A magyar TV-nézők 2006-ban találkoztak az HBO, a BBC és a RaiDue televíziós csatornák koprodukciójában gyártott „Róma” (Rome) című amerikai-brit-olasz történelmi sorozattal, amelyből két évad, összesen huszonkét epizód készült. A filmsorozat az ókori Róma – és egyben a nyugati világ – történelmének egyik legjelentősebb fordulópontját dolgozza fel. Egy polgárháborús időszak után ekkor jött létre az ötszáz éves köztársaságot – vagy helyesebben inkább a konzuli államformát, a consulatust – felváltó új rendszer, a pricipatus, a köztársasági jelmezbe bújtatott amolyan „alkotmányos” egyeduralom, ami a római császárság első felét jellemezte.

A bejegyzéshez kapcsolódó videókban erőszakos jelenetek láthatók, 18 éven aluliak számára nem ajánlottak!

HBO Róma: az első évad plakátja. [a kép forrása: wikia.com]

A sorozat ezt a történelmi korszakot a valós és fiktív elemekből összegyúrt főhősök, Titus Pullo és Lucius Vorenus légionáriusok szemszögéből idézi fel. Az elbeszélés Kr. e. 50-ben indul, amikor Caius Iulius Cæsar (Kr. e. 100–44), Gallia meghódítója légiói élén hazatér Rómába, majd politikai ellenfeleitől megszabadulva megszerzi az egyeduralmat, s ez aztán a meggyilkolásához vezet. Az utolsó epizód pedig Kr. e. 30-ban játszódik, amikor Cæsar másodunokaöccse, fogadott fia és egyben örököse, Caius Octavius, avagy Octavianus (Kr. e. 63 – Kr. u. 14) utolsó ellenfelei feletti totális győzelme után Róma egyedurává válik. A sorozat tehát akkor ér véget, amikor Octavianust már semmi sem választja el attól, hogy azzá váljon, amiként az utókor emlékezik rá: Augustus néven Róma első császára legyen.

A cikksorozatunk előző részeiben tárgyalt „Vikingek”-kel és „Gladiátor”-ral szemben a „Rómá”-nak már az első filmkockáiról is jól látható, hogy igényesen legyártott, a részletekre és a történeti hűségre törekvő művel van dolgunk. Mindennek ellenére a készítők sajnos egy-két részletet megváltoztattak, például az egyik főhős, a sorozatírók által Marcus Antonius (Kr. e. 83–30) szeretőjévé tett Atia Balba Cæsonia (Kr. e. 85–43), a későbbi Augustus anyja a valóságban már nem érte meg fia egyeduralmát. Azonban egy igen fontos karakter, ezért úgy tűnik, hogy a jó dramaturgia oltárán „életben kellett hagyni”, így minden igényesség ellenére feláldozták a valóság egy-egy szeletét. A fikció és a valóság tehát keveredik a sorozatban. A „Rómá”-ban azonban szerencsére nincs semmi pátosz, a szereplők hatalomért való harcát a maga nyers valójában mutatják be: a jellemek összetettek, és még a pozitívnak mondható hősökkel sem tudunk azonosulni, mert ők is tele vannak súlyos emberi gyengeségekkel. A végeredmény tehát „életszagú”.

A sorozat kezdő képsorai: Vercingetorix (Giovanni Calgagno) gall király behódolása Cæsarnak (Ciarán Hinds). [forrás: youtube]

A sorozat egyik legnagyobb erénye továbbá, hogy sok mindent megtanít az ókori Róma mindennapjairól. Megismerhetjük a rómaiak számunkra már sötét, babonás vallásosságát, megismerhetjük a két fő társadalmi csoport, a patríciusok és plebejusok közötti szociális és kulturális különbségeket, amelyeket a készítők nagyon finom filmes eszközökkel érzékeltettek, megismerhetjük az urak és a rabszolgák viszonyát, a hadsereg és a szenátus működését, valamint még számtalan apró részletet. S mindezt hitelesen, egy olyan alapossággal megtervezett tárgyi környezetben, ami – kisebb hibái ellenére is – méltán váltja ki az értő szemlélő elismerését.

