Épített környezetünkről a fotográfia megszületése óta készítünk felvételeket – dokumentálás, megőrzés, bemutatás, illetve interpretálás céljából és művészi megfontolásból egyaránt. Mint dokumentum a fotográfia az örökségvédelemnek is fontos eszköze, hiszen az adott épület történetének egy-egy pillanatát rögzítve rekonstrukciók elkészítéséhez szolgáltathat hiteles adatokat. Az építészeti fénykép épületeket, építészeti részleteket, enteriőröket, utcákat, városrészeket rögzít, de mindezek mellett elsősorban kép, mely a fotós szemén keresztül mutatja be a leképezett valóságot. Akármilyen céllal is készültek ezek a képek, kulturális örökségünk részei, melyek az adott kor építészetéről, fotográfiai látásmódjáról, társadalmi és történelmi vonatkozásairól hordoznak értékes információkat. A digitalizált archívumok és napjaink építészeti felvételei pedig digitális örökségünket gyarapítják.
Az építészet mint a fényképezés tárgya fontos szerepet töltött be már a fotográfia kezdeti időszakában, hiszen a hosszú expozíciós idő miatt a fotó „megbízható” tárgyának bizonyult. A médium legfontosabb erénye hamarosan a gyors sokszorosíthatóság lett, ami megteremtette a fényképek piacát. Az épületfotókra is egyre növekvő igény mutatkozott a nagyközönség részéről részben a turizmus miatt. Nagy volt a kereslet a képeslapok, a panorámaképek és a sztereófelvételek iránt, ami tükrözi a 19. század végi ember enciklopédikus érdeklődését. Ugyanakkor az állam, városok vezetése és a tudomány részéről is érkeztek megbízások épületek, illetve városrészek felmérésére. A 19. század második felében végbement nagy európai városrendezési programokat is dokumentálták. Párizs városa Charles Marville-t bízta meg a festői – sok esetben lebontásra ítélt – középkori utcák és a Georges-Eugène Haussmann báró által megálmodott párizsi sugárutak és nagyvonalú közterek fényképezésére.
Charles Marville: Rue de Constantine (Párizs), 1865 körül, New York, The Metropolitan Museum of Art, 1986.1141 (forrás: The Metropolitan Museum of Art)
Budapesten Klösz György hasonló szellemben fotózott többek között a frissen felépült Andrássy utat, de a bontásra váró házakat is megörökítve. Az ehhez hasonló képek őrizték meg a városok különböző arcait az utókor számára – gyakran ezek az egyetlen dokumentumok, melyek alapján képet alkothatunk épített környezetünk alakulásáról.
Klösz György: Az Andrássy út az Oktogonnál, 1880 körül, Budapesti Történeti Múzeum – Kiscelli Múzeum Fényképtár, ltsz: 75.377 (forrás: BTM)
Az építészeti felvételek természetesen szorosan kapcsolódnak magukhoz az építészekhez is, hiszen mindig is fontos volt számukra, hogy az általuk tervezett épületet ki és milyen szempontok szerint mutatja be. Az építészek munkái terjesztésének máig egyik legfontosabb médiuma a fotográfia. Példaként a két világháború közötti modern építészeket említeném, így a hazai Molnár Farkast, Kozma Lajost, Fischer Józsefet és kortársaikat, akik olyan művészfotósokkal dolgoztak együtt, mint Pécsi József, Máté Olga és Haár Ferenc. Fényképeik a modern fotográfia eszköztárával mutatták be az épületeket építészeti magazinokban, elsősorban a haladó szellemű Tér és Formában. Ezek a képek egyszerre tükrözték a modern építész és a modern fotós látásmódját – ideális helyzetet hozva létre a modern életmód és építészet terjesztésében és népszerűsítésében.
Máté Olga: Felsőgödi nyaraló, építész: Molnár Farkas, 1934 (forrás: Tér és Forma 8 (1935), 1. szám, 22.); Haár Ferenc: A Pasaréti úti társasház békaperspektívából, építész: Molnár Farkas, 1936 (forrás: Tér és Forma 10 (1937), 12. szám, 367.)
Az épített környezet azonban az építészektől teljes mértékben függetlenül is gyakran a fotósok kedvelt témája. A századforduló idején virágzó piktorializmusról – vagyis festészeti, illetve grafikai eljárásokat idéző fényképezésről – általánosan elmondható, hogy abszolút a fotós egyéni kifejezésmódja érvényesül a képeken. A cél nem az adott épület terének vagy tömegének bemutatása vagy egy városrész dokumentáló rögzítése volt, hanem az atmoszféra és a hangulat érzékeltetése. Amerikában olyan jeles alkotók fotózták például New York sziluettjét ilyen szellemben, mint Alfred Stieglitz és Edward Steichen.
Alfred Stieglitz: „The City of Ambitions”, 1910, New York, The Metropolitan Museum of Art, 49.55.15 (forrás: The Metropolitan Museum of Art); Edward Steichen: Flatiron (New York), 1904, New York, The Metropolitan Museum of Art, 33.43.43 (forrás: The Metropolitan Museum of Art)
A 20. század folyamán természetesen számtalan további példát találhatunk épületek, illetve építészeti részletek művészi szándékú leképezésére, olyan ikonikus példákkal, mint Moholy-Nagy László erős alulnézetből készített felvételei, ahol nem dokumentálni akart, hanem szokatlan nézőpontokkal kísérletezett.
Moholy-Nagy László: Pont Transbordeur (Marseilles), 1929, New York, The Metropolitan Museum of Art, 2005.100.298 (forrás: The Metropolitan Museum of Art); Moholy-Nagy László: Homlokzatdíszítő munkák (Svájc), 1925, New York, The Metropolitan Museum of Art, 2005.100.152 (forrás: The Metropolitan Museum of Art)
A fenti példák a New York-i Metropolitan Museum of Art gyűjteményének darabjai, ami élen jár a rá bízott kulturális örökség digitalizálása – és ezzel a digitális örökség lényegének tekinthető terjesztés és hozzáférhetőség – terén. Már az elmúlt években is tekintélyes mennyiségű digitális kép volt hozzáférhető a honlapjukon, de az idei év májusában meghirdették több mint 400 000 kép nagy felbontásban történő ingyenes letölthetőségét magán, illetve tudományos célú felhasználásra. A nagy építészeti gyűjtemények közül például a Royal Institute of British Architects és a Canadian Centre for Architecture tette közzé fotográfiai gyűjteményének egy részét a weboldalukon.
A digitális örökség folyamatosan és nagymértékben gyarapszik a kulturális örökség digitalizálása, illetve digitálisan létrehozott kulturális javak terén. Egyre több és több digitális tartalom jelenik meg az ArchDaily, az Architizer, a Dezeen stb. weboldalakon, melyek olyan információkat tárolnak, amik a majdani kutatók és laikusok érdeklődésére is számot tarthatnak. Kulturális örökségünket tehát nem csak anyagi, hanem virtuális valójában is igyekeznünk kell megőrizni.
Sebestyén Ágnes Anna
