Ha valaki mostanában megfordult Dunaújvárosban, akkor bizonyára észrevette, hogy a köztereken építkezés, átalakítás és felújítás folyik. Ez alól nem kivétel a központ sem, bár már olyan régóta beszélnek az átépítésről és olyan régóta tervezik, hogy én személy szerint nem hittem a megvalósulásban. Sajnos csalódnom kellett, mert bár nem ellenzem a modern városrendezési törekvéseket, mégsem tudok egyetérteni velük, mikor a megújulás járulékos veszteségekkel jár.

A problémás épületegyüttes története szorosan összefonódik Dunaújváros építéstörténetével. Az első ötéves terv szerint 1949-ben döntött úgy a Magyar Dolgozók Pártja, hogy Duna menti vaskohászati kombinátot és lakótelepet épít. Az eredeti tervek szerint Mohácsra települt volna a gyár, ám a hidegháború miatt egy geopolitikailag kedvezőbb helyet, a dunapentelei löszhátat jelölték ki. A város építése 1950 májusában, a gyáré ugyanazon év októberében kezdődött. Főépítésznek a Chiléből frissen hazatért Weiner Tibort nevezték ki. A kezdeti modern szellemű törekvéseket hamar felváltotta a szocreál stílus, így történt, hogy a felépült pártház a szocreál építészet klasszikus példája mind a mai napig.

Intercisa Múzeum (régi Pártház), Weiner Tibor - Malecz Erika, 1951 (Fotó: Kálmán Viktor)

 Egyes városi legendák szerint az ötvenes évek végére Weiner maga is elavultnak látta a pártház épületét, és ennek fényében U alakban „körbeépíttette” a városrendezési tervhez alkalmazkodva. A valóságban 1959-ben kapta a megbízást az Sztálinvárosi Tervezőiroda a pártház főút felőli „eltakarására”. A beépítési terv három egyedi, földszintjén üzletsorral összekapcsolt pontház, és egy átjáró híddal hozzákötött sorház építését írta elő.

Bővítés, tanulmányterv, Juhász Péter, 1990 (Fotó: Alex Martin)

Ebben az időben az egyedi tervezésű épületek kivitelezéséhez az Építésügyi Minisztérium Tervezési Főosztályától külön engedélyre volt szükség, melyre majdnem egy évet kellett várni. Az épületek tervezését Baranyai Ferenc végezte, az engedélyezési tervek 1961 márciusára készültek el. Az üzletek és szolgáltató helyiségek belsőépítészeti tervét szintén Baranyai végezte, az épület végül 1963-ra épült meg.

Vasmű út 10/A - Korányi Sándor utca 1. ,Baranyai Ferenc, 1963 (Fotó: Kálmán Viktor)

Az együttes Dunaújváros központjában található, a főút mentén, a volt pártházat oldalról és hátulról határolja. Egyedi tervezésű, három, földszintjén üzletsorral összekapcsolt pontház, és egy híddal hozzákapcsolt, függőfolyosós sorház alkotja. A híd alatt szintén közút fut, tehát a pontházak mintegy „szigeten” kaptak helyet. A város hosszú főútján ez volt az egyetlen hely, ahol a közutak között park helyett lakóház kapott helyet. (Ebben talán szerepe lehet az eltakaró funkciónak is, de ez csak az én feltételezésem.) A Vasmű út felől megfigyelhető, hogy a házakat két nagyobb geometriai elem, egy álló és egy szélesebb, fekvő hasáb alkotja. A négyemeletes, ötszintes épületek egymás hasonmásai. A pontházakban szintenként 2-3 lakás található. A legfelső szinteket műteremlakások foglalják el mosókonyhával és szárítóval, így ezen az oldalon hatalmas panoráma ablakok kaptak helyet. A négyszintes pontházak álló téglatestét a földszinten kötötték össze, a sorházhoz az első szinttől a negyedikig tartó híd kapcsolja a sarkon lévő épületet.

Vasmű út - Korányi Sándor utca a Múzeum felől, a pontházzal összekötött sorház (Fotó: Alex Martin)

A pontházak közötti térbe épült be a Kortárs Művészeti Intézet, sajátos hangulatot adva a modern épületnek. Az Intézet a pontházak közti összekötő helyiségeket és a pincét foglalja el. Balról jobbra haladva, az első és a második pontház között eredetileg is beépített műterem volt, a második és a harmadik között viszont egy átjáró, amit csak a kilencvenes évek elején alakítottak át.

