A Várkertbazár épületének felújítása során törökkori falmaradványokra találtak, melyeket idő hiányában elbontanak. Az imént leírtak nem egy Örkény egyperces, hanem Magyarország 2013–2014-as csúcsberuházása, a Várkertbazár műemlék épületének felújítása kapcsán megjelent hír. Az épületegyüttes felújítási munkálatai során a múlt hét csütörtökön (2013. május 9-én) a földmunkák közben nyolc, a török korból származó helyiség alapfala került elő. A beruházás gyors tempója miatt – elsőre átgondolatlannak tűnő reakcióként – azt olvashattuk a csütörtöki hírekben, hogy a falmaradványokat régész szakemberek megvizsgálták, alapos régészeti feltárásra viszont nincs idő, ezért megfelelően dokumentálva a falazatot elbontják. Egy nappal később, pénteken egyeztetések hatására az a kompromisszum jött létre, hogy a falmaradványokat beszállítják a Budapest Történeti Múzeum kőtárába.
A Várkertbazár 2013 májusában (Schmidt Péter felvétele)
A Várkertbazár felújítása már jó ideje váratott magára, s a várakozás éveiben az épület állaga súlyosan leromlott, és az azt körülvevő városrész kulturális élete passzivitásba fordult. Az érintett szakmák képviselői elsőre félelemmel vegyes optimizmussal fordultak a 2013 februárjában elkezdett munkálatok felé, ismerve a nemzeti örökséghez legkevésbé sem az ápolás és a szakmaiság oldaláról közelítő politikai akaratot. A felújítási tervezetek viszont meggyőzőnek tűntek mind az örökségvédelmi szempontokat, mind pedig a hasznosítási és fenntarthatósági szempontokat is figyelembe véve. A Várkertbazár felújításának projektje nem csupán magára az épületre terjed ki, hanem a közvetlen környezetére is, így csökkentett forgalmú utcák létrehozása, parkosítás is szerepel a tervek közt. A beruházással így nem csak a Várkertbazár kap majd új funkciókat, hanem az egész városrész, s a már meglévő múzeumaival új és izgalmas célpontnak ígérkezik a látogatók számára.
A felújítás során az épületegyüttes mögül kitermelik a földet. E munkák közben bukkantak a maradványokra. (Schmidt Péter felvétele)
Mindennek tudatában örökségvédelmi szempontból mindenképp felmerül az a kérdés, hogy valóban nincs időnk nemzeti örökségünk e fontos régészeti emlékének méltó és intelligens megőrzésére? Megéri a sietség azt az árat, hogy a városrész, a valamikori királyi székhely történetének ezt a rétegét elbontsuk, s a múlt bemutatásánál ne vegyük figyelembe? Az emlékek helyben történő megőrzése a műemlékvédelmi gyakorlatban bevett módszer, melynek fontosságára számos nemzetközi egyezmény is rámutat.
Ezen szakmai elvek figyelmen kívül hagyása miatt felmerül az a kérdés, hogy a beruházó, maga az állam a többi épületegységen betartja-e a műemlékvédelmi szempontokat. Sőt valójában itt kezdődnek a kérdések, hiszen vajon mit várhatunk egy magánberuházótól, ha az állam ilyen módon negligálja a műemlékvédelmi alapelveket.
A drasztikusnak minősíthető lebontás (még akkor is, ha szakszerűen történik) helyett törekedni kellene az eredeti helyén történő megőrzésre. A bemutatásra számos technikai lehetőség kínálkozik, mint például az üveg járólap (pl.: Március 15. tér). Ezen régészeti örökségünkért, még ha töredékessége miatt kevésbé lényeges része is kulturális örökségünknek, felelősek vagyunk, s azért is, hogy a városrész és a nemzet történetének anyagi bizonyítéka, hivatkozási alapja maradjon, s hiteles minőségben örökítsük át a további generációknak.
Az athéni Akropolisz Múzeum bejárata (a szerző felvétele)
Az athéni Akropolisz Múzeum bejáratának és alsó szintjének építészeti megoldásán jól érzékelhető a régészeti örökség megőrzésének és bemutatásának szem előtt tartása. A 2009-ben átadott múzeum épületét teljes egészében a valamikori városszövet részét képező antik régészeti emlékek fölé emelték. Tegyük hozzá rögtön, az önmagukban tucat számba menő emlékek az antik városi szövet és a mai város közötti kapcsolat élményszerűvé tétele miatt jelentősek elsősorban, mivel az Akropolisztól alig párszáz méterre, a hozzá képest csekélyebb jelentőségű ókori réteg alig számítana régészeti szenzációnak. A múzeum bejárati részének tartószerkezeteként oszlopokat állítottak a rommezőre, így a múzeum épületén kívül szabadon, azon belül pedig üvegpadló alkalmazásával érték el, hogy teljes egészében láthatóak maradjanak az emlékek. A múzeum épülete így nem csak az abban elhelyezett tárgyakat muzealizálja, hanem az alatta elterülő, a látogatók számára is hozzáférhető mini régészeti park megóvásával élményszerűvé és megélhetővé teszi az évezredeken átívelő változásokat a városszövetben.
A lábakra állított athéni múzeum
A transzparens jelleg az épület jóval sokrétűbb értelmezési lehetőségét gazdagította, s a kortárs múzeumépítészet egyik legkiemelkedőbb darabjává emelte. Fontos párhuzamként említhető, hogy Athén e részének régészeti feltárására csak a múzeum építésének megkezdésekor kerülhetett sor, s a földben rejlő értékek csak az itt álló 19–20. századi épületek elbontásával kerültek elő. Különösen figyelemre méltó és követendő a görög örökségvédelemnek ez a hozzáállása, mivel megtehették volna, hogy a kevésbé jelentősnek gondolt emlékeket a múzeum építése miatt lebontják, viszont a régészeti feltárás bemutatásával maga a múzeumépület is sokkal izgalmasabb térré vált. A törökkori falmaradványok alapos feltárása és vizsgálata, valamint ilyen típusú bemutatása jelentős mértékben gazdagítaná a Várbazár felújítás utáni kulturális értékét, mindannyiunk kulturális örökségét.
Sidó Anna
