Egy „időkapszula” a Mátyás-templom Schulek-féle helyreállításának tervezési folyamatából
Az épületmodell-készítés mint az építészeti tervezési folyamat kiegészítő metódusa már az ókortól ismert jelenség, ám használata igazán a reneszánszban bontakozott ki, és Magyarországon a dualizmus, a Gründerzeit időszakában vett új lendületet. Ezek egyik legkorábbi felütése éppen a Mátyás-templom makettje volt, amely az épület restaurációja során készült.
A makett főhomlokzata a BTM Vármúzeumában a Mátyás-templom, A budavári Nagyboldogasszony-templom évszázadai című kiállításon. (Farbaky Péter felvétele)
A makett készítésének ügyét Schulek Frigyes, a helyreállítás tervezője még 1875-ben vetette fel, „részint a közönség érdekeltségének fokozására, részint az építkezéssel foglalkozóknak útmutatás végett”. Ekkor még csak egy 1:33 arányú modellben gondolkodtak, tehát kisebb lett volna a véglegesen megvalósult 1:20 méretarányhoz képest. Steindl Imre, a Mátyás-templom építési bizottsága tagjának szándéka szerint a makett az építkezés után a Műegyetemre került volna oktatási segédletként. Ám ekkor még a kutatások zajlottak, és csak 1877 augusztusában született meg az első „építési engedély” a templom keleti részére. Ezzel a makett is zöld utat kapott és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium folyamatosan gondoskodott készítésének költségeiről. Schulek 1876 augusztusában Friedrich Schmidt ajánlására vette fel az építkezéshez Rózsa Ferenc szobrászt és fiát, noha előzőleg Marchenke Vilmossal, Kramarsch Vincével és Lack Jánossal is tárgyalt. Első feladatuk a délkeleti kiskapu szobrászati munkája volt, de 1884-ig a kőfaragók számára közel ötszáz kőfaragvány gipszmásolatát, illetve mintáját is megformálták a maketten kívül. A modell készítése kisebb szünetekkel 1884-ig biztosan eltartott. Rózsa Ferenc anyagilag is megbecsült tagja volt az építőműhelynek: havi 120 forintot kapott, fiát napszámban napi két, később három forintért alkalmazta Schulek. (A VKM által alkalmazott műszaki ellenőr, Lers Pál 60 forintot, a rajzolók 50-80 forintot kerestek havonta.)
A Szent István-kápolna. (Farbaky Péter felvétele)
A templom 1876-ban történt bezárása, majd az északi oratórium kiürítése után az építési irodákat és műhelyeket a templom északi oldalán rendezték be – „A szobrásznak műhelyül, továbbá a készülő templom minta és diszes gypsleöntvények felállítására valamint a talált faragott kö részletek illő és tanuságos össze állítására az u. n. Zichy kapolnák vannak kiszemelve” – írta tervmagyarázatában Schulek. Mellette a barokk sekrestye terében a kőműves pallér szobáját és a raktárt alakították ki. Az emeleti volt oratóriumot, ahol addig az iroda működött, ekkor három helyiségre osztották. Egyik a kőfaragó palléré lett, ahol a kőfaragók sablonjait is tárolták. Szemben rendezték be a rajzolók rajztermét, hogy a pallér közvetlenül is tudjon velük egyeztetni. A sekrestye fölötti harántfolyosón Lers Pál főmérnök irodáját és az irattárat helyezték el. A keleti oldalon, az épület legnyugodtabb részén Schulek Frigyes „vezérépítész” munkaszobáját alakították ki, és itt tartották a bizottsági üléseket is. 1883 után az északi részek bontása miatt a Halászbástyán építettek felvonulási épületeket az irodák és a műhelyek számára.
A Béla-pillér a sárkányos fejezettel. (Bakos Ágnes - Tihanyi Bence felvétele)
A modell egységeit nem rögzítették egymáshoz, hogy a szemléltetés érdekében részenként elmozdítható és keresztirányban felnyitható maradjon. A fokozatosan több mázsássá növekvő építményhez végül 1879-ben a Ganz-gyárban csináltattak egy „forgó és toló készüléket”, amelynek segítségével a külsőhöz hasonló részletezettséggel kidolgozott belső terek is láthatóvá váltak.
Zárókő a főszentélyben. (Bakos Ágnes - Tihanyi Bence felvétele)
Az írott források, számlák és a részletes tervanyag összevetése során fény derült arra, hogy a modell egyfajta tervezési segédletként működött, ekként tehát a tervezési folyamat nem mellékes, hanem központi elemének tekinthető. A 19. század tervezéstechnológiai színvonalán ez volt az a „3D-s” lehetőség, amellyel ki lehetett próbálni az ötleteket, hogy az épületen már a végleges megoldás valósulhasson meg. Schuleknek módja volt folyamatosan ellenőrizni a tervezés eredményét a megvalósult makett elemein. Tudjuk, hogy többször is változtatott a tervek részletein, és ilyenkor a makett már elkészült elemeit is átalakíttatta, kipróbálva ezzel új ötleteit. Egy ilyen új invenció eredménye lett a főszentély és a kereszthajó keleti falán kiképzett trifórium. Schulek minden maketthez készült rajzán liliomos mérműves ablakforma tűnik fel, amelyet a jáki templomról vett át. Ez látható a maketthez készült nyugati rózsaablak kiviteli rajzán is, de egy archív fotóról tudjuk, hogy elkészült a végül megvalósult rózsaablak modellváltozata is. Az északi oldalon a kereszthajó és a kápolnasor csatlakozása is több változatban ismert, és a főszentély támpilléreit is a maketten kísérletezte ki.