Vallási rítus az ókori Rómában: bikaáldozat. Atia (Polly Walker) egy szertartáson vesz részt. [forrás: youtube]

A fentiekkel összhangban az alkotók az épített környezet kialakítása során is a történeti hűségre törekedtek. Egy spanyol nyelvű blogon olvashatjuk, hogy a „Róma” mennyivel hitelesebb a legtöbb hollywoodi szuperprodukciónál. A néző megelégedéssel konstatálhatja, hogy itt szó sincs a csupa márvány Rómáról. Látjuk a színesre vakolt téglafalakat, és még a kőből készült középületek színezése is autentikus. Egy zegzugos városban járunk, ahol megismerhetjük a szegényebbek többszintes bérházait, az insulækat, a szeméttel és ürülékkel összerondított sötét és szűk utcákat, a szabadtéri oltárokat, ahol a bálványszobrok előtt az áldozatként felajánlott ételek rohadnak, vagy megismerhetjük a falakra firkált, közszereplőket kigúnyoló graffitiket. Mindemellett természetesen a gazdagok tipikus átriumos lakóházaiba, vagy egy késő köztársaság-kori közfürdőbe is betekintést nyerhetünk. De talán a legfontosabb, hogy a díszleteken nyoma sincs annak az eltúlzott monumentalitásnak, amit a „Gladiátor”-ról szóló bejegyzésben úgy kárhoztattunk. A középületeket a megfelelő, autentikus méretarányban adták vissza.

A sorozat utolsó jelenete: Titus Pullo (Ray Stevenson) beszámol Augustusnak (Simon Woods) Kleopátra (Lyndsey Marshall) egyiptomi királynő és Cæsar közös gyerekének haláláról. 1:29-től figyeljük meg a szűk és mocskos római utcákat! [forrás: youtube]

Titus Pullo az arénában. A környezet történetileg hiteles: Rómában az első kő aréna a Colosseum volt több mint száz év múlva. Addig ideiglenes fa arénákban tartották a gladiátorküzdelmeket. [forrás: youtube]

Egy állandó helyszínre szeretnénk itt most kitérni, ami a sorozat egészében, minden epizódban megjelenik, mégpedig a Város politikai központjára, a Forum Romanumra, az ókori Róma főterére, ahol az ősi szakrális központon, a fölötte magasodó Capitolium-dombon kívül a rómaiak legrégibb és legfontosabb szentélyei álltak. A Forum díszletei ugyanis jól példázzák az előbbiekben felsorolt erényeket, hibái pedig rámutatnak azokra a nehézségekre, amelyekkel az alkotóknak meg kellett küzdeniük. A díszleteket többek között egy 2011 óta folyó, a berlini Humboldt Egyetem által vezetett rekonstrukciós projekt eredményeivel is összevetettük, ami nagymértékben a segítségünkre volt. A sorozat készítői teljes joggal a késő köztársaság-kori Forumot kívánták megjeleníteni. Azonban a kihívás nagy volt, hiszen a Forumon a kérdéses időszakban állandóan építkeztek, ezért szinte minden epizódhoz új díszletet kellett volna felállítani, ami nyilván még egy szuperprodukció költségvetésébe sem fér bele. A tévedések tehát – ha jóindulatúak vagyunk – a koránt sem problémamentes alaphelyzet számlájára is írhatók.

A Forum a sorozatban: bal szélen a Basilica Iulia, mögötte rézsútosan Saturnus temploma, jobbra hátul pedig Concordia temploma. Mögöttük a Tabularium árkádjai. A Capitolium-domb tetején pedig Iuppiter Optimus Maximus temploma áll. [a kép forrása: wallpaperup]

A berlini Humboldt Egyetem rekonstrukciója az Augustus-kori Forumról: balra a Basilica Iulia, bal szélén pedig Castor és Pollux templomának a sarka. Mögötte oldalról Saturnus temploma, a tér végén szembe pedig Concordia temploma. Mögötte a Tabularium, a háttérben pedig a Capitolium. Középen aszónoki emelvény, a Rostra. [a kép forrása: digitales-forum-romanum]

A Forum napjainkban. A hat sima oszlop Saturnus templomának a maradványa Tőle balra a Basilica Iulia térdig érő romjai láthatók.
[a szerző felvétele]

A Forum egyik legszembetűnőbb épülete a tér déli oldalát határoló kétszintes, árkádos Basilica Iulia, ami egy korábbi bazilika, azaz kereskedő- és bírósági csarnok helyén épült a Kr. e. 1. század közepétől. Építtetője maga Cæsar volt, de már Augustus császársága idején újjáépítették. A bazilikából alig maradt fenn valami, így kinézetére csupán következtetni lehet, ráadásul romjai a Kr. u. 4. századi állapotot tükrözik. Az épület megjelenítése tehát nem volt egyszerű, és valószínű, hogy a filmkockákon arról a későbbi állapotról láthatunk egy elképzelést, amiről egyáltalán információnk van.