Kortárs Művészeti Intézet – Uitz terem, Juhász Péter, 1993 (Fotó: Alex Martin)

Mai állapotában az átkötő helyiségek panorámaablakos kiállító-helyiségként szolgálnak. A két kiállítóterem között egy kávézó is üzemel. Az intézet főbejárata a második és harmadik pontház közé esik. Szemből nézve egy átlós pengefalat láthatunk, amely középen szétválik, mintha „beleállt” volna valami a bejáratba. Az üvegajtós bejárat előtt félkörívesen, koncentrikus (fél)köröket leírva vezet egy lépcső a pinceszint felé. Ahhoz, hogy teljesen lejussunk, át kell lépnünk a pengefal nyílásán. Az átépítést Juhász Péter helyi építész tervezte 1995-ben.

KMI bejárat és pengefal (Fotó: Alex Martin)

A sorház függőfolyosós, mely a lépcsőházi tömbből, vagy a sarkon lévő pontházból az összekötő hídon keresztül közelíthető meg. A lakószintek alaprajza azonos, szintenként 9-9 lakás kapott itt helyet. „Az összekötő híd járólemezeit konzolosan két, műkővel burkolt vasbeton láb támasztja alá, északi oldala üvegezett, déli oldala nyitott, a lépcsőházi ablakoknál is alkalmazott műkővel burkolt, előregyártott vasbeton bordák tagolják, csakúgy, mint a függőfolyosót.” (Barka Gábor – Fehérvári Zoltán – Prakfalvi Endre: Dunaújvárosi Építészeti Kalauz 1950-1960, 96.)

Függőfolyosó a Vasmű út felől (Fotó: Alex Martin)

Az épületre már régóta ráférne egy szakszerű renoválás. Több helyen omlik a vakolat, az alapok kívülről áznak a pince felé, és funkcionális problémák is felmerültek. Ezt megelőlegezve 2011-ben lezárták először az autós, majd a gyalogos forgalmat az összekötő híd alatt. Eközben a régi Pártház – ma múzeum – előtti tér nagyszabású átépítését is tervezték már. Ehhez 2012 nyarán a látványterv is elkészült, amely sétálóutcáival és szökőkútjaival rendkívül látványos és lakóbarát. A város összesen 1,8 milliárd forintból gazdálkodhat, ebbe beletartozik a sétálóutca kialakítása, az önkormányzat egyik épületének átalakítása és a térrendezés is. Véleményem szerint ezzel a projekttel függhet össze az a döntés, amelyet 2013. április 25-én hozott a városi közgyűlés, mely szerint 15 millió forintot szavaztak meg az átjáró elbontására. Sajnálatos módon ezt nem húzták-halasztották olyan sokáig, mint a felújítási munkák előkészítését.

A lebontott híd (Fotó: Alex Martin)

Befalazott átjáró (Fotó: Alex Martin)

Habár a fent említett épületegyüttes nem áll sem műemléki, de még csak helyi védettség alatt sem, a város építészeti emlékeit felvonultató Építészeti emlékek tanútjának 23. állomása, tehát szerves része a városképnek. Amellett, hogy a függőfolyosó eltávolítása megbontotta az épületegyüttes egészét, a lakók számára sem praktikus. Funkcionális szerepe volt az átjárónak a lakások megközelíthetőségében is. Emellett a függesztett megoldásra az áthaladó gépjármű- és a gyalogos forgalom miatt volt szükség. A lezárások jelentősen felborították a városközpont átjárhatóságát is. 

Építészeti emlékek tanútja (Fotó: Kálmán Viktor)

Fontosnak tartom kiemelni azt is, hogy az országban szinte egyedülálló ez a fajta várostervezési és rendezési elv, ami itt érvényesült. Nem kevésbé jelentős, hogy a szocreál és a modern építészet ilyesfajta együttélését maga a város tervezője alakította és hagyta jóvá, aminek persze politikai okai is voltak, ám ez nem von le az értékéből, helyi jelentősége vitathatatlan. Roppant elkeserítőnek tartom, hogy nem sikerült úgy alakítani a megújulásokkal járó beruházásokat, hogy megmenthető legyen az átjáró. Főleg úgy, hogy az épület másik felében egy kulturális intézmény működik, igaz, sajnos mostanra csak döcögve. De ez már egy másik történet.

Újraértelmezett átjáró (Fotó: Alex Martin)

Nagy Annamária