Az elmúlt években több igen jelentős középkori falképegyüttes is napvilágra került a történelmi Magyarország területén, elsősorban Erdélyben és a Felvidéken. Szerencsés esetekben ezekre a feltárásokra csak akkor kerül sor, amikor az előkerülő falképek megmentéséhez, restaurálásához szükséges források és szakértelem is rendelkezésre állnak. Ilyen mintaszerű helyreállításra került sor például Lónyán, a szepességi Szlatvin templomának szentélyében, vagy az erdélyi Homoródkarácsonyfalván. A feltárások következtében igen jelentős falképciklusokkal gyarapodott maga az emlékanyag, egy fiatalabb – részben nemzetközi – kutatógeneráció színre lépésével pedig örvendetesen gyarapodnak az ismert emlékekre vonatkozó művészettörténeti kutatások is. Most egy olyan felvidéki példát szeretnék bemutatni, ahol egy korábban teljesen ismeretlen középkori falképciklus került elő, nagymértékben módosítva a területre vonatkozó ismereteinket, egyben egy vonzó turisztikai célpontot nyújtva. A helyszín a Kassa közelében, a magyar határtól csak pár kilométerrel északra fekvő Torna (Torňa nad Bodvou) község középkori plébániatemploma, ahol a 2000-es évek elején bukkantak először a középkori kifestés nyomaira. A 2007-től megindult műemléki kutatás és restaurálás – amely egyelőre csak a templom szentélyére terjedt ki – mintaszerűen zajlott, és látványos eredményeket hozott. A feltárt falképek restaurálása a tavalyi év végén ért véget.
A tornai templom szentélye kívülről a helyreállítás során (2009) (Fotók: Peter Gomboš, Mudrák Attila és Jékely Zsombor)
A középkori plébániatemplom a tornai várhegy alatt helyezkedik el, és eredetileg a 12. században épült. A ma is álló szentély építésének idejét a boltozat egyik záróköve határozza meg: a vadkanfejjel díszített zárókő a Tornai család címerállatát ábrázolja. I. Lajos király 1357-ben engedélyezte a birtokos Tornai János fiai, László, Egyed és János számára, hogy Tornán várat építhessenek. Ezután kerülhetett sor a templom átépítésére is, amely családi temetkezőhelyként is szolgált: a szentélyben áll az 1406-ban 52 évesen elhunyt utolsó családtag, Tornai János címeres sírköve.
A falképek feltárása előtt a templom szentélye nem sok érdekességet tartogatott a látogatónak: középkori formája és boltozata jól érzékelhető volt, a déli fal gótikus ülőfülkéi is látszottak, de ablakai részben el voltak falazva, és a falakat elszürkült, ornamentális, neogótikus kifestés borította. A kutatás kezdetén több ponton – így az ülőfülkék hátoldalán is – igen kvalitásos falképek kerültek elő, amelyek nagy reményekkel bíztatták a kutatókat: előkerülhet ismét egy teljes egészében kifestett, késő középkori falképegyüttes. A kutatás sajnos csak részben igazolta ezeket a reményeket: bár kiváló minőségű falképek kerültek elő és egykor valóban a teljes templomszentély ki volt festve, de sajnos ez a dekoráció nagy felületeken teljes egészében elpusztult.
