Az egykori Hauszmann-aula

A Műegyetem 1902–1909 között épült fel jelenlegi helyén, Lágymányoson, s azóta sok víz lefolyt a Dunán. Ma már nem sok minden emlékeztet arra, milyen is volt Hauszmann Alajos eredeti elképzelése szerint a műszaki felsőoktatás intézményének legreprezentatívabb tere, a díszterem, vagyis az egykori Aula.

Az 1906–1909 között kiépülő lágymányosi Campus és előzményei

A kiöblösödő Duna, a Sáros fürdő, téglagyár, szeszfőzde és a Konstantinápoly Budapesten nevet viselő szórakozó negyed fogadta a Gellért tér és Déli Összekötő Vasúti-híd közti területre tévedőket 1899 előtt. Ebben az évben határozatban jelölték ki a mai Budafoki út, Bertalan Lajos utca és a rakpart övezte területet az elődökkel együtt számolva 1782 óta hol Pesten, hol Budán működő Királyi József Műegyetem új épületei számára.

A Műegyetem történeti Campusa és a helyszín 1871 előtt, a Duna szabályozása előtt. A szerző rajza korabeli térképek alapján.

A 2500 hallgató befogadására alkalmas Campus építészeti tervezésével és a művezetéssel Czigler Győző építész-professzort bízta meg a kultuszminisztérium. 12 pavilonból és egyetlen nagy, központi, sokudvaros épületből álló koncepciója a végül megépült állapoton is felismerhető, de e terv szerint csak a Szent Gellért térre néző kémia (CH) épülete valósult meg 1903–1904 között.

A Duna 1870-es években végrehajtott szabályozása során egy védgáttal hasítottak ki jelentős részt a folyó lágymányosi medréből, és így a majdani építési telken 6-9 méteres földfeltöltésre volt szükség. Az építkezések a CH és F – Elektrotechnika és Fizika – épületekkel a mai Budafoki út menti területen indultak meg, ott, ahol a feltöltés nem igényelt sok időt, mert a szabályozás előtti partvonalon belül helyezkedtek el. Az F épület 1904–1906 között épült még Czigler tervei alapján, azonban a tervező 1905 tavaszán elhunyt.

 Hauszmann Alajost bízták meg a műegyetemi campus tervezésével és művezetésével. Ahogyan a budai Királyi Palota esetében, Ybl Miklós 1891-es halálát követően itt is egy elismert építész munkáját vette át, s dolgozta át saját elképzelései alapján, de az eredeti koncepcióhoz hűen. A hatalmas feladatba bevonta Pecz Samu építész kollégáját is.

A Műegyetem Campusa Czigler Győző (lila), Pecz Samu (narancs) és Hauszmann Alajos (vörös) által tervezett épületek, valamint a későbbi kiegészítések (szürke) jelölésével. 10 pavilon épült meg az átdolgozott koncepció szerint: K – Központi épület, Ch – Kémiai épület, F – Fizikai épület, L – Géplaboratórium, MT – Mechanikai technológiai épület, MM – Műszaki mechanikai épület, MG – Mezőgazdasági géplaboratórium, O – Obszervatórium, Hő – Kazánház

Hauszmann a Geodéziai obszervatórium, a kerti létesítmények, a kerítés és nem utolsósorban a Központi épület részletes terveit készítette el 1906-ban. 1909-ig a már megépült kettő mellé a további nyolc épület 12 millió koronás költségvetésből valósult meg. Az emberfeletti három éves munka részletesen figyelemmel kísérhető a fennmaradt építési naplót olvasva (BME levéltára), és Hauszmann saját könyvében.

A Központi épület 

A Műegyetem emblematikussá vált főépülete a Duna felől tekintve a Bertalan Lajos utca – Gellért tér távolság felezőtengelyében épült fel, s ezt szigorú szimmetriatengelyeként használja homlokzataiban és belső tereiben is.

A főbejáratot számos homlokzati díszítőelem hangsúlyozza, akár csak az egyetem négy technikai szakát – mérnök, építész, gépészmérnök, vegyészmérnök – szimbolizáló nőalak szobra, melyeket Sennyei Károly 1909-es, II. világháborúban megsérült művei nyomán 2009-ben rekonstruáltak.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem főhomlokzatának jelenlegi dunai homlokzata, a szerző rajza, 2012

A díszterem szintén az épület szimmetriatengelyében, a Duna felé néző homlokzati traktusban, a két torony között volt az első és második emeleten. Az eredeti nevén „Aula” használata és reprezentatív jellege megkövetelte, hogy a jellemzően 6 méteres belmagasságot és 7 méteres traktusszélességet megtörve Hauszmann Alajos kiugró középrizalitot hozzon létre, mely mélységi mérete és belmagassága is 12 méter lehetett. Ezt két oldalról a díszterem kiegészítő helyiségei, a tanácstermek és a rektori terem fogták közre, melyek tömegükkel két tornyot képeztek a középrizalit lezárásaként.

