A tévénézők, valamint az interneten barangoló film- és sorozatbarátok az utóbbi években egyre több igényes sorozatot élvezhetnek. Ebben a műfajban immár művészi színvonalú alkotások is születnek, és a hagyományos nagyjátékfilmekhez hasonlóan széles választék áll a rajongók rendelkezésére. Éppen ezért feltett szándékunk, hogy történelmi témájú filmekről és sorozatokról szóló rovatot indítsunk, hiszen be kell látni, hogy a 21. században az emberek nagy részének örökségünkhöz való viszonyát leginkább a populáris kultúra alkotásai befolyásolják. Blogunk tematikájából kifolyólag a filmek és sorozatok díszleteire, kosztümjeire, vizuális világára kívánunk koncentrálni. Nem titkolt szándékunk, hogy szigorúan górcső alá vegyük mindazt, amit a nézők „történelmi” produkciók címén kapnak. Mindennek aktualitást is ad, hogy napjaink egyik kedvelt sorozata, a kanadai-ír koprodukcióban készített Vikingek (Vikings) harmadik évada szeptemberben debütál a magyar tévénézők előtt, de az évad angol nyelvű epizódjait az interneten már a hazai rajongók régóta követhetik.

[a kép forrása: cstonline]

A Vikingek című sorozatot az amerikai-kanadai History Channel televíziós csatorna gyártja. Az első évadot 2013-ban sugározták, a harmadik évad pedig külföldön idén februárban jött ki, és a csatorna már megrendelte a következőt is. A történet középpontjában egy legendás viking hős, Ragnar Lothbrok áll. A nézők az ő sorsán keresztül nyerhetnek bepillantást a 9. századi Észak- és Nyugat-Európa történelmének jelentős mozzanataiba. Az első évad egyik kulcsepizódja a mai Anglia területén lévő Lindisfarne kolostorának 793-as lerohanását és kirablását dolgozza fel, amit a viking kor kezdetének tartanak, hiszen a skandinávok ettől fogva mintegy kétszáz éven keresztül rettegésben tartották Európa tengerparti lakosságát. A harmadik évadban azonban a főhőst és társait már Párizs ostrománál láthatjuk viszont, csak éppen van egy bökkenő: a vikingek 885–887 között ostromolták meg Párizst, ami Nagy Károly-féle Frank Birodalom egyik utódállamának, a Nyugati Frank Királyságnak, a későbbi Franciaország elődjének királyi székhelye volt. Igaz, hogy a viking ostrom pont arra a rövid időszakra esett, amikor a Frank Birodalom egész területe újra egységes volt Nagy Károly dédunokája, III. (Kövér) Károly császár uralma alatt.

A harmadik évad előzetese. [forrás: youtube]

A sorozat három évada tehát a 793 és a 885 között eltelt nem kevesebb, mint kilencvenkét évet öleli fel. Mindez nem lenne baj, csupán az hibádzik, hogy végig ugyanazokért az alig öregedő hősökért izgulhatunk. Továbbá Ragnar Lothbrok élete a legendák ködébe vész, igazi arcélét lehetetlen megrajzolni. Mindebből az következik, hogy a sorozat történelmi hitelessége finoman szólva megkérdőjelezhető. Nyilvánvaló, hogy az alkotók egy átlag néző számára befogadható narratívába ágyazva kívánták bemutatni a 9. század világát, ezért sűrítették egy – nyugodtan mondhatjuk, hogy fiktív – hős életébe az eseményeket. Dramaturgiai szempontból mindez érthető, a történeti hitelesség szempontjából viszont egyértelmű hamisítás. Nyilvánvaló, hogy az alkotók fő célja a viking társadalom, hiedelemvilág, kultúra, vizuális környezet stb. bemutatása, de sajnos a sorozatnak ebben a tekintetben is komoly hibái vannak, amelyeket még a Vikingekről szóló Wikipédia-cikk is megemlít. Ezek a hibák pedig a harmadik évadban, főként a párizsi jelenetekben már a vizuális környezetet tekintve is bántóan szembeszökőek.

