Nürnberg városának legfőbb látnivalói köze tartoznak a gótikus ikertemplomok: a várost kettéosztó Pegnitz-folyó mindkét partján a különböző városnegyedek felépítették a maguk plébániatemplomát, melyek építészeti kialakításban, de főleg az ott felhalmozott műalkotások révén méltó vetélytársai a legnagyobb székesegyházaknak is. Az itt felhalmozott örökség túlélte a reformáció képrombolóit és a második világháború súlyos pusztításait is. Ma a templomok evangélikus gyülekezetek otthonai, így ezek a páratlan alkotások szigorúan már nem kegytárgyak, hanem műtárgyak.
Nürnberg látképe a Kaiserburgból, a közelebbi Sebaldus valamint a távolabbi Lorenzkirchével. Érdemes megfigyelni a tornyok és a szentély tetőzetének hasonló kialakítását. Noha a két templom egyidősnek látszik, a Sebalduskirche mintegy száz évvel korábbi. Kép forrása: flickr, René
Építéstörténet és a reformáció
Nürnberg a császári vár alatti kis településből fejlődött a késő középkor egyik legjelentősebb kereskedővárosává. A vár alatt épült fel az eredetileg román stílusú bazilika, ahol egy 8. századi szent, Sebaldus sírhelye jelentős zarándokhellyé vált. Ez a zarándokforgalom tette szükségessé a templom többszöri bővítését, aminek legjellemzőbb eleme a magas tetőzetű, késő gótikus szentély, melyet 1372-ben szenteltek fel. Az időközben déli irányban, a Pegnitz-folyó túlpartján is kialakult egy (hasonlóan jómódú) városnegyed, melynek lakói szintén templomépítésbe fogtak: az építkezés 1250-ben kezdődött egy szerényebb méretű épület kialakításával, majd a Sebalduskirchéhez hasonló tornyok és szentély építésével fejeződött be 1477-ben (a városban a császárok megbízásából egy harmadik gótikus templom is épült, a ma is katolikus Frauenkirche).
A Sebalduskirche és a Lorenzkirche nyugati homlokzatai. Noha sok a hasonlóság, jól láthatók a Sebalduskirche korábbi, román részletei. Képek forrásai: wikipedia
Felszentelésüktől kezdve a két templom sorsa nagyon hasonlóan alakult: a vezető patríciuscsaládok jóvoltából a tulajdonképpen város gazdagságát reprezentáló kincsesházakká váltak, késő gótikus szárnyasoltárokkal, epitáfiumokkal, fogadalmi képekkel, szobrokkal. Ez a polgársághoz való szoros kötődés biztosította az alkotások fennmaradását: 1525-ben a város áttért a protestáns hitre, és természetesen felvetődött a katolikus szertartásokhoz kötődő műalkotások eltávolítása. A lelkes reformátorok viszont komoly dilemma előtt álltak: azokat a kegytárgyakat kellett volna száműzniük, amiket szüleik, nagyszüleik, vagy éppen ők maguk rendeltek hatalmas összegekért. Így kompromisszum született: a kegytárgyak maradtak – de szigorúan vallási jelleg nélkül, csupán műtárgyként.
A Lorenzkirche és a Sebalduskirche szentélyei. Képek forrásai: wikipedia
A műtárgyak megmentése a második világháborúban
A műtárgyak második megmenekülése a második világháború idejére esik. 1940-ben, a Németországot ért első bombázások után a vár alatt 24 méterrel egy bunkert, az úgynevezett Kunstbunkert alakítottak ki. Ide menekítették a két templom összes műtárgyát és üvegablakát, valamint Dürer összes, a városban őrzött művét, az összes kódexet, valamint a Frauenkirche középkori óráját. De nem csak nürnbergi műkincsek kerültek ide, itt helyezték el a krakkói Mária-templom főoltárát is. A nem mozdítható műtárgyakat, mint a főtéren álló gótikus Schöner Brunnent, vagy a Lorenzkirche szentségházát vasbeton köpenybe burkolták. A kincsek biztonságba helyezése előrelátó tett volt, ugyanis 1945. január 2-án a szövetségesek az óváros 90%-át lebombázták. Mind a Sebaldus, mint a Lorenzkirche súlyos károkat szenvedett, amit tetézett, hogy az amerikaiak a várost csak ostrommal tudták bevenni, ráadásul a háború utolsó napjaiban német csapatok barikádozták el magukat a Sebalduskirchében. A karzatért vívott harcok során semmisült meg a templom 1440-ből való orgonája.