A díszterem művészeti kiképzésről így ír Hauszmann:

„Szorosabb értelemben vett építészeti díszítése a központi épületben csak az előcsarnoknak, a fedett udvarnak, valamint az aulának [díszterem] és tanácsteremnek van. (...) Az aula falait csiszolt műmárvány, a tanácstermet tölgyfatáblázat borítja. (...)

Összesítő rajz az aula-díszterem 1909-es eredeti enteriőrjéről. A keresztmetszeten, mennyezetrajzon és Duna felé tekintő hosszmetszeten a II. világháborúban jelentősen sérült, s az 1950-es években teljesen átalakított tér eredeti eklektikus dísze látható.

„A művezetőség kötelességének tartotta gondoskodni arról, hogy az aulában és a könyvtár olvasótermében, mint a műegyetem legelőkelőbb termeiben kellő falterületek álljanak rendelkezésre, hogy azokon al-freskó festmények keletkezhessenek, mert szükségesnek tartotta, hogy úgy a hazai művészetnek istápolása, mint pedig a műegyetemi hallgatóság művészi érzékének fejlesztése szempontjából e termek művészileg megfestett képekkel láttassanak el, amelyek tárgya technikai tudományokból, illetőleg azoknak történeti fejlődéséből volna merítendő.”

A Központi épület építkezéséről részletes építési napló maradt fenn, Benedicty József, Havel Lipót és Hauszmann Alajos bejegyzéseivel. Ebből többek közt megtudhatjuk, hogy a kőművesek sztrájkja és a nagy fagyok is késleltették a munkát, ami 1907 májusától 1909 novemberéig tartott a pódium felállításával, Róth Miksa-féle színes üvegablakok bemetszésével, parketta felgyalulásával és beeresztésével. 1909. május 7-én zárókövet helyeztek a díszterem homlokzati falába. Ferenc József királyt kértek fel, hogy az aláírásával lássa el, s ő tegye meg az első 3 kalapácsütést.

A díszterem eredeti kialakítása

A traktus mélysége 12 méter, teljes hosszúsága 32 méter, melyből 2-2 pillér leválasztja a karzatok alatti alacsonyabb 4,75 méter széles tereket, így a nagy légterű középső tér 20,85 méter hosszú, és 12 méter magas a lefedő kosáríves donga legmagasabb pontjáig. Az emeleti karzatok tehát egyenként 4,75×12 méteresek. A kétszintes, galériás tér 500 négyzetméter alapterületű. Ebből 385 négyzetméter az alsó szint, s a 115 négyzetméteres második szinten két oldalt lépcsős karzatról lehetett lelátni a szimmetriatengelybe állított előadói pulpitusra. Ezt a pulpitust a folyóra néző ablaksor elé helyezve, a díszes főbejárattal szemben állították fel. A helyiség 3,4 méteres homlokzati rasztert követ, minden második tengelyébe a díszteraszon oszlopot, mögötte pedig falpillért állított az építész. A hosszfalakon 5 darab 4 méter széles falnyílás alsó középső osztása kőkeretes ajtó volt, mely kivezetett az oszlopos, mellvédes díszteraszra. A terasz 37,5 méter hosszú és igen keskeny, az 1,3 méter átmérőjű oszlopokat is számolva 2,4 méter van a homlokzati főfal külső síkjáig, amely fal 1,2 méter széles.

Az aula-díszterem eredeti enteriőrje Hauszmann Alajos 1911-es könyvéből. A pulpitus eredeti pozíciójában, a Róth Miksa-féle dunai ablakok előtt állt.

Az alsó szintre három ajtón át a folyosóról, két-két ajtón át oldalról a rektori teremből és tanácskozó teremből lehetett bejutni. Az emeleti karzatokat egy-egy ajtón át a folyosókról lehetett megközelíteni.

A belsőben a pilaszterek lágy negyedkörívekkel formált falpillérek, egységes erezett műmárvány burkolattal. Az oszlopfőkön Bacchus-fejek és négyzetes ornamentális díszek jelentek meg. Ez a négyzetes dísz adta a modulját és formai alapját is a díszeknek, mivel lizéna, párkány, oszlopfej és hevedert osztó egységként is megjelenik.

Rabicból kosáríves boltozat épült kazetták nélkül, a már említett négyzetes díszű párkányon indítva. Az oromfalon csak két függőleges sávban futó nyolcszögdíszítés épült meg. Az allegória-kompozíció a díszkapu két oldalán két női figurában szobrokként, és a folyosó felöli falfelület három falmezején 1914 után seccoként öltött testet.