Először is milyen lehetett a 9. század Párizsa? A kor Nyugat-Európájának településeihez képest nyilvánvalóan jelentős város volt, de szélesebb kitekintésben már egészen más képet kapunk róla. A Római Birodalom szétesését követő évszázadokban ugyanis a városi élet annyira visszaszorult egész Európában, még Itáliában is, hogy a kontinensen kiterjedését, lakosságszámát, infrastruktúráját és épületállományát tekintve csupán a továbbélő Kelet-Római Birodalom fővárosa, Konstantinápoly, azaz Bizánc ütötte meg azt a szintet, amelyen a késő ókor nagyvárosai álltak. Párizs Gallia római provincia székhelye, Lutetia Parisiorum helyén indult fejlődésnek, ami egyrészt a mai île de la Citét – a szigetet, amelyen jelenleg a Notre Dame-székesegyház áll –, de legfőképp a Szajna bal partján nagyjából a mai 5. és 6. kerületet foglalta el. A 9. századra az île de la Citét fallal vették körül, a Szajna két partján pedig római romok, illetve templomok álltak. A szigetre visszaszorult városmagban két központ alakult ki. Nyugaton, a korábbi római császári palota helyén a világi uralkodó rezidenciája állt, keleten pedig a püspöki negyed a Notre Dame elődjével, a Saint-Étienne-székesegyházzal, ami a mai Notre Dame-tól kissé nyugatabbra emelkedett. A Saint-Étienne a maga 60 méteres hosszúságával és több mint 30 méteres szélességével a korabeli Nyugat-Európában valóban monumentálisnak számított, de a későbbi Notre Dame 128 méteres hosszúságát és 48 méteres szélességét, tehát egy három-négyszáz évvel később épült gótikus katedrális méreteit figyelembe véve nem volt túl nagy épület.

Párizs látképe a sorozat harmadik évadjában: eltúlzott méretek és bántó anakronizmus. [a kép forrása: him-mag]

A sorozat párizsi díszleteivel pont itt kezdődnek a bajok. Már a város sziluettje sem nyújt olyan látványt, amilyennel a vikingek a 9. században találkozhattak volna: a képsorokról egy monumentális épületekben bővelkedő érett, illetve késő középkori város tárul elénk. Az utcák pedig olyan városias környezetet idéznek, amilyennel Európában – Itáliát kivéve – a 12. századot megelőzően nem igazán számolhatunk: többszintes házakkal sűrűn beépített térfalak és hatalmas, óriási belső terekkel rendelkező egyházi épületek. A Saint-Étienne például azokra a késő ókori, kora keresztény bazilikákra hasonlíthatott, amilyeneket Itáliában építettek, és amilyeneket ma leginkább Rómában és Ravennában láthatunk. Ehelyett a filmen egy hatalmas, négyezeti tornyos templom tűnik a szemünkbe, hasonló azokhoz, amilyeneket a 11–12. században, az érett középkorban, a romanika és a korai gótika idején emeltek.

Párizs ostroma. A háttérben lévő torony egy 12. századi, későromán katedrális négyezeti tornya lehetne, a méretei pedig aránytalanok. Mindenhol a romanika építészete köszön vissza némi gótikával keverve, aminek a 9. században még híre-hamva sem volt.
[a kép forrása: timeslipsblog]

Tehát maga az épített környezet is tele van anakronizmussal, és ezt a tárgyi világ még tetézi is, mint ahogy arra egy francia internetes portál már felhívta a figyelmet. Károly császár fején mit keres egy olyan liliomos korona, amilyet csak az érett gótikában, a 13–14. században készíthettek volna? Miért látjuk rajta a híres francia liliomnak azt a formáját, ami a gótikára jellemző? Egyáltalán hogyan jelenhet meg egy heraldikai későbbi formájában, ráadásul egy olyan korba téve, amikor az európai heraldika még ki sem alakult? Miért kellett olyan eklekticizmussal berendezni a tróntermet, hogy még újkori, keretbetétes reneszánsz-barokk ajtók is láthatók a háttérben és a trónszék mindenképpen a késő középkori gótikát idézi eklektikus elemekkel kiegészítve? Vajon miért kellett magát a teret ilyen mértékben túlméretezni?

