Az akadémiákon, egyetemi gyűjteményekben, múzeumokban őrzött gipszmásolat-gyűjtemények az elmúlt időszakban ismét a művészettörténeti érdeklődés középpontjába kerültek. Jelenleg nemcsak történeti dokumentumként érdekesek a gipszgyűjtemények, hanem értékkel bíró, művészeti alkotásoknak számítanak világszerte. Az antik remekműveket felsorakoztató másolatgyűjteményekhez képest kevéssé ismertek a középkori és reneszánsz alkotásokról készített gipszöntvények. Míg az antik darabokat a művészeti oktatásba is bevonták, majd a 18–19. században az akadémiai képzés „segédeszközei” lettek, addig a középkori és reneszánsz szobrászati alkotásokról készített gipszmásolatok csak a 19. század második felében jelentek meg. Az oktatás segítése mellett az Európa-szerte létrejövő múzeumok kiállítótereiben is helyet kaptak, csakúgy, mint antik társaik.
Magyarországon az egyik legtöbb darabot számláló és legjobb állapotban fennmaradt középkori és reneszánsz másolatokat tartalmazó gipszgyűjtemény a Szépművészeti Múzeumban található. A gipszmásolat-gyűjtemény közvetlen példái, párhuzamai, előzményei a 19. századi európai és egyesült államokbeli múzeumi keretek között létrejött gipszkollekciók voltak, mint például a South Kensington Museum (ma: Victoria and Albert Museum) anyaga, a párizsi Palace Trocadéro gyűjteménye, a Metropolitan Museum másolatgyűjteménye, vagy a Szépművészeti anyagával párhuzamosan alakuló moszkvai Puskin Múzeum másolat-gyűjteménye.
Ebbe a folyamatba illeszkedik szervesen a Szépművészeti Múzeum gipszgyűjteményeinek kialakítása is. Az Országos Képtár igazgatója, Pulszky Károly által 1894-ben a Szépművészeti Múzeum kialakítására írt koncepciójában, majd Wlassics Gyula, vallás- és közoktatásügyi miniszter 1900-ban megjelent Jelentésében alapvetően ugyanúgy képzelték el a jövőbeli szoborgyűjteményt, vagyis a szobrászat történetét, fejlődését teljességében bemutató gyűjtemény létrehozása volt a cél.
Az antik emlékekről készült gipszmásolatok gyűjteményének kialakítását a Magyar Nemzeti Múzeumban még Pulszky Ferenc, a múzeum akkori igazgatója kezdte el. Ez a gyűjtemény került később a Szépművészeti Múzeum Antik gyűjteményéhez. A középkori és reneszánsz gipszmásolatokat viszont már az újonnan épülő Szépművészeti Múzeum számára rendelték meg külföldi öntőműhelyektől: August Gerber kölni műhelyéből, a berlini Kaiser-Friedrich-Museum (ma: Bode Museum) öntödéjéből, valamint Milánóból, Rómából és Firenzéből. Bár az eredeti elképzelésben szerepelt, a múzeumnak végül saját öntőműhelye nem lett. Az első világháborút megelőző évekre kialakult a végleges, az antikhoz képest körülbelül fele akkora, középkori- és reneszánsz eredetik után készült, mintegy háromszáz darabot számláló gipszmásolat-gyűjtemény.
Szépművészeti Múzeum, Román Csarnok, 1906
A Szépművészeti Múzeumban – a korabeli szokás szerint – a földszinti nagy csarnokok és termek az egyetemes és magyar szobrászati anyag bemutatására készültek. A kiállítások főként gipszmásolatok segítségével mutatták be az egyes művészeti korszakokat és ezek szobrászatának történetét a legjelentősebb műalkotások mentén. Az eredeti elképzelés szerint barokk és 18. századi alkotások is szerepeltek volna a terekben, például a Barokk Csarnokban, ám a másolatgyűjtemény végül a reneszánsz bemutatásával lezárult. Ennek oka, hogy bár a gipszmásolatokat már 1902-ben elkezdték megrendelni az öntőktől, a gyűjtemény az 1910-es évek elején lett teljes, még 1913-ban is érkeztek másolatok, amikor Európa többi részén már kezdett idejétmúlttá válni a szobrászat történetének ez a típusú bemutatása. Ennek ellenére a múzeum tereiben egészen a második világháborúig gipszmásolatok folyamatosan a kiállítás részét képezték.