Nem jelenik meg a Basilica Iulia mellett a két mitológiai hős, Castor és Pollux temploma, ami már a Kr. e. 5. századtól kezdve ott állt. Igaz, hogy a legtöbb kameraállásból a tér keleti oldala nem látható, de például Cæsar diadalmenetének a végén, a felszálló fehér galambok jelenetében totálban mutatják, és nincs ott az épület. A mellette lévő ősi tholosz, Vestának, az otthon és a családi tűzhely istennőjének a temploma azonban jól látható, viszont jobban megfigyelve egy kupolás, Kr. u. 1–2. századi római épület jut róla eszünkbe. A diadalmenet a Forum északkeleti sarkán érkezik be a térre és ott egy diadalív alatt halad át. A köztársaság korában a diadalívek inkább ideiglenes építmények voltak, és a legelső kőből épült diadalívek Augustus császárságának az idejéből maradtak fenn. A Kr. u. 82-ből származó Titus-diadalívre emlékeztető diadalív szerepeltetése ebben a jelenetben tehát anakronisztikusnak tűnik, bár architektonikus kiképzése nem áll távol az Augustus-kori, pár évtizeddel későbbi diadalkapukétól. Sokkal fájóbb azonban, hogy a jelenetben szerepel egy bronz ló is. Ez nem lenne baj, de sajnos a ló ágaskodik, és ilyet a rómaiak még nem tudtak önteni, technikailag nem voltak rá képesek.

Cæsar diadalmenete. Kiváló részletek, ahogy a győztes hadvezért bekenik az áldozati állat vérével. Az alkotók Vercingetorix rituális kivégzését kendőzetlenül mutatták meg. [forrás: youtube]

A Forum közepén feltűnik a Rostra, a szónoki emelvény is. Ennek eredeti helye a köztársasági időkben nem a tér közepén, hanem a tér északnyugati részén, a szenátus épülete előtt volt. Pontosan Caesar helyeztette át a tér közepére, majd az általa elkezdett építkezést Augustus fejezte be. Az emelvény szerepeltetése tehát problematikus, de érthető, hogy az alkotók bajban voltak: nem tudták eldönteni, hogy melyik állapotot jelenítsék meg. A Rostra körül ráadásul olyan győzelmi oszlopok láthatók, amilyeneket csak jóval később, a császárkorban állítottak fel. Augustus ugyan emeltetett négy győzelmi oszlopot a Rostra közelében, de mindet Kr. e. 30 után, és a különféle rekonstrukciók alapján azok máshogyan nézhettek ki.

A tér nyugati végét a Capitolium-domb oldalába épített állami levéltár, a Tabularium Kr. e. 1. századi homlokzata uralja, melynek ábrázolása pontos, hiszen architektúrájának jó része mind a mai napig fennmaradt. A Tabularium alatt megjelenik Concordia, a polgárok egyetértése felett őrködő istennő temploma, valamint a Basilica Iulia mellett annak oldalt fordulva Saturnusnak, Iuppiter főisten apjának, a mitikus aranykor istenének a temploma. Mindkét épület a korai időktől ott állt a Forumon, és mindkettőt többször is átépítették.

