Nagykároly metamorfózisa I.

 2014.07.25. 09:00

Nagykároly (Carei, Románia), Szatmár vármegye, illetve a Károlyi család nagykárolyi uradalmának egykori központja Szatmár megye délnyugati részén, a magyar-román határ szomszédságában terül el. Bő száz évvel ezelőtt Szatmár vármegye monográfiája nagy kertjei, széles, helyenként falusias jellegű utcái miatt a kellemes, barátságos kisvárosok közé sorolta, ahol néhány köz- és magánépület kivételével többnyire csak földszintes, építészetileg jelentéktelen épületeket lehet találni. Eltekintve az egykori Nagypiactér környékétől, amelyet az 1960-as és ’70-es években gyökeresen átalakítottak, a településre tulajdonképpen napjainkig ez a városkép jellemző. Néhány középület, az egyházi épültek és a Károlyi-kastély kivétellel Nagykárolyban valóban kevés a nagyobb méretű, kiemelkedő művészettörténeti értékű épület. Építészettörténeti jelentősége főleg abban áll, hogy az 1890-es évektől az 1910-es évekig egész utcák épültek újra egységes, modern városrendezési terv alapján, egy helyi építési, szépészeti bizottság felügyelete alatt, amely egy homogén, rendezett településkép kialakulását tette lehetővé.

Ezt a nagyarányú építkezést egy tűzvész előzte meg, amely során a város jelentős része leégett. A tűz 1887. május 6-án gyulladt ki a zsinagóga körüli, az ún. Zsidóközben, és rövidesen átterjedt az egész városra. A korabeli leírásokból kiderül, hogy a lángok megfékezhetetlenek voltak, az erős szél miatt a nádfedeles házak, fa- és sövénykerítések pillanatok alatt lángra kaptak, és a szűk utcák, a víz hiánya miatt az oltás is lehetetlennek bizonyult. Ugyanazon év nyarán hasonló méretű tűzvész pusztított Eperjesen (Prešov, Szlovákia) és Torockón (Râmetea, Románia) is. Nagykárolyban összesen 325 lakó- és gazdasági épület, 111 telek égett le. A tűz a legfontosabb, központi elhelyezkedésű tereket és utcákat, így például a Károlyi-kastély előtt húzódó Nagypiacteret  (később Károlyi György tér, ahol jelenleg a Román Katona Emlékműve emelkedik), a kastélytól a piarista templom irányában hosszan elnyúló Nagyutcát (későbbi nevei Petőfi Sándor, Andrei Mureşan, jelenleg 1 Decembrie 1918 utca), innen a vármegyeház fele húzódó utcát (Kölcsey Ferenc utca, majd Regina Maria, Iuliu Maniu, jelenleg pedig Culturii utca) és a Hajdúvárost (a görög-katolikus templomok környéke) érintette.

Az újjáépítés során a polgárházak mellett üzletházak, szállodák épültek, de ebből a korszakból származik többek között a városi színház, a fürdő, a Kereskedelmi és Iparbank, a zsinagóga, az Ecsedi Láp Lecsapoló Társaság székháza, a piarista gimnázium és tornacsarnok, a római katolikus elemi iskola, a polgári leányiskola, a Szatmári Irgalmas Nővérek által működtetett iskola és árvaház, a vármegyeháza új épülete, a katolikus legényegylet székháza és az állomás épülete is. Az újjáépítéssel egyidőben megkezdődött az utcák rendezése, kiszélesítése, burkolása, a járdák kiépítése és a város villamosítása is.

Az újjáépült utcák, épületek jelenleg is műemléki védelem alatt állnak: a Főutca, a piarista templomtól a vármegyeháza és színház irányában elnyúló utca csakúgy, mint a görög katolikus templomok utcája szerepelnek az országos műemlékvédelmi listán. Emellett 13 db ebben az időszakban emelt épület külön is rendelkezik műemléki azonosítóval.

Ha valaki a közelmúltban Nagykárolyban járt, illetve helyi sajtót vagy internetes portálokat böngészett, az a benyomása támadhatott, hogy akárcsak száz évvel ezelőtt, a város jelenleg is megújul. Nemrég fejezték be a Károlyi-kastély felújítási munkálatait, restaurálják a kastélyhoz tartozó lovardát, az egykori Aranyszarvas Fogadót, a Zárdaiskolát, a piarista és a magyar görög katolikus templomokat, a színházat, és elkezdődött a főutca felújítása, rendezése is. A jelentősebb, az önkormányzat megbízásából vagy különböző uniós projektek keretén belül zajló, többé-kevésbé szakszerű épület-felújítások mellett azonban számos olyan, az elmúlt néhány évben renovált épülettel is találkozhatunk, ahol a munkálatok tönkretették az épületek eredeti kialakítását, illetve a felújítások az utcaképet is megváltoztatták. Félő, hogy ha ez a tendencia tovább folytatódik, illetve az állami műemlékvédelmi hatóság nem avatkozik bele, pár éven múlva már csak néhány épület, illetve több száz korabeli képeslap fog emlékeztetni a város egykori arculatára és építészeti értékeire.