Az aula-díszterem eredeti főbejárata allegorikus nőalakokkal, szárnyas angyalos kiscímerrel és füzérdíszes oroszlánfejjel. Mára csak a folyosó felől maradtak fragmentumok az ornamentikából.

A megvalósult donga kéthéjú, alul rabicháló szerkezetű, rajta gipsz és művakolat készült el, s ezeket az elemeket dróttal függesztették, kötözték a rabichálóhoz. Felül egy merevítő vasbeton-donga viselte a fenti részek terhét, melyhez szintén függesztő vasakkal rögzítették a nem teherviselő alsó burkot.

A Díszterem későbbi átalakításai

Az átadás utáni 30 év jelentős átalakítások nélkül telt el. A második világháborúban, az ostrom alatt több belövés érte a bejáratot, a Díszterem előtti egyik oszlopot eltalálták. Beszakadt több előadóterem (mai nevükön a 275. és 234. termek) tetőszerkezete. Bomba károsította a dísztermet is, melyekről Philip János fotógyűjteményében találtam hagyatéki fotókat. Ezeken látszik, hogy a műmárvány réteg alatt 2 cm-re volt a téglafal, s hogy a kilőtt teraszon álló oszlop dobjait téglából pótolták. Látszanak még a betört Roth Miksa-üvegek, a leszerelt teraszajtók és azok kő keretei is.

A díszterem romos keleti oldala, a kitört Róth Miksa-ablakokkal. Forrás: BME Fényképtár, hagyatéki fotók.

A háború utáni újjáépítés során igyekeztek az eredeti állapotokat helyreállítani, de egyes esetekben eltértek az eredeti megoldásoktól. „A 60-as években […] a Dísztermet Bohn-téglabetétes vasbeton födém beépítésével kettéválasztották. A Pelikán József professzor tervei alapján épített födém fölött helyezték el az egyetem színházát (SZKÉNÉ). A leválasztás alkalmával a Díszterem födémét képező vasbeton donga fölé egy második vasbeton dongahéjat is építettek, és a kötőgerendák kikönyöklésével megerősítették a Díszterem feletti, erősen lehajlott kötőgerendájú fedélszerkezetet.”

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem díszterme 2012-es állapotában. Azóta a székeket kicserélték modern, színes támlájú házi készítésű mestermunkákra.

A mai állapot az 1960-as évekhez képest két lényeges pontban változott: a SZKÉNÉ színház az 1990-es évek végétől önálló színház lett, s a 2010-es évek elején nagyarányú korszerűsítésen, gépészeti, belsőépítészeti átalakításon esett át, másrészt 2015-től új székeket faragott a BME Rajzi és Formaismereti Tanszék lelkes csapata, amely színeivel kifejezi az egyetemi karok összetartását, formájával pedig az innovációt és hagyományőrzést.

És a jövő?

Mivel a terem 1945 előtti állapotáról csak fekete-fehér képek maradtak fenn, csupán írásos említésekből, könyvelésekből, kivitelezési szerződésekből ismerünk pár színt. Így tudjuk, hogy a karzat korlátjai, a szellőzők rácsai és a falikarok sárgarézből készültek.

Színvariáció az aula enteriőrjére. Északi karzat, részlet. Szerző színezése Hauszmann Alajos 1911-es könyve nyomán.

Tudjuk továbbá, hogy a homlokzat öt nagy falnyílásában a belső üvegezés Róth Miksa műve volt, melyre 5200 koronás szerződést kötöttek. De az elismert üvegműves emlékházában járva, a hagyatékban fellelhető összes tervrajz közt nem szerepeltek ezeknek az ablakoknak a színtervei. Analógiaként a Zeneakadémia hasonló korú és stílusú üvegablakai voltak segítségemre.

Azonban a leglényegesebb felületek, a műmárványozás, a lábazat sötétebb árnyalatú burkolata és a mennyezet világosabb és halványszürke színéire nézve semmilyen nyom nem maradt. Így a főlépcsőházak, az előcsarnok, a fedett aula anyaghasználatából és színvilágából kiindulva fenti színhipotéziseket állítottuk fel a díszterem belsejére vonatkozóan.

Az Aula-Díszterem rekonstruált keleti, dunai falnézete a Róth Miksa-féle üvegablakokkal. A szerző rajza.

A díszterem csak akkor nyerheti el eredeti formáját, ha a Szkéné színház egy másik helyre költözik át, és a 100 év alatt folyamatosan süllyedő Központi épület statikai erősítései folytatódnak, ami szintén nagy intézményen belüli ki- és átköltöztetést idézne elő. A műegyetem gyönyörű aulájának rekonstruálása tehát várat magára, de talán megéljük, hogy a 2015-ben felavatott új dísztermi székeken kívül egyszer majd más újdonság is fogadja a műegyetemi polgárokat.

Patak Gergely