A Reneszánsz Csarnokban már 1908-tól megtekinthetőek voltak a gipszek: itt a középpontban Colleoni lovasszobra állt, körülötte a quattrocento legnevesebb szobrászati alkotásainak másolatával, többek között Donatello, Nanni di Banco, Ghiberti fő műveivel. A csarnokból nyíló Michelangelo-termet csak 1912-ben adták át, itt a firenzei mester művei kaptak helyet.
Szépművészeti Múzeum, Reneszánsz Csarnok, 1920
1906-ban nyitották meg a bal oldali fedett udvart, a Román Csarnokot, mely a Szépművészeti Múzeum legnagyobb festett falfelületével rendelkezik, és amelynek terveit valószínűleg a múzeum építésze, Schickedanz Albert dolgozta ki. A falfestés keresztény ikonográfiai programra épül, figurális-, ornamentális- és heraldikai elemekkel tagolt, valamint magyar szentek és történelmi alakok jelennek meg rajta. Ekkor a térbe funkcionálisan beépített, a gipszmásolat gyűjteményhez tartozó darabok egyelőre még nem kerültek.
Az elkövetkező években kezdődött meg a pécsi és gyulafehérvári oszlopfők beépítése, a gyulafehérvári kapu és a freibergi Aranykapu beillesztése, melyek szerkezetileg nem tartoztak az eredeti építészeti térhez. 1908-ban nyitották meg a csarnokot a látogatók előtt a románkori, gótikus és kora reneszánsz emlékanyaggal. Kezdetben a csarnok területén nem sikerült korszakok szerint bemutatni az egyetemes és magyar gipszanyagot, inkább esztétizáló elrendezést, egyfajta atmoszférát hoztak létre, viszont megvalósult a magyar és egyetemes emlékanyag egymásmellettisége és az eredeti műtárgyak mellett a másolatok bemutatása. Itt kapott helyet például a hildesheimi keresztelőmedence, Claus Sluter Mózes-kútja, Gattamelata lovasszobra, Nicola Pisano sienai szószéke és a kisszebeni (ma Sabinov, Szlovákia) Keresztelő Szent János-plébániatemplom főoltára is.
Szépművészeti Múzeum, Román Csarnok, 1913
A gipszmásolatok többszöri rendezése, az újak összerakása után végül 1926-ra valósult meg a Román Csarnok terében az átgondolt, korszakokra bontott kiállítás, mely 1945-ig állt.
Szépművészeti Múzeum, Román Csarnok, 1926
A háború alatt mind a csarnokok tere, mind a másolatgyűjtemény nagy károkat szenvedett, a gyűjtemény mintegy fele elpusztult, viszont a Román Csarnokot a múzeum többi terével ellentétben nem újították fel.
Szépművészeti Múzeum, Reneszánsz Csarnok, 1945
A látogatók elől elzárt térben raktárt létesítettek a megmaradt gipszgyűjtemény számára, majd 1985-ben salgó-polcrendszert építettek be a Régi Képtár festményei számára. Bár többször volt kísérlet a középkori és reneszánsz gipszanyag rehabilitációjára, ez sokáig csak részlegesen valósult meg: néhány, restaurált darabot lehetett csak megtekinteni időszakos tárlatokon, vagy vidéken.
A látogatók előtt 2015 telén megnyitották egy estére a Román Csarnokot, így a nagyközönség számára is láthatóvá és érzékelhetővé vált a múlt egy szelete: az ódon csarnok hetven évvel ezelőtti állapota. Ezután kezdődtek meg a Román-szárny rekonstrukciós munkálatai és az elszállított középkori és reneszánsz gipszgyűjtemény restaurálása.
Szépművészeti Múzeum, Román Csarnok, 2015
A jelenlegi, mintegy 150 darabot számláló gyűjteményt két, 2018-ban megnyíló kiállítás mutatja majd be az antik másolatokkal együtt: a komáromi Csillag Erődben és a Szabolcs utcai Látványraktárban (OMRRK).
Rózsavölgyi Andrea