A város egyik legfontosabb része a Károlyi-kastély kertjével átellenben, a kastély főhomlokzata felőli oldalon, a Nagyutca (jelenleg 1 decembrie 1918) elején található kisméretű parkosított tér, az egykori Deák Ferenc tér, melyet az egyik oldalon az innen induló Nagyutca, a másikon pedig az egykori „Boltsor” épületei szegélyeznek. A Deák tér elrendezése, épületei mindeddig nem szenvedtek visszafordíthatatlan károkat, az elmúlt egy-két évben zajló, az épületek eredeti kialakítását és az utcaképet jelentősen megváltoztató felújítási munkálatok azonban aggodalomra adnak okot.

A Boltsor szélén található két szomszédos, emeletes épület földszintjén eredetileg üzleteket, az emeleten pedig lakásokat alakítottak ki. A jelenlegi tulajdonos a két épület egyesítésével az épületeket egy egységes homlokzatkialakítású és belső terű szállodává szeretne átalakítani.

2.jpgA Deák tér egy 20. század eleji képeslapon.

Az eddigi beavatkozások során a díszítőelemek jelentős része tönkrement, elbontották az eredeti tetőszerkezetet, majd az épületeket egy-egy manzárdszinttel is megemelték, valamint bővítették a szomszédos, Vasile Lucaciu utca irányában, elbontva az itt található, szintén a 20. század elején épült házat.

02.jpgAz egykori Deák tér felújítás alatt áló épületei [a szerző felvétele].

A restaurálás előtt, a 2010-ben és 2012-ben készült felvételeken még jól látható, hogy az épületek homlokzatait díszítő elemek, a párkányok, az ablakok oromzatai, a stukkódíszek, a pilaszterfejezetek, a padlás szellőzőnyílásai és a jobb oldali épület egykori főbejáratát hangsúlyozó torony viszonylag könnyen helyreállítható állapotban voltak, elbontásuk egyáltalán nem volt indokolt.

A Boltsor következő három épülete szintén a századfordulón épülhetett. Az előző házakhoz csatlakozó földszintes épület az 1910-es években Kovács György egykori divatáruházának adott helyet. A jelenlegi jellegtelen homlokzata helyén a múlt század elején még ízléses kirakat helyezkedett el.

03.jpgAz egykori Boltsor további épületei [a szerző felvétele].

A mellette levő épület felújításához szintén nemrégiben kezdtek hozzá. A földszinti részén már korábban végeztek kisebb átalakításokat, de megőrizték a boltozott kapualjat, a bejárat fölötti, emberfejet mintázó stukkódíszt és a belső udvaron a függőfolyosók vas konzoljait. Az emeleti rész homlokfalát díszítő téglaburkolat, az ablakok háromszög alakú oromzatai, a főpárkányt díszítő figurális fríz és a tető alatt húzódó dekoratív konzolsor még eredeti állapotban látható.

A soron következő saroképület 1904-ben épült egy korábbi „étterem, bor és sörcsarnok” helyén, és szintén üzleteknek adott helyet.

05.JPGA saroképület egy 20. század eleji képeslapon.

04.jpgA saroképület a legutóbbi felújítás után [a szerző felvétele].

Legutóbbi felújítása néhány évvel ezelőtt történhetett. A felújítások során megsemmisültek a padlás dekoratív szellőzőablakai, az ablakok párkányai fölötti faltükrök, valamint egységesítették az ablakok oromzati díszeit is, melyek a bejáratok szélein eredetileg lépcsősek voltak. A homlokzat több díszítőeleme napjainkig fennmaradt. Ilyen az épület két egymásra merőleges szárnyának találkozásánál kialakított, a főtengelyt kiemelő kupolaszerű, kovácsoltvas oromdísszel, szélrózsával hangsúlyozott tetődísz, a párkány fölé emelkedő bábos mellvédek, a homlokzatot tagoló lizénák fejezetei, a nyílásokat díszítő oromzatok, párkányok, konzolok, szemöldökdíszek, a kapunyílás fölötti fűzéres-leveles ornamensek és az építés idejét (1904) tartalmazó felirat.

Folytatása következik.

 

Bara Júlia

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oroksegfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr256542575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása