A második világháború lezárását Magyarországon nem csupán politikai, gazdasági és emberjogi nehézségek követték, hanem a háború utáni évek a műemlékvédelmet is komoly kihívás elé állították. Európa nagy része romokban állt, a műemléképületek számottevő része megsérült vagy szinte teljesen elpusztult. A szakemberek ma is érvényes dilemmákkal szembesültek, mint például, hogy egy csaknem elpusztult vagy jelentősen sérült épület esetében mi a megfelelő módszer: az újjáépítés, a kiegészítés, vagy a konzerválás.
A Lánchíd 1945. február 3-án. [forrás: wikipedia]
Magyarország több jelentős épülete is megrongálódott, de a legsiralmasabb helyzetben a főváros volt. Budapest 1944 decembere és 1945 februárja között tartó ostroma alatt bombatámadás érte a Lánchidat, a királyi palotát, a Rác fürdő épületét és számos más köz- és magánépületet. A háború utáni időszak legjelentősebb feladata a műemlékvédelem területén a gyors reagálás volt, hogy a még megmenthető emlékek biztonságba kerüljenek. Ennek a feladatnak a Műemlékek Országos Bizottsága (MOB) igyekezett eleget tenni, élén Gerevich Tiborral. 1945 tavaszán létrehoztak elsősorban egy albizottságot a megrongálódott műemléképületek felmérésére. Az albizottság öt tagból állt: Lux Kálmán műszaki főtanácsos, Dercsényi Dezső előadó, Péczely Béla főjegyző, Schoen Arnold, a budapesti Történeti Múzeum igazgatója, és a Fővárosi Közmunkák Tanácsa részéről Pogány Frigyes. Az albizottság az elsődleges vizsgálatok után három egységre osztotta a sérült műemlékeket. Az első csoportba tartoztak azok a kiemelkedő művészeti vagy történelmi jelentőségű épületek, amelyek „minden körülmények között fenntartandók”. A második csoportot azok az épületek képezték, melyek megtartása „mindaddig kívánatos míg fenntartásuk jelentős és elkerülhetetlen városrendezési szempontokkal ellentétbe nem kerül”. A harmadik csoportba pedig azok az épületek kerültek, melyek fenntartásra érdemesek. A három fő csoporton kívül megjelöltek olyan egységeket, melyek „a maguk egészében lennének fenntartandók”, ilyennek számított például a budai vár vagy akár a Tabán egyes részei is.
A budavári királyi palota Habsburg-lépcsője 1945 után. Ma helyén a Magyar Nemzeti Galéria főbejárata található.
[forrás: budapestcity]
A korszakban a legsürgősebbnek tekintett műemléki helyreállítások az esztergomi várpalota, a bazilika, a székesfehérvári romkert és Szent István Mauzóleum, a soproni káptalanterem és a szombathelyi székesegyház volt. Ezeket a munkálatokat el is kezdték még 1945-ben. 1947 őszére pedig a nagyrészük el is készült.
Dercsényi Dezső (1910–1987) [forrás: forsterkozpont]
A tudományos munka is folytatódott a Bizottságban, 1948-ban megjelent a Műemléki Topográfia I. kötete, ami Esztergomot mérte fel, elkészült Budapest műemlékeinek jegyzéke is, és a Művészeti Tanács építőművészeti szaktanácsa összeírta Budapest 1850 után épült műemlékeinek jegyzékét, a háborús károkkal együtt.
Magyarország Műemléki Topográfiája I. 1948. [forrás: szentimreantikvarium]
A gyors reagálást és hatékony problémamegoldást azonban hátráltatta, hogy a magyarországi műemlékvédelemben a MOB-on kívül több olyan szervezet is volt, aminek jogköre alá esett a műemléki intézkedés, ilyen volt a Miniszterelnökség, az Újjáépítési Minisztérium, az Országos Építésügyi Kormánybiztosság, a Pénzügyminisztérium és a Fővárosi Közmunkák Tanácsa is. Ebből adódóan 1946-ban Gerevich Tibor igyekezett elérni a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnál, hogy a fent említett hatóságok minden esetben kötelesek legyenek a MOB-hoz fordulni műemléki ügyekkel kapcsolatban, és hogy felújításra csak akkor kaphassanak támogatást, ha a szakfelügyeletet a MOB végzi. Ugyanebben az évben Gerevich benyújtott egy új műemléki törvénytervezetet is a minisztériumnak a korszerűsítés érdekében, mivel még az 1881-es törvény volt hatályban, ez pedig teljeséggel elavulttá vált. A tervezetben a művészeti és történeti emlék helyett már a műemlék kifejezés szerepelt, és szerkezeti változásokat is tartalmazott, mivel a MOB helyett egy Országos Műemléki Hivatal létrehozását írta elő. Sajnálatos módon azonban ebből a tervezetből nem lett törvény. Az új műemléki törvény három évvel később, 1949-ben látott napvilágot, de nem tükrözte Gerevich törekvéseit. Az új törvény megszűntette a MOB-ot és létrehozta a Múzeumok és Műemlékek Országos Központját. Ez az intézmény nem volt túl hosszú életű, de működése alatt a munka nagy részét az elvi kérdések kidolgozása tette ki, ilyen volt például a műemlékké nyilvánítás dokumentációs és adminisztratív előkészítése.
Varga Orsolya
