Úgy hírlik, hogy a 2000-es évek elején kicsúcsosodó belvárosi bontási hullám – amely főként a Kiskörút–Andrássy út–Nagykörút–Rákóczi út közé eső területet érintette – újfent felkerekedett, hogy elsöpörjön magával jó néhány épületet. Amikor 2008 körül leálltak a bontások az ingatlanpiaci válságnak köszönhetően, sokan abban reménykedtek, hogy mire újra belendül az építőipar, már egy más, okosabb, érettebb világban élünk. Voltak bíztató jelek, mint például a területen nyitott számos szórakozóhelynek otthont adó épület, az alternatívan felhasznált telkek, és egynémely okosabb, mértéktartóbb, értékőrzőbb fejlesztés.
A Király utca 40. 2014-ben
De úgy tűnik nem tanultunk – vagy legalábbis ők nem tanultak – semmit. Sem a Király utca 40. körüli óriási balhékból, sem az elmúlt évekből. A beruházó nyolc év szándékos rohasztást követően elégedetten nyugtázhatta, ahogy leomlik az egykor Pest legfontosabb és legforgalmasabb utcájaként ismert Király utca 40. számú házának fafödémje. Hogy-hogy nem ezt követően alig egy hónappal be is indulnak a munkálatok… Elgondolkodtató.
A Király utca 40. számú ház önmagában nem is lenne olyan óriási érték. Ha csak a szűkebb környezetet nézzük, egy tucattermékről van szó. Háromemeletes, gangos bérház. Ilyenből azért akad pár. Ugyanakkor van két megszívlelendő adottsága. Az egyik magához a házhoz kötődik:
1844-ben épült.
100 évvel az előtt, hogy szétlőtték volna Budapestet a német és szovjet haderő katonái. 70 évvel azelőtt, hogy kitört volna az első világháború. 40 évvel azelőtt, hogy átadták a közelben a Magyar Királyi Operát. Négy évvel az előtt, hogy kitört volna az 1848-as forradalom. Egyszázhetven éve.
Itáliában és a föld szerencsésebb történelmű országaiban persze az ilyesmi nem akkora kuriózum. De nincs sok ilyen ország. És nem is hozzájuk, hanem saját magunkhoz kell mérni saját épületállományunkat. A 19. század közepe előttről már koránt sincs olyan sok épületünk. Így hiába tucatterméknek épült, ma már ritkaság, unikum. Ahogyan egy 1844-es bor sem volt különösebben nagy érték a szabadságharc ideje alatt, úgy mára azt is árverésen kínálnák, és milliókért cserélne gazdát, legyen szó bármilyen középszerű egykor volt borászatról is. Ráadásul nem egy fészerről, nem egy földszintes kulipintyóról beszélünk, amelyen aztán átlépett volna a városfejlődés, és ma már érthetetlen zárványként képviselné korát, hanem egy olyan épületről, amely léptékében megelőzte azt. Nem lehetett nagyon hátul a sorban Pest első háromemeletes épületei között. Az pedig már csak hab a tortán, hogy egy elismert, jó építész munkájáról beszélünk.
A szép jövő. Forrás: nol.hu
Másik szempontunk már egy szélesebb látásmódot igényel. Budapesten Ön szerint kedves olvasó, minden ház bontható, ami nem műemlék? Ön szerint minden ház eltüntethető, ami esetleg nem kiemelkedő érték? Ha engednénk lebontani mindent, ami nem védett, akkor Budapestből, ahogy ma ismerjük, alig maradna valami. Persze állna a Parlament és a Kossuth tér. Nem bántaná senki a Budai Várat és templomainkat. De az a város, ami körülöttük áll, nem létezne.
Persze joggal vetheti e sorok ellen bárki, hogy rekonstruálják a Hild-féle homlokzatot. Valóban. Vasbetonból, YTONG-téglából, polisztirol díszekből, hungarocellből. És ha átlépünk majd ezen a Patyomkin-falon, bent fog igazán lebukni a kinti füllentés. Megváltozott beosztás, modern bérház klasszicista köntösben. Persze kevesen fognak majd bemenni az épületbe, kevesen fogják ezt átélni. Mégis, a város nem pusztán falak összessége. Mögöttük mélyebb tartalomnak kell lennie, nem lehet megelégedni a látszattal.
A háztól persze nyugodtabb szívvel is búcsút vehetnénk. Kimúlt mögüle az a gazdasági és társadalmi háttér, ami éltette. Miért is ne mehetne a ház is a levesbe? Így múlik el a világ dicsősége, ugyebár. Csak az zavaró, hogy az embernek eszébe jutnak azok a létező példák, amelyek ugyanezzel a házzal kegyesebb kézzel bántak volna. Amelyek azt üzenték volna, hogy kimúlt ugyan az a világ, amely ezt a házat létrehozta és éltette évtizedeken keresztül, de hisszük és tudjuk, hogy ezek a házak a 21. században is élhetnek. Mint ahogy él a szomszéd ház, és mint ahogy él száz meg száz, ezer meg ezer pesti bérház.
Kortárs építészet a negyedben.
Levegőtlen és napfénytelen lakások. Persze ismerjük a szólamokat. De mit kapunk helyette? Talán az új építésű lakások a modern építészet minden fényre és tájolásra vonatkozó elvét megvalósítják? Ne legyünk naivak! A jól hangzó szlogenek mögött a legtöbb esetben a középszerűség, a rossz kompromisszumok és a gyenge kivitelezési munkák húzódnak. Nem fogja senki sem megváltani a 21. század lakásépítését a Vasvári Pál utca és a Király utca sarkán, egy szűk telken. Ezt már most garantálni tudom.
A legpestibb utca 40. számú házának tehát ezennel búcsút inthetünk, és köszönthetjük a látszatra törekvés legújabb üdvöskéjét. Ez lesz a jövő útja…?
Kelecsényi Kristóf