A háttérben csak a késő középkortól, kora újkortól (15. század) használt keretbetétes ajtótípus látható rajzos intarziákkal, a falburkolatról nem is beszélve. [a kép forrása: forbes]

A gótikus trón eklektikája tobzódik a különféle formaelemekben, még egy 19. századi bútorkészítő is megirigyelte volna.
[a kép forrása: idigitaltimes]

A harmadik évad 8. epizódja francia nyelven. Éremes megfigyelni pl. 36:06-tól a késő középkori utcaképet, vagy 36:12-től a hatalmas belső teret a 20. század művészetét idéző "modern" üvegablakokkal. Kár, hogy az üvegablak-művészet csak a 12. századi korai gótikától kezdve virágzott fel. [forrás: youtube]

És további kérdéseket is feltehetünk: mit keres például az Oriflamme a 9. században, az a Saint-Denis-székesegyházban őrzött lobogó, ami a középkori francia királyok hadi zászlaja volt, de amit tudomásunk szerint ténylegesen a 12. században használtak először? Egyáltalán miért kellett az érett és a késő középkor vizuális környezetét visszavetíteni négy-ötszáz évvel korábbra, ráadásul úgy, hogy különféle korszakok és stílusok keverednek a szemünk előtt, mintegy vizuális kakofóniát okozva? A látvány oltárán valóban fel kellett áldozni a hitelességet? Nem lehetett volna inkább arra koncentrálni, hogy a 9. századot jelenítsék meg látványosan? Mert amit a néző lát, az minden, csak nem a 9. század.

Az Oriflamme többféle módon rekonstruálható. Legelőször a 11. századi Roland-ének említi Nagy Károly zászlajaként, de bizonyíthatóan csak a 12. századtól használták a francia királyok. [a kép forrása: him-mag]

Amikor ezeket a képsorokat néztem, az volt az érzésem, mintha nem is történelmet (history) látnék. A díszletről és a tárgyi világról sokkal inkább egy másik filmes műfaj, a történelmi díszletekkel és történelmi tárgyi világgal operáló, de bevallottan fiktív, fantáziavilágban játszódó fantasy jutott eszembe. Csakúgy, mint más filmes műfajoknak, a fantasynak is vannak már művészi színvonalú példái, elég csak az HBO által gyártott és már 2011 óta futó, immár ötödik évadnál tartó Trónok Harcára (Game of Thrones) utalni, amiben a konfliktusok, a valós emberi problémák és a jellemábrázolások kiváló forgatókönyvről árulkodnak. Emellett a Trónok Harcának vizuális világa eléggé eklektikus, néha már-már bántóan sokszínű annak ellenére, hogy azt is aprólékosan megtervezték.

[a kép forrása: filmek.s9.hu]

A Trónok Harcában Westeros fővárosa, Királyvár. A forgatási helyszín Dubrovnik, de a középkori Adria-parti város szövetébe a megfelelő digitális efektekkel teljesen idegen architektonikus formákat is beillesztettek. [a kép forrása: gameofthrones]

Mert mindaz, ami egy fantasyban működik, nem működik egy történelmi sorozatban. Ami az előbbiben műfaji sajátosság, az az utóbbiban bántó hazugság. Sajnos elmondhatjuk, hogy amit a Vikingekben látunk, az lehet, hogy egyfajta elképzelt „vikingek harca”, vagy „vikingek játszmája” (game of Vikings), de semmi esetre sem a történelem.

Tóth Áron