A templom északi homlokzatának terve, 1883. (BTM Kiscelli Múzeum, Építészeti Múzeum)
A templom kisméretű mása a helyreállítás után a Fővárosi Múzeum városházbéli raktárába került, ahol a II. világháború során súlyosan megsérült és így töredékesen maradt fenn. Csak az északi oldal, a főszentély záradéka, a Szent István-kápolna, a Béla-torony két szintje, a nyugati kapu és a déli torony őrződött meg. A kiviteli rajzok, a készítéséről szóló jelentések és egy archív fotó alapján tudjuk, hogy a makett minden oldalát és a belsejét is kidolgozták, ám a megvalósult épülethez képest egy korábbi tervezési fázist képvisel. A legkorábbi terveken (1873‒1875) látható két, azonos mértékben kialakított nyugati torony a kölni dóm kiépítésének hatására született. A historizmus építészetének toposzaként megjelenő toronypárral egyben a koronázó templomtól elvárható grandiózus megjelenés méretbeli hiányosságait is kompenzálta Schulek.
A makett északi homlokzata tisztítás közben és restaurált állapotában a BTM Vármúzeumában a Mátyás-templom, A budavári Nagyboldogasszony-templom évszázadai című kiállításon. (Bakos Ágnes - Tihanyi Bence, valamint Farbaky Péter felvétele)
1876-ban jelent meg Némethy Lajos monográfiája a templomról, Henszlmann Imre még abban az évben recenziót írt róla az Archaeológiai Értesítőben. Írásában kifejtette, hogy a 15. század végén készült Schedel-krónika Buda ábrázolásán a templom mögött megjelenő robusztus, négy saroktoronnyal kiképzett építmény valójában a templom északi tornya. Ez sarkallta Schuleket arra, hogy a további tervein (1876‒1883) egy hasonló kiképzésű, neoromán tornyot tervezzen az északi oldalon – ezek a „másféltornyos” tervek. Schulek számára a stílszerűséggel azonos jelentőséget képviselt a tudományos megalapozottság, ezen ismereteit régészeti és falkutatással is gazdagította. Már 1874-ben igyekeztek összegyűjteni a templom képi ábrázolásait, ezért Franz Ritter von Hauslab tábornok bécsi metszetgyűjteményében lemásoltatták a templom ábrázolásait a Budát ábrázoló metszetekről. Az északi toronyra vonatkozó henszlmanni meghatározás is ezt a forrásgyűjtést gazdagította. Schulek több változatban is kidolgozta ezt a neoromán északi tornyot, az azonban soha nem jutott el a tervbírálat fázisába, így nem ismerjük fogadtatását. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter takarékosságra hivatkozva 1884-ben törölte az építési programból az északi torony kiépítését. Noha a modell északi tornyának csak két szintje maradt fenn, egyértelmű, hogy az 1876-ban született „másféltornyos” koncepciót őrzi. További eltérés a déli előcsarnok poligonális tömege. Az itt csatlakozó déli pénzügyminisztériumi épület miatt annak 1887. évi bontásáig csak részben ismerték a kaput. Schulek a béllet jellemzői miatt a bécsi Stephansdom Singerthorjában látta az analógiáját, ezért az előcsarnokot is annak nyomán tervezte poligonálisnak. A négyszögű előcsarnok alapozását csak az 1887-es bontás után tárták fel, a makett viszont addigra már készen volt. A nyugati homlokzat végződése is különbözik: a falat lezáró galéria fölött nem oromzat, hanem kontyolt tetőforma látható. Ez az elem nem maradt fenn a maketten, de a két torony falán megfigyelhető a tető lenyomata. A Béla-torony melletti északi előcsarnok helye és kialakítása is eltér a megépülttől. Összességében a makett az 1883. évi nagy homlokzatrajzokkal hozható összefüggésbe, amelyek így az utolsó láncszemet képviselik a makett és a templom tényleges kiépítése között.
A kis zenekórusról a Béla-termekbe vezető angyal konzolos lépcső és az átjáró keretdísze. (Bakos Ágnes - Tihanyi Bence felvétele)
Schulek egy leveléből tudjuk, hogy még 1884 után is foglalkozott a modell ügyével, ám a forrásokban nem szerepel, ezért valószínűleg már nem a templom helyreállítás költségvetésének terhére történt. A 18 ezer darabból álló alkotás még töredékesen is figyelemre méltó emléke egy nagy ívű helyreállítás során kialakult tervezési zsákutcának, amely 2016. január 3-ig a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában, a Mátyás-templom, A budavári Nagyboldogasszony-templom évszázadai című kiállításon, utána pedig a templom állandó kiállításán, a nyugati oromzat mögötti kiállítótérben tekinthető majd meg.
Farbakyné Deklava Lilla
