A fővárosi közterületek elnevezése a 19. század közepéig organikusan alakult: az ott, vagy a környéken lakók valamilyen jellegzetes intézményre, épületre, vagy az utca lakóira utaló nevet adtak, ami aztán városszerte elterjedt. Ahogy egyre tudatosabbá, majd később intézményesítetté vált a városrendezés, úgy vették át a közterület-elnevezések jogát az erre jogosult szervezetek. A közterületek elnevezésének időszakonként más koncepciója ismert: hol az uralkodók (vezetők) nevei, hol az adott történelmi helyzet motívumai kerültek fókuszba.
Egy 1938-as térkép 1950-ben történt utcanév-felülvizsgálatának lenyomata Pestújhelyen: egyes utcanevek kipipálhatók, míg mások átkeresztelendők voltak – külön bája van, ahogy Maxim Gorkij nevét leírták, majd javították. (forrás: Budapest Főváros Levéltára)
Ha megvizsgáljuk a szocializmus időszakában épült budapesti lakótelepek közterületneveit, sok esetben egészen meglepő tendenciát figyelhetünk meg. Míg az ’50-es években gyakran felbukkantak a munkáshatalomhoz, vagy az ideológiához kötődő utcanevek, a '70-es és '80-as években előnyt élveztek a helytörténeti vonatkozású, vagyis az adott telep megépítését megelőző korszakra utaló elnevezések. Megkockáztatom: az újonnan kialakított közterületek vonatkozásában több ilyen utcanév született a lakótelepek építésekor, mint akár a rendszerváltást követően.
Hogy miért fontos egy újonnan nyitott közterület nevében a városrész múltját megörökíteni? A város fejlődése során gyakran tűnnek el földrajzi nevek (dűlők, dombok, vizek nevei), megszűnnek a város(rész) gazdaságára jelentős hatást gyakorló ipari, kereskedelmi intézmények, létesítmények anélkül, hogy valaha volt létezésüket a helytörténeti gyűjteményeken és kiadványokon kívül bármi megőrizné. Miközben vitathatatlanul fontos nemzetünk, városunk nagyjainak és eseményeinek emlékét utcanevekben megőrizni, legalább annyira fontos az is, hogy az adott lokális közösség múltját kulcsszavakban megőrizzük a közterületeken.
Minden városlakó – történelmi érdeklődés híján is – legalább egyszer felteszi magának a kérdést, hogy mit jelent, vagy ki volt a lak- vagy munkahelyének, utcanévadója. A helytörténészek pedig ezeken az elnevezéseken keresztül dokumentálhatják és magyarázhatják a városrész múltját, annak eseményeit, fordulópontjait. Az utcanév él a hétköznapokban, használjuk, emlékezünk rájuk – ha úgy tetszik a múlt reklámeszközeinek egyike.
A Rákospalotai Múzeum épületének udvara az 1960-as(?) években. A külvárosi helytörténeti gyűjtemények nem csak tárgyi emlékeikben, hanem saját épületükben, környezetükben is sokat megőriztek a paraszti múltból. (forrás: Országos Műemlékfelügyelőség anyaga, Budapest Főváros Levéltára)
Míg a pártállam a forradalom előtt épp a lokális érzelmek beágyazódásának, a polgári réteg ismételt megerősödésének kialakulása ellen tett, az 1956 utáni időszak Kádári konszolidációjába már talán szükségesnek is látszott az újonnan létrejött Nagy-Budapesthez csatolt 23 település lakói számára új identitás kialakítása. Ez a szemléletváltás az első lépés volt ahhoz, hogy a helytörténeti gyűjtemények, múzeumok fővárosi intézményhálózata kialakuljon, s hogy ezek az intézmények később szakértőként, tanácsadóként – nyilván kezdeményezőként is – az utcaelnevezésekbe belefolyjanak.
képaláírás: Utcanév átnevezési irat részlete. A jelmondat a "helytörténeti jelentősége nincs" volt (MSZMP Budapesti pártbizottság agitációs és propaganda osztálya, forrás: Budapest Főváros Levéltára)
Visszakanyarodva a régmúlt utcanévadási gyakorlatához, ellenpélda gyanánt az 1906 és 1926 között épült Wekerle-telep utcáinak nevét vizsgálom. A telep közterületnevei nem kötődnek az anyaközséghez, ami akkor még Kispest volt. A házakat összekötő utcák a millennium utáni időszakra jellemző módon a honfoglalás és az Árpád-kor személyneveit viselik (Vajk, Álmos, Aba, Botond, Margit, Géza, Gellért), valamint magyar történelmi kifejezések és személyek fordulnak elő (Hungária, Pannónia, Thököly, Szilágyi Erzsébet, Szondi, Garay, Mikes, Laczfy). Az elnevezések a kornak megfelelően, a kiegyezés után erőteljesebben érvényesülő nemzettudat szellemében fogantak, s nem tartalmaznak utalást a közvetlen környékre sem. Ez a jelenség megfigyelhető másutt is: a Rákospalotán épült MÁV-telep eredeti utcanevei szintén nem kapcsolódtak a befogadó település múltjához.
