Megmarad és megújul a Moszkva téri metrómegálló felszíni épülete

Vasbeton. Látszóbeton. Ipari épület. Hát az ember nem műemlékre asszociál első sorban ezeket olvasva.

Én viszont szeretem a Moszkva tér legyezőjét. Sokan sokfélét írtak már a térről, a legyező és a megálló története több helyen olvasható (itt meg itt és itt), én csak egy nagyon röpke kivonatot adok belőle: A tér bányából alakult át fontos utak találkozóhelyévé, de 1929-ig még neve sem volt. A negyvenes évektől kezdve tömegközlekedési csomópont, először csak autóbusz-pályaudvar és villamos-végállomás, majd 1972 óta a kettes metró egyik legforgalmasabb állomása. Buda kapuja az évtizedek alatt számos esetben késztette gondolkodásra az építészeket - erről számtalan elkészült terv tanúskodik. Ami a közelmúltban érzékelhető pozitív változást hozott, az a 2010-es Színes Város akció volt. Azóta installációk és graffitik vidámítják a teret:

Témánk aktualitását az  adja, hogy tervpályázatot írtak ki 2012-ben, aminek megvalósításában elkötelezett a főváros és a BKK is. Hosszú évek óta folytak a tervpályázatok (már 1983-ban is volt egy), de nem történt semmi, csak toldás-foldás, és igazából most sem lesz gyökeres változtatás. A Moszkva legnagyobb baja ugyanis az, hogy a mozgólépcső közvetlenül jön a felszínre, mert a metró építésekor nem volt pénz aluljáróra. Egy aluljáróban  feliratokkal-táblákkal könnyebben vezethető lenne a tömeg az összes átszállási pont felé, és zebrák nélkül is el lehetne jutni a Széna térre. Ezt a kapcsolatot ugyan valahogy most meg fogják oldani (ez csak a sajtótájékoztatón hangzott el), de nem tudjuk a pontos mikéntjét. A Széna téren több lesz a zöld, a Moszkván meg marad a közlekedés, mert ez arra való és pont. A tervpályázaton ezt szinte elő is írták, és az eredményhirdetésen Vitézy Dávid szájából el is hangzott. A zsűriben ítélő Finta Sándor főépítész ugyanott ezt annyival próbálta tompítani, hogy legalábbis kettős funkciójú a tér, de azok, akik ezt a nézetet képviselték mégsem értek el helyezést.

A tér felújításával kapcsolatban két nóvumot érzékelhetünk: mindenképpen maradjon meg a legyező (korábban el akarták bontani), és legyen párbeszéd. Ez utóbbi nagy előrelépés, még akkor is, ha a tervpályázat lezárulta után kezdődött. Reméljük, hogy az így érkezett véleményeket a kiviteli tervekbe beépítik majd.

De most inkább térjünk át arra, ami bennünket, műemlékeseket foglalkoztat!  Mit szeretnénk: mi maradjon meg, mi az, ami szerintünk érdekelheti majd az utókort? A dolgok jelenlegi állása szerint az Építész Stúdió készíti a kiviteli tervet. Hogy mi lesz benne, azt a nyertes pályamű makettje jól érzékelteti.

A nyertes pályázat makettje [forrás: tajepiteszek.hu]

A legyező tehát megmarad, az ún. lepényépület viszont nem. A nagytakarítás jegyében odébb viszik a kiszolgáló tereket, és a tér közepén egy légies vasbetonlemez fog állni üvegfalakon. (A nyertesek félórás villáminterjúja itt.) Már a ’83-as tervpályázat egyik résztvevője, Fábri Ferenc leírta, hogy az épületet sokat kritizálták, de az amúgy jó; gond a hatszöges rendszerben épült, egységes védőtetővel rendelkező paviloncsoporttal van, aminek  túl nyomasztó a teteje, és a villamosokat is takarja a domb előtt. Ezt a csoportot egyébként mindig, mindenki eltüntette volna a térről, ezért lehet, hogy tényleg nem kell sajnálni.

2010 óta nyulak és műfű

A legyezőt alátámasztó-kiegyensúlyozó épületrészt azonban a pályázat több résztvevője megtartotta volna, pl. a második díjas 1. számú pályamű (Sajtos Gábor, Oroszlány Miklós, Páll András és Virág Péter), a harmadik díjas 16. számú pályamű (Balázs Mihály és Tarnóczky Tamás Attila), de a pályázat legnagyobb meglepetése, a BCE tájépítész hallgatóinak megvételt nyert terve is a mostani megállóépülettel számolt. Ha „egyedül” marad a fogadócsarnok, valószínűleg kicsit nagynak fog tűnni, ahogy Kovács Dániel is írja, én azonban ezt most nehezen tudom eldönteni. A metró legutóbbi ráncfelvarrása előtt  a mozgólépcsőn felfele jövet, mindig szerettem nézni a cikkcakkos lemezt a magasban. Élveztem ezt az óriási teret, de az érzés hamar elmúlt ahogy felértem, és a Széna tér felé igyekeztem, már nyomasztott az aprócska belmagasságú átjáró. Az hogy kívülről, a nagytakarítás után sem fog rám törni az ún. platzsheu,^[1] azt nem tudom, de esélyes, ha a maketten jelölt kis icipici embereket nézzük. Én, személy szerint – ha nincs lepény – az A1 Építésziroda a megoldását tartottam volna jónak, már csak a stílusegyezés miatt is: ha már indusztriál, legyen igazán indusztriális a megjelenés.

Az A1 Építésziroda 5. díjas terve [forrás: epiteszforum.hu]

A másik dolog, ami hiányzik a tervekről, az a szobor. Azt nem tudjuk, hogy  valóban elviszik-e, ha az ökologikus nézet diadalmaskodik, akkor biztos marad. A szobor tetején egy bronz sellő emelkedik. A szobrot Makrisz Agamemnon, a csobogóban látható absztrakt állatokat felesége, Zizi készítette, magát a csobogót pedig Tokár György építész.

Makrisz Agamemnon és Zizi, Tokár György: Sellő [forrás: owl.hu]

 Az ítélet? Összességében szerintem örüljünk. A Műemlékvédelem Táguló körei kiállítás katalógusában a legyező épülete nem szerepel, pedig ebben van az első olyan lista, amelyik a közelmúlt kiemelkedő, védelemre érdemes emlékeit tartalmazza. A Czeglédi István által tervezett szerkezetet – és kifejezetten csak a szerkezetet – viszont a Betonretró előadásokon csúcsteljesítménynek találták, ahol fontos szakemberek nyilatkoztak meg a témában. Tehát a legyező mindenképpen maradjon, a többit pedig a minőség és a használhatóság döntse el. Deal?

Németh Nóra