A szentély belseje a helyreállítás előtt (2004)
A 2007–2008 folyamán zajló feltárás során a kétszakaszos, a nyolcszög három oldalával záródó szentély minden oldalfaláról eltávolították a historizáló kifestést és az újkori vakolatokat, és kibontották a diadalív bélletét is, majd 2009 folyamán megtörtént a boltozat feltárása is. A feltárás során minden falon és az ablakok káváiban is nagy felületeken kerültek elő freskók. Sajnos a pusztulás is nagymérvű volt – több falon már csak a freskók nyomait lehetett megállapítani, és a boltozaton is csak az egykori színezés maradványai figyelhetőek meg. Különösen sérült az északi fal, itt az egykori kifestés csak apró nyomokban maradt fenn. Nagyobb összefüggő felületek kerültek elő a szentély keleti falain, a keleti és déli ablakok káváiban, és a déli falba épített ülőfülke hátoldalán. A pusztulás különösen fájó, mivel a nagy falfelületek nagyszabású figurális jelenetei károsodtak a leginkább, amelyek pedig az egykori kifestés legfontosabb részét alkották. Ezeknek a jeleneteknek a magas színvonalát a keleti falszakaszok megmaradt töredékei teszik kézzelfoghatóvá. Az épebben megmaradt freskók az egykori kifestés másodlagos jelentőségű díszei: az ablakok és a lábazati zóna dekorációja. A közelmúlt jelentős falképfeltárásait felidézve kínálkozik az összehasonlítás a siklósi plébániatemplommal, ahol az oldalfalak nagy jelenetei szintén erősen károsodtak az évszázadok folyamán, de az ablakok bélleteiben és a boltozatokon kiváló minőségű freskók maradtak meg.
A szentély ablakoktól nem megszakított falain egykor több sávba elrendezett jelenetek alkottak nagyszabású falképciklusokat. Az északi fal két szakasza volt elsősorban ilyen felület (itt a sekrestyeajtót leszámítva eredetileg nem volt semmilyen nyílás), de itt értékelhető falképtöredék nem maradt. A jelenetek rendszere az északkeleti és a keleti fal töredékei alapján határozható meg. Az északkeleti fal szintén ablaktalan, míg a keleti fal felső részén egy gyönyörű indadísszel festett kávájú körablak nyílt. Délkeleten és a déli fal két szakaszában csúcsíves ablakok nyílnak, amelyeket a helyreállítás során kibontottak és restauráltak. Az egykori kifestés rendszere pontosan rekonstruálható: a lábazati sávban árkádok alatt ábrázolt női szentek övezik a szentélyt, a négy részes ülőfülke hátoldalán pedig négy angyal kapott helyet. A jelenetek az alsó zóna fölött három sávban voltak elrendezve. Az ablakokkal áttört keskenyebb falszakaszokon (délkeleti fal és a déli fal keleti szakasza) az ablakok két oldalán megmaradt felületeket gazdag indadísz és dekoratív mustra tölti ki; hasonlót találunk a diadalív szentély felöli oldalán és bélletében is. Az ablakok káváját változatos keretezésben szentek félalakjai töltik be, záradékuk fölött 1-1 további szent ábrázolásával.
A szentély belseje a helyreállítás után (2014)
A dekoráció lényegi részét képező, három sávba elrendezett narratív falképciklus témája Jézus gyermeksége és a Passió volt. Sajnos azonosítható formában csak pár jelenet maradt fenn. Az északkeleti fal felső sávjában Jézus születését ábrázolta a középkori festő. Feltételezhető, hogy ezt az északi falon más jelenetek – Angyali üdvözlet, Vizitáció – vezették be a ciklust. A képből fennmaradt részletek arra utalnak, hogy a születés ahhoz az ábrázolási típushoz tartozik, ahol Mária földön fekvő újszülött gyermeke előtt imádkozik (Jézus imádása). A további jelenetek a második sáv jelenetsorából maradtak fenn, és témájuk Krisztus Passiója. Az északi falon nem maradt fenn azonosítható jelenet, de itt a Passió hagyományos kezdőjeleneteit – Bevonulás Jeruzsálembe, Utolsó vacsora, Lábmosás – sejthetjük. A ciklusból az első jól felismerhető jelenet az északkeleti falszakaszban van, témája Krisztus az Olajfák hegyén. Krisztus monumentális, imádkozó alakja a kép közepén látható, a jobb felső sarokban Isten áldást nyújtó jobbja (Dextera dei) jelenik meg. A kép bal és jobb szélén is az alvó apostolok láthatóak. A keleti falon a körablak alatt Krisztus elfogatása látható. Ez a legépebben megmaradt ábrázolás, középpontjában Krisztussal és az őt megcsókoló Júdással. A két főlakot katonák övezik, a kompozíció bal szélén pedig Szent Péter apostol látható, amint éppen visszateszi kardját hüvelyébe (Krisztus jobbjával ugyanis már meg is gyógyította az elfogók közül annak a Malchusnak a fülét, amelyet Péter vágott le).
