A müncheni Sankt Anna im Lehel
Az 1968-ra visszaállított barokk homlokzat. Forrás: wikipedia.de
München belvárosától nem messze, egy csendes századfordulós lakónegyed központjában egy szerény homlokzatú barokk kolostortemplom található. Csendes környék ez, turisták alig járnak erre. A kolostortemplom nem szerepel a bédekkerekben, hírnévben messze megelőzik a müncheni barokk és rokokó nagy alkotásai, a Theatinerkirche, az Asamkirche, vagy a belvárosi barokk paloták. Pedig a templom érdemes a figyelemre: homlokzata egy egész átalakulás-sorozat eredménye, belsejét pedig az első bajor rokokó enteriőrként tartja számon a szakirodalom.
Az együttes állapota az 1852-es átépítés előtt. Látható, hogy a templom homlokzata alig lépett ki a kolostor homlokzata elé. Kép forrása: stadt-muenchen.net
| A Lehel városnegyed neve számunkra ismerősen csenghet. Azonban szinte bizonyos, hogy a közeli Augsburg mellett csatát vesztő vezérnek nincs köze a névhez, ugyanis az a „mocsaras erdőt“ jelentő Lohe szóból származik, és több közeli település (Lohham, Keferloh) nevében is visszaköszön. Ráadásul a bajor kiejtése: láchl. |
A kolostort 1725-ben alapították a Jeromos-rendi szerzetesek, majd 1727-ben kezdődött az építkezés, főként Mária Amália választófejedelemné (1742–45 között német-római császárné) hathatós támogatásával. Az együttest 1733-ban szentelték fel, az építész Johann Michael Fischer, a bajor építészet kevéssé ismert, mégis tevékeny alakja volt. Művei között kolostoregyüttesek (Zweifalten, Ottobeuren) mellett számos jellegzetes bajor falusi barokk plébániatemplom szerepel. Az egyszerű külsejű templom belső terének kialakítását viszont az Asam testvérek, Cosmas-Damian és Egid Quirin végezték, egy időben a Nepomuki Szent János-templommal, vagyis az Asamkirchével.
A kolostoregyüttes 1887-ben. Az előtérben a neoromán stílusú, új plébániatemplomot alapozzák. Háttérben középen a Frauenkirche, jobbra a Theatinerkirche tornyai. Kép forrás: erzbistum-muenchen.de
A kolostort 1807-ben szekularizálták, majd kaszárnyaként használták, végül 1827-ben a ferencesek vették át, akik ma is használják. A 19. század közepére az egykori szegényes előváros egyre inkább közép- sőt, nagypolgári negyeddé vált. A Maximilanstraße kiépítése elősegítette ezt a folyamatot, így a város a környék teljes átépítéséről határozott, részben a kolostorkert rovására. A növekvő reprezentációs igények miatt a templom homlokzatát 1852–53 között neoromán stílusban átépítették August Voigt tervei szerint. A kéttornyú új homlokzat egyértelműen a Gärtner-féle közeli Ludwigskirche hatását mutatta. A templombelső változatlan maradt. A hívek rohamosan növekvő létszáma új plébániatemplom építését tette szükségessé, a városképben is meghatározó Sankt Anna Pfarrkiche im Lehel (megkülönböztetve a „Klosterkirchétől“) így 1887 és 1892 között épült fel a késő historizmus egyik legfoglalkoztatottabb Müncheni építésze, Gabriel von Seidl tervei szerint.
A neoromán homlokzat 1945 után. A toronysisakok kivételével a homlokzat ép maradt, a kolostor és a templomhajó viszont kiégett. Kép forrása: erzbistum-muenchen.de
Az így átalakított barokk-neoromán együttes a második világháborús bombázások során teljesen kiégett, az értékes rokokó belső elpusztult. Sajátságos módon a neoromán homlokzat szinte sérülésmentesen megmaradt, „csupán“ a toronysisakok károsodtak. A rekonstrukciót Erwin Schleich, a „müncheni műemlékek megmentője“ irányította. 1948-ban elbontották a neoromán homlokzatot, és korabeli ábrázolások, valamint néhány maradvány alapján elkészítették a Fischer-fele barokk homlokzat felújítási tervét. Csakhogy a neoromán átépítésnél a homlokzatot szinte teljesen lebontották, mivel a templomot az utca fele pár méterrel kibővítették. Seidl a problémát úgy oldotta meg, hogy a rekonstruált homlokzatot a bővítmény elé építette vissza, a neoromán tornyok maradványait pedig a kolostorépülettel megegyező barokk kialakítással „takarta le“. Így a templomhomlokzat tulajdonképpen egy rizalitot képez, ami optikailag helyes, tartalmilag viszont némiképp vitatható, ugyanis a bajor barokk kolostorok egyik jellegzetessége a teljesen egy síkban tartott homlokzat. A homlokzat felújítása 1968-ig tartott, míg a jelentős sérüléseket szenvedett templombelsőt csak 1979-ben szentelhették fel.
A súlyosan sérült templombelső Gebhardt Reitz akverelljén. A leszakadt boltozat a kép előterében hever, az oldal két mellékoltára épen maradt, a szentély felőli elpusztult. Reitz az érsekség felkérésére örökítette meg a város megsérült templomait. A festményeket képeslapokként árulták, a "Bausteine für Wiederaufbau", vagyis az "újjáépítés téglái" akció keretében. Kép forrása: wikipedia.de
|
Erwin Schleich (1925–1992), a „müncheni műemlékek megmentője“ A müncheni építész, állami műemlékvédelmi felügyelő (Saatsdenkmalreferendar) pályája a müncheni műemlékek minden bizonnyal legnehezebb időszakában, 1951-ben kezdődött. A Müncheni Műszaki Főiskola elvégzése után szinte azonnal kinevezték az említett posztra, első megbízatása 25 évesen éppen a St. Anna Klosterkirche helyreállítása volt. Ezt olyan jelentős (és többnyire súlyosan károsodott) müncheni műemlékek követték, mint a Peterskirche, a Ludwigskirche, valamint a város barokk palotái közül a Neuhaus-Preysing, a Lerchenfeld, vagy a leghíresebb rokokó palota, a Palais-Preysing. Már magánépítészként tervezte a régi városháza teljesen elpusztult tornyának rekonstrukcióját az 1972-es olimpiára. Közben számos új – és teljesen modern szellemű – épületet, főleg templomot építettek tervei szerint. |
A templombelső napjainkban. Kép forrása: flickr.com
A részben vitatható megoldás ellenére a homlokzat visszaállítása, valamint az értékes rokokó belső teljes rekonstrukciója nagy nyereség mind Münchennek, mind az egész művészettörténetnek. 1979-re az Asam testvérek egyik fontos alkotását és a bajor barokk építészet egyik szép, jellegzetes példáját nyertük vissza.
Szende András
