A Kossuth téri MTESZ-székház tervezett felújítása kapcsán
Az 1945 és 1990 közötti épületek döntő többsége közutálatnak örvend, főleg ha a történeti városmagban valósult meg. Sok helyen az új, a modern megjelenése összekapcsolódott egyfajta pusztulás-élménnyel. Vagy azért, mert a II. világháború által okozott sebeket gyógyították be velük, vagy pedig azért, mert maga az építkezés járt a korábbi város egy szeletének eltüntetésével. Ehhez adódik hozzá a korszak panel-lakótelepeinek szürkés képe, amit mostanság kezdenek újraértékelni. A dolgot azonban ezúttal ne bonyolítsuk ennyire, koncentráljuk a történeti városmagban megvalósuló foghíjbeépítésekre, azok közül is egyre, a Kossuth téren álló MTESZ-székházra.
A téren a 19–20. század fordulójára felépült a Parlament, a Kúria és a Földművelésügyi Minisztérium épülete, amelyek a keleti és nyugati oldalon lezárták azt. Az északi és déli térfal beépülésére ugyanakkor az 1920-as évek végéig várni kellett. Hültl Dezső építész tervezett az ide építendő házak számára egységes, historizáló homlokzatokat, amelyek bár maguk mögött különböző házakat rejtettek, mégis egy nagyobbacska középület összképét mutatták – volna.
A Hültl Dezső által kidolgozott egységes homlokzati terv, a déli oldal négy telkére 1928-ból.
A koncepció ugyanis csak részben valósult meg. A tér északi oldala még a harmincas évek végén beépült. Átellenben viszont nem haladtak ilyen gyorsan. A város belseje felé eső 10-es számú telek egy évvel később ugyan beépült, de szomszédjára csak a világgazdasági válság lecsengését követően, 1937-ben épült fel az újabb ház, a nagyszabású kompozíció újabb eleme. Ez azonban csak a grandiózus homlokzat fele volt. A közelítő világháború, majd a harci cselekmények utáni helyreállítási munkák jócskán kitolták a Kossuth tér utolsó két szabad telkének beépítését. 1950-től ráadásul a kelet-nyugati metró építkezésének felvonulási területe lett belőlük, amely az elhúzódó munkálatok miatt újabb másfél évtizedre lehetetlenítette el a beépítést. Erre végül csak a metróállomás felszínre jövő mozgólépcsőinek kialakításával egy ütemben, 1969 és 1972 között kerülhetett sor.
A székház üresen álló telke a metróépítkezés felvonulási területével az 1950-es évek első felében [forrás: fortepan.hu]
Így történt, hogy a Magyar Kereskedelmi Kamara székháza bő harminc évvel az utolsó épület átadását követően kezdett csak el kinőni a földből. Pintér Béla (1925–1992) építész irodaépülete része volt annak a folyamatnak, amelynek keretében az 1960-as évek végétől elkezdtek beépülni Budapest történelmi belvárosának foghíjtelkei. A korszak ismeretében még helyismeret sem szükséges hozzá, hogy az olvasó kitalálja: a Hültl-féle homlokzati vezérterv – amely konzervatív jellege miatt már a Horthy-korban is néminemű ellenkezést váltott ki – továbbvitele, befejezése elmaradt. E helyett egy ízig-vérig kortárs, késő modern ház került a metróállomás kijárata fölé.
A Kossuth tér déli oldala napjainkban [a szerző felvétele]
„Nehéz erre a kérdésre válaszolni, azt hiszem, mások jobban meg tudják ítélni. Aki a munkát elvégzi, jobb, ha ilyenkor csöndben van, és várja a kritikát.” – így reagált a tervező arra a kérdésre, hogy szerinte jól illik-e a Kossuth tér miliőjébe az épület. A kritika természetesen jött: „a Kossuth téri irodaháztól a városképben markánsabb, korunk építészetének frissességét hívebben tükröző