A Tabularium árkádjai napjainkban. [a szerző felvétele]

Concordia temploma akkor, amikor a történet játszódik a Kr. e. 2. századi állapotot mutatta, de pár évtizeddel később, Augustus idején egy tűzvész következtében át kellett építeni. Ebből kifolyólag a filmkockákon a néző feltehetőleg a mintegy harminc-negyven évvel későbbi épületet láthatja. Saturnus Kr. e. 5. században emelt templomát pont a történet idejében, Kr. e. 42–29-ben alakították át. Akkor azonban, amikor a történet indul – és lényegében az egész első évad folyamán – még egy másfajta templomnak kellene ott állnia. A Kr. e. 1. század közepéig ugyanis a Kr. e. 5. században épített Saturnus-templom emelkedett annak a helyén, ami a sorozatban látható. Ez a templom pedig nem olyan volt, mint a sokak számára jól ismert késő köztársaság- és császárkori római templomok, hanem még az etruszk templomok mintájára épült, tehát nagyon archaikus formája volt. Ezt esetleg érdemes lett volna megmutatni.

És itt kell megjegyezni, hogy a távolban sokszor látszik a Capitoliumon álló Iuppiter-templom sziluettje is, ami a római vallás legfőbb szentélye, a főisten, Iuppiter Optimus Maximus lakóhelye volt. A Kr. e. 1. század közepére ezt már a nagyközönség által ismert görög-római architektúrával látták el, de elrendezése még az archaikus etruszk formát idézte. Ráadásul annak a jelenetnek a helyszíne, amikor – miután a Rubicon-folyón átkelve légióival elfoglalta Rómát – Cæsar madárjóslatot kér Iuppiter papjaitól, nem ott van, ahol lennie kellene, a capitoliumi templomban, hanem a sorozat készítői ezt Saturnus templomába helyezték át.

Cæsar madárjóslatot kér Iuppiter Optimus Maximus papjaitól. Csak egy hiba van: a jelenet Saturnus templomában játszódik.
[forrás: youtube]

Egy etruszk templom rekonstrukciója. Ehhez hasonló lehetett a Kr. e. 1. század közepén Saturnus temploma. A capitoliumi Iuppiter-templom eredeti állapotában szintén etruszk típusú templom volt. [a kép forrása: wikipedia]

Végül ejtsünk még néhány szót a tér északi-északnyugati részén álló szenátus-épületről! Az alkotók itt is bajban voltak, hiszen a római állam legfőbb döntéshozó és törvényalkotó szervének köztársaság-kori székhelye, a Curia Hostilia pont pár évvel a történet kezdete előtt égett le. Az új szenátus-épületet, a Curia Iuliát pedig Cæsar emeltette, de csak halálának az évében lett kész. A szenátus üléseit tehát akkoriban valószínűleg egy templomban tartották – ami amúgy sem volt szokatlan –, és erre Concordia templomát többször igénybe is vették. Viszont a sorozatban egy olyan Curia jelenik meg, ami sosem létezett: egy oszlopcsarnokos homlokzatú, kerek formájú épület, egy amolyan kis Pantheon. A hiba csupán az, hogy a Pantheon több mint másfél évszázaddal később épült. Ráadásul már a „Gladiátor”-ról szóló bejegyzésben is szót ejtettünk arról, hogy a Curia egy viszonylag egyszerű, téglalap alakú épület, ahol a szenátorok egymással szembe fordulva, több sorban elhelyezett székeken üléseztek. Ráadásul még ma is áll, igaz, a Kr. u. 3. század végén átépített, s azóta már lecsupaszított formájában. Nagy kérdés, hogy az alkotók miért pont a szenátus épületénél engedtek meg maguknak egy ekkora szarvashibát, hiszen a fent említett nehézségek ellenére a sorozat vizuális világán érzékelhető, hogy pontosságra törekedtek.

Octavianus, a későbbi Augustus újonnan választott consulként bűnözővé nyilvánítja Cæsar gyilkosait a szenátus előtt. Ez a tér teljes egészében fiktív, sosem létezett. [forrás: youtube]

A Curia épülete napjainkban. A falakat természetesen díszítették, de maga a tér mindig is ilyen egyszerű volt. A szenátorok egymással szemben helyezkedtek el. [a kép forrása: mykodachrome]

Mindezek ellenére azonban a „Róma” összességében igényes alkotás, jól látható rajta, hogy a készítők komolyan vették, hogy történelmi sorozatot forgatnak. A „Róma” által kijelölt út véleményem szerint minden ilyen jellegű alkotás készítői számára követendő, és egy ilyen sorozat valóban közel áll ahhoz, hogy autentikus képet nyújtson egy régmúlt kor életéről.

Tóth Áron