Nürnberg főtere és a Sebaldkirche 1945 nyarán. A templom felújítása már megkezdődött, de a beomlott szentély jól mutatja, hogy a templom műkincsei a bunkerban a teljes pusztulástól menekültek meg. A kiégett homlokzat előtt látható a gótikus Schöner Brunnen, ami vasbetonköpeny alatt vészelte át a bombázást. Forrás: flickr, Ferencdiak
A Sebalduskirche műtárgyai
A Sebaldusgrab, kép forrása: flickr, René
Sebaldus dán királyfi a 8. században a frankok között térített és Nürnberg mellett halt meg. A korábban a templom és a város védőszentjeként tisztelt „Frank apostolt“ 1425-ben avatta szentté V. Márton pápa. A koporsója már korábban, 1397-ben elkészült, a helyi ezüstműves, Fritz Habeltzheimer munkájaként. Az aranykeretes ezüstmezőkben a császári sas motívumai láthatók. A koporsó köré készült bronz síremlék már a szentté avatás után készült, Peter Vischer szobrász alkotása 1508-19-ből. A reformáció után ez az együttes is a helyén maradt, csupán a zarándoklatokat szüntették be.
Szent Péter-oltár és a Kaiserfenster, kép forrása: wikipedia
A szentélyben található az egyik legjelentősebb német üvegablak-együttes. A középső, császári ablakot, a Kaiserfenstert I. Miksa császár adományozta 1514-ben. Ettől balra a „bambergi ablak“, a bambergi püspök, a város egyházi urának adománya, jobbra a Hohenzollern őrgrófok, az egykori nürnbergi várnagyok ablaka 1515-böl. Az ablakok készítésekor Nürnberg már szabad birodalmi város volt, a Hohenzollernek csak a történelmi kapcsolat miatt adományoztak, a bambergi püspök csupán pár további évig, 1525-ig volt a város egyházi vezetője. Az ablakok készítője Hans Süß von Kulmbach, Dürer tanítványa.
A Tucher-epitáfium, kép forrása: smugmug, Wolfgang Guelcker
Az epitáfium 1513-ban készült a helyi patrícius, Dr. Lorenz Tucher emlékére, szintén Hans Süß von Kulmbach műveként. A szárnyakon Szent Péter és Lőrinc, Tucher védőszentje, illetve Keresztelő Szent János és Szent Jeromos, középen a Szűzanya mellett Szent Borbála és Alexandriai Szent Katalin látható, egy itáliai reneszánszot idéző táj előtt.
A Lorenzkirche műtárgyai
Az Engelgruß (másneven Englischer Gruß), kép forrása: wikipedia
A protestáns Lorenzkirche leghíresebb műremeke Veit Stoß angyali üdvözlete, az Englischer Gruß 1518-bol (az „Englischer“ szó természetesen itt „angyalit“ jelent). Az adományozó a Tucher család másik tagja, II. Anton volt, aki az akkor már 70 éves művészt bízta meg a mű elkészítésével, a város teljes megdöbbenésére. Az angyali üdvözletet először 1518 nyarán húzták fel a diadalívre, ahol ma is látható. Az üdvözlési jelenetet 50 aranyozott rózsa fogja körbe, amely egyúttal stabil keretet ad a szobornak.
Az Adam Kraft-féle szentségház, kép forrása: wikipedia
A szentély mellett található az egykori szentségház, Adam Kraft alkotása 1493–96-ból. A 18 méter magas „homokkő-látomás“ Krisztus életét mutatja be, a talapzaton a születéssel, a szentségfülke felett az utolsó vacsorával, majd a keresztrefeszítés, végül, a koronán a feltámadással. Ez a rész követve a boltozatot különös hatást keltve erősen meghajlik. Adam Kraft megjelenítette magát, ő a talapzatot tartó egyik alak. A háborúban a szentségházat vasbeton köpenybe burkolták, a csúcs kivételével. Ez a bombázás során megsemmisült, így a mostani pótlás.
Mihály Arkangyal, Veit Stoß, 1490 körül. Kép forrása: wikipedia
A nürnbergi protestáns főtemplomok építészeti kialakításuknál fogva önmagukban is jelentős értéket képviselnek, különösen, hogy az újabb, a Lorenzkirche a korábbi Sebalduskirche mintájára épült. Ugyanakkor a templomokhoz ennyire szorosan kapcsolódó, máig in situ hiánytalanul meglevő műtárgyegyüttes nem csak magyar szemmel tűnik hatalmas értéknek es különlegességnek, Németországban is egyedülálló ritkaság ez az összetett, gondosan megőrzött örökség.
Szende András