A nagy lakótelep-építések az 1960-as évek végén, ’70-es évek elején, a házgyárak üzembe helyezését követően kezdődtek Budapesten. A vizsgált szempontból kétféle lakótelepet érdemes megkülönböztetni: ahol beépített terület teljes vagy részleges szanálásával építették az új városnegyedet, és azt, ahol üres, zömében mezőgazdasági művelés alatt álló földeken kellett kialakítani a jövőbeli új lakók életterét. Az előbbi esetben egy már kész utcahálózatot örökölve, míg a másik esetben az új közterületi infrastruktúrát a tervezőasztalon megteremtve épült a lakótelep.
Újpest szemléltető térképe 1929-ből – mind az utcanevek, mind a városszerkezet jelentős része ma is ismerős, mintha nem is épült volna lakótelep. (forrás: Budapest Főváros Levéltára)
Szanálással jött létre például a főváros legnagyobb lakótelepe, az újpesti (épült 1974–1986 között), ahol ha az utcahálózatot pontosan nem is, de a korábbi, zömében 19. századi közterületneveket meghagyták: a Tél, Tavasz, Nyár, Ősz, Erzsébet, Rózsa stb. utcákat. Ezeknek a közterületeknek a nevei tehát mind a korábbi utcahálózatból maradtak.
Ezzel szemben a szomszédos XV. kerületben található Újpalotát Rákospalota határában mezőgazdasági területen építették 1969-től 1976-ig. A telep utcái a rákospalotai múltból idéznek. Az Árendás a falu régi bevételi forrásainak, az uraságtól bérbe (árendába) vett intézményeknek (kocsma, malom) emlékét őrzi. Az Erdőkerülő a lakótelep egy részének helyt adó Erdődűlőre, Erdő-földekre, Erdő-páskomra, Erdősorra, illetve az ezekhez kapcsolódó régi foglalkozásra utal, a Legénybíró a paraszti Rákospalota hagyományaiba visz vissza, a még nőtlen legények erkölcseire vigyázó, egy évre választott tisztség viselőjére emlékeztet.
Kontydeszka – a kontyfa századfordulóra kiszélesedő változata – egy rákospalotai asszony hajdíszeként. (forrás: Magyar néprajzi lexikon)
A Kontyfa a női hajviselet egyik "alkatrészére", Hartyán egy közeli, honfoglalás kori település nevére, a Nádastó és a Száraznád egy náddal szegélyezett, a mai Zugló területére átnyúló, rég lecsapolt vizes területre, illetve az onnan nyert népi építőanyagra emlékeztet. A Páskomliget azért érdekes, mert ilyen nevű utca (illetve inkább dűlőút) már a lakótelep felépítése előtt is létezett, az itt lévő bolgárkertészetek egy része fűződött fel erre az utcácskára – véletlenül még a mai Páskomliget utca is arrafelé van, ahol a régi, szilárd burkolatot sosem látott dűlőút húzódott. A páskom egyébként latin szó, legelőt jelent, és a környék földrajzi neveiben gyakran előfordul: az előbb már említett Erdő-páskom, Bokros-páskom, Bodzás-páskom stb.
Látható, hogy az újpesti lakóteleppel szemben Újpalotán a rákospalotai népszokásokra, és a földrajzi területekre emlékezve választották az újonnan létrehozott utcák neveit. Ezekben az utcákban sokszor olyan dűlőnevek maradtak fenn, amelyek Rákospalota fejlődése során beépültek, s már az Öregfaluban élők közül sem emlékszik mindenki a nevükre, arra pedig, hogy melyik hol feküdt pontosan, talán még kevésbé (ilyen a Kőrakás-dűlőt és a Sárfű-dűlőt őrző két elnevezés, a Kőrakás park és Sárfű utca).