Körablak és falképek a szentély keleti falán [balra]; Krisztus elfogatásának jelenete a feltárás után (2008) [jobbra]
Töredékekből néhány jelenet egykori helyét meg tudjuk még határozni (pl. a keleti fal alsó sávjában Krisztus mennybemenetelének képét). A részlegesen fennmaradt néhány jelenet sajnos csak ízelítőt ad ennek a falképciklusnak az igen magas színvonalából. Összehasonlításként említsük meg, hogy hasonló krisztológiai ciklusok töltik ki több közeli, Gömör vármegyei templom szentélyének falait is – pl. Gecelfalva és Ochtina, vagy a szintén újabban feltárt Pelsőc – de az ottani falképek expresszív, ám kissé naiv bája kvalitásában messze a tornai képek mögött marad. Szempontunkból fontosabb analógiát jelent a Liptó megyei Ludrófalva (Ludrova) freskóciklusa. A templom viszonylag kisméretű, egyenes záródású szentélyének falain három sávban elrendezve összesen 34 jelenetben ábrázolták Jézus életét az Angyali üdvözlettől egészen a Szentlélek eljöveteléig. Maga a háromsávos elrendezés, és a Jézus gyermekségétől a Passión át a Feltámadásig futó elrendezés is fontos analógiát jelent a tornai falképek szempontjából, de a Jézus imádása jelenet esetében ikonográfiai analógia is megfigyelhető. A ludrófalvai szentély falképeit a 15. század húszas éveire datálhatjuk. A falképciklus a Besztercebánya melletti Pónik 1415-ben készült falképeinek visszfényét mutatja.
Az eredeti dekorációból a nagy ciklusok mellett jelenleg még két egység elemezhető: a lábazati sáv és az ablakok környékének kifestése. A lábazati sáv szerkezetét egy keretrendszer szabja meg, amely az ablakok alsó vonalához igazodik. A festett keretek vonala ugyanakkor egy vonalban van a déli falon elhelyezkedő faragott ülőfülke keretével is. Az ülőfülke a déli fal keleti részén helyezkedik el, a két szakaszt elválasztó boltozatindítás alatti résztől a déli fal keleti ablaka alatti részig húzódik. Az ülőfülke hátfalán minden fülkében egy-egy angyal kapott helyet. A fülkétől kelet felé a falon festett árkádok alatt női szentek sorakoznak. Néhányuk egyértelműen azonosítható: Szent Margit kezében sárkánnyal és kereszttel, Szent Dorottya kezében egy rózsákkal teli kosárral, Szent Orsolya nyílvesszővel, valamint Szent Ludmilla kezében szőlőfürttel és még egy, a középkori Magyarországon is tisztelt vértanú, Szent Krisztina, akit keblébe fúródott nyílvesszővel ábrázoltak. Ennek a dekorációnak a tematikája mindenképpen figyelmet érdemel, hiszen a szentély alsó zónájában a román kor óta hagyományosan az apostolok galériája kapott helyet (ennek példája 1410 körül is pl. a siklósi plébániatemplom), itt azonban kizárólag női szenteket ábrázoltak. Kiválasztásuk szempontjait pontosabb azonosításukig nem lehet meghatározni, de úgy tűnik, hogy a női szentek közül is csak vértanú szüzek szerepelnek. Analógiaként Pónik szentélyének dekorációját említhetjük 1415-ből: a szentélyben a Passióciklus fölött vonul körbe egy különálló ciklus, amely részben hagyományos módon az apostolokat ábrázolja, részben a vértanú szüzek sorozatát. A szenteket ott is csak kezükben tartott attribútumaik azonosítják.
