentétes a szoliterekével: utóbbinál az „egyéniség”, előbbinél a „tömeg” a meghatározó, vagyis, hogy a fasor lehetőség szerint azonos fajú és korú egyedekből álljon. Ez befolyásolja felújítási szempontjukat is. Ennek ellenére a fasori fák is önálló élőlények, így a sok beteg, haldokló példány mellett teljesen egészségesek is lehetnek egymás mellett.

Ezeket a szempontokat figyelembe véve kell meggondolni a fasorok felújítását. Számos nyugat-európai példa mutatja, hogy a fasorok cseréjekor egy-két úgynevezett „tanúfát” hagynak, amik utalnak a fasor történeti múltjára, annak ellenére, hogy maga a teljes fasor új példányokból áll, ami esztétikus, egységes képet ad. Viszont számos esetben ilyen tanúfák sincsenek, így a fasorok teljes cseréje válik szükségessé. Az utóbbi években két történeti fasor teljes cseréjére történt példa hazánkban: az Andrássy úton és a gödöllői kastélyparkban.

Az Andrássy út külső szakaszának platánfái (Platanus X hibrida) a kedvezőtlen környezeti körülmények miatt legyengülve súlyos egészségkárosodást szenvedtek a platángnomónia (Apiognomonia veneta) és a platánpoloska (Corythucha ciliatamiatt) miatt. A fasort 1989-ben lakossági nyomásra új platánokra cserélték. Az új csemeték satnyák maradtak, gyengén nőttek, miközben a Kodály köröndön álló idősebb társaik többé-kevésbé jó egészségnek örvendenek mind a mai napig. Ez az állapot egészen 2005-ig tartott, mikor a fasort újra lecserélték a magas kőris egy speciálisan városi környezetre nemesített fajtájára, a Fraxinus excelsior ’Westhof's Glorie’-ra. A külső-Andrássy út kőrissora kétségtelenül a város egyik legszebb fasorává vált.

Az Andrássy út új kőrisfasora (Fraxinus excelsior ’Westhof’s Gloire’)

A teljes fasorfelújítás másik példája a gödöllői kastély vadgesztenye (Aesculus hippocastanum) fasora. A 18. század óta népszerű fajnak a nyolcvanas években jelent meg egy veszélyes kártevője, a vadgesztenyelevél-aknázómoly (Cameraria ohridella). Ez a lepkeféle nevéből adódóan a levelekbe fúrja aknáit, így azok augusztusra elszáradnak, majd újra kihajtanak, ami rendkívül energiaigényes. Ez a vadgesztenyék rohamos legyengüléséhez vezet, ami gödöllői kastélypark fasoránál is bekövetkezett. Ezért teljesen lecserélték, többszörösen iskolázott, nagyméretű csemetékre. A fertőzésveszély miatt egy másik vadgesztenye fajt, a hússzínű vadgesztenyét (Aesculus X carnea) alkalmazták. A tervet nagy lakossági felháborodás fogadta, de mára itt is látható, hogy helyes döntést hoztak a kerttervezők: a fasor a jó minőségű, előnevelt csemetéknek köszönhetően két év után már „beállt” képet mutat. 

A gödöllői kastélypark új pirosvirágú gesztenyesora (Aesculus X carnea). [Kép forrása]

Fásítások

A tervszerű fásítások esetén a történeti érték a kevésbé jelentős, az emlékfásítások természete miatt inkább az emlékezeti érték a meghatározó, a jelentős ökológiai érték mellett. Itt az alapítás szándékának megőrzése fontos, mint azt a már említett szentesi példa is mutatja.

Magyarvalkó látképe, a templom feletti dombon az eróziót megállító Erzsébet-emlékfásítás

Szende András