1881-es térképrészlet Óbudáról – A Gyűrű és a Jós utcák még nem Békásmegyeren, hanem a közel száz évvel később lebontott régi Óbuda városközpontjában voltak. (forrás: Budapest Főváros Levéltára)
A békásmegyeri lakótelep (épült 1971–83 között) részben szintén szűz területen fekszik, s itt jól megfigyelhető, mennyire keveredik a névadási koncepció. Egyfelől számos személy kapott utcát, pl. Zipernovszky Károly, Bálint György, Füst Milán stb., ugyanakkor utcanév utal a kerület római kori múltjára (Hadrianus, Víziorgona) is. Emellett két olyan közterületnév is található, ami korábban, a kerületben zajló építkezések során megszüntetett régi utcanevet őrzött meg: a Gyűrű (1875-ös óbudai utcanév, mely 1975-ben szűnt meg), és a Jós (szintén óbudai közterület volt 1874-től 1976-ig, mikor területrendezés miatt megszűnt).
Ez a módszer több lakótelepen is visszaköszön: az ugyanabban a kerületben megszűnt közterület egy újonnan épült lakótelepen kezd új életet – ha úgy tetszik, maga az utcanév költözik át. Például a Jós utca nevének eredetére Krúdy egy, a régi Óbudával foglalkozó munkájában találni utalást, miszerint ezen a környéken számos jósnő működött. Az Árpád híd budai hídfőjének rendezésekor felszámolt utcácska "feljebb költözött" Békásmegyerre. Ez ugyan topográfiai csalás, hiszen Krúdy jósnői nem Békásmegyeren, hanem Óbudán, a Lajos utca környékén fogadták pácienseiket, de ez megbocsátható, hiszen akit érdekel az utcanév eredete, utánanézhet, és az erről szóló művek bizonyosan elkalauzolják a már nem létező jósnegyedbe.
Kőbánya 1887-ben – az „Új hegy” jelentős része mezőgazdasági művelés alatt áll.
A Kőbányán található Újhegyi lakótelep (1974–76) is őrzi a X. kerület múltjának számos emlékét. Szintén szűz területre épült lakótelepről van szó, melynek utcahálózata zömmel a beépítési terven született meg, s az utcanevek egy része ma is őrzi Kőbánya mezőgazdaságának és iparának kulcsszavait. A Kővágó és az Agyagfejtő a hajdanvolt kő- és agyagbányászatra, a Sütöde, Szövőszék, Oltó (értsd: oltóanyaggyár) környékbeli üzemekre, míg a Szőlővirág, Szőlőtelep utcák a szőlőművelésre utalnak.
Káposztásmegyer a főváros egyik legfiatalabb lakótelepe, építését 1990-ben fejezték be. Az I. ütemben (1983–86) átadott telep utcaneveinek zöme két vonal körül csoportosulnak. A közeli Alag lótenyésztésére és a káposztásmegyeri lósportra utalnak az Ügető és Galopp utcák, valamint a Lóverseny tér. A múltban Újpesten jellegzetes két iparágat, az asztalos- és bőripart idézik a Lakkozó, Pácoló, Intarzia, Falemez, Faragó, valamint Pácoló, Bőröndös, Szíjgyártó, Kordován, Ványoló utcák. Érdekes, hogy a II. ütemben, 1987–1990 között épült teleprész utcanevei – melyek 1990-ben születtek – már semmilyen kötődést nem mutatnak Újpesttel, zömük erdélyi földrajzi név; az egy Homoktövist kivéve, ami Káposztásmegyer jellegzetes és védett cserjéje.
Térképrészlet 1986-ból – Káposztásmegyer I. még építési terület, a II. ütemben épült rész nem is látható. Az utcanevek egy része már leolvasható, de némelyik még hiányzik, és olyan is van, ami később nem valósult meg (Kisalag utca). (forrás: Budapest Főváros Levéltára)
Ugyan terjedelmi korlátok miatt csupán öt fővárosi lakótelep közterületeinek bemutatására vállalkozhattam, a jelenség megfigyelhető több helyen is (pl. Gazdagréti és Gyakorló utcai lakótelep). Még ha nem is volt kizárólagos, összevetve a rendszerváltás után született új közterületek neveivel, feltűnő, hogy az 1970–80-as években a múlt megörökítése koncepciózusabb volt.
Örömmel fogadnám, ha ez a tendencia újra erőre kapna. Nem feledve, hogy nemzetünk nagyjai is méltók arra, hogy elfoglalják helyüket az utcanévjegyzékekben, mégis annak térnyerése volna örvendetes, ha a városrészek lassan feledésbe merülő földrajzi neveinek, az átalakuló, vagy éppen eltűnő gazdaságának emlékei gyakrabban kapnának helyet az újonnan nyitott közterületek neveiben.
Rátonyi Gábor Tamás