Krisztus az Olajfák hegyén jelenet a restaurálás után
A szentély három nagyméretű, csúcsíves ablakának káváját dicsfény nélkül ábrázolt félalakos figurák díszítik. Az ablakok két oldalán egyszerű szalagokból kialakított nyújtott hatszögletű keretek foglalják magukba a félalakos figurákat. Minden ablak felső záradékában két ilyen hatszögletes fülke találkozik, kétoldalt 5-5 fülke kapott helyet. A fülkék találkozásánál kialakult háromszögletű mezőket indadísz tölti ki. Minden fülkében egy-egy félalakos, írásszalagot tartó figura kapott helyet (bár a délkeleti ablak jobb alsó mezője üres). Összesen huszonnyolc alak volt található tehát a három ablakban, többségük viszonylagos épségben fennmaradt. Az alakok nagy része férfi, glória nélkül ábrázolva. Azonosításukat a kezükben tartott tekergő írásszalagok teszik lehetővé, innen tudjuk, hogy próféták. Megformálásuk igen változatos: idős szakállas alakok váltakoznak fiatalabb profétákkal, és van egy teljesen kopasz alak is (Jónás). Fejük vagy fedetlen, vagy változatos fejfedők díszíti őket. Az ablakok záradéka fölött egy-egy szent kapott helyet. Közülük a délkeleti ablak fölötti maradt fenn a legépebben: Szent János evangélista (kezében kehellyel). A déli fal keletebbre fekvő ablaka fölött megfestett társa: Keresztelő Szent János (kezében az Agnus Dei-t ábrázoló koronggal). Ezt az egykori figurális dekorációt igen gazdag ornamentika egészíti ki az ablakok körül, ill. a diadalív körül kialakult falfelületeknél, amely a szentély boltozati bordáira is kiterjedt.
Egységes jellege, a stiláris összhang és a mindenhol megfigyelhető, azonos rendszerű keretek arra utalnak, hogy a teljes szentély kifestése egy periódusban, egységesen készült. A fennmaradt jeleneteket ikonográfiájuk és stílusuk alapján a 15. század első évtizedeire datálhatjuk. A stílust tekintve az 1400 körüli cseh művészet hatása tűnik a leginkább meghatározónak, és a falképek magas színvonala esetleg udvari kapcsolatokra utalhat. Erre magyarázatot a megbízó, a várat és a templomot 1409 óta birtokoló Özdögei Besenyő Pál személye adhat. Ő Zsigmond fontos udvari embere volt: 1396-ban a nikápolyi hadjárat résztvevője, és ettől az évtől kezdve horvát-szalvón bán. Özdögei Besenyő Pál bán a korábban már elkészült templomot a freskóciklus megrendelésével vette szimbolikusan birtokba. A kvalitásos, az egész szentélyre kiterjedő dekoráció az udvari művészet minőségét és kifinomultságát hozta el a vár alatti településre. Besenyő Pál a templom felszereléséről is gondoskodott, amint arról a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött, az adományozó címerével díszített kehely tanúskodik. A templom falképeinek teljes feltárása és restaurálása a Zsigmond-kor egyik legfontosabb falképes emlékét hozta elő számunkra, amely a Garaiak megbízásából készült Siklóssal vagy az erdélyi Almakerékkel és a bányavárosi Pónikkal együtt igazolja, hogy a falképfestészet műfaja jelentős virágkorát élte a 15. század első évtizedeiben.
Szent Margit alakja a restaurálás után [balra]; Ablak a szentély déli falán a restaurálás után [jobbra]
A kisebb részben magyar támogatással folyt helyreállítási munkálatokat a kassai Krcho János építész vezette, a falképek restaurálását Peter Gomboš restaurátor irányította. A kutatásról több cikk is megjelent, és a falképekről a szakmai közönség konferenciákon is értesülhetett. A restaurátor a gömöri Gótikus út honlapján gazdagon illusztrált és részletes beszámolót tett közre a helyreállításról (és a képeket jelen beszámoló számára is rendelkezésünkre bocsátotta). Amióta a helyreállítást befejezték, és 2014. november 9-én a felújított szentélyt és főoltárt újra felszentelték, a közép-európai jelentőségű falképek mindenki számára látogathatóak.
Jékely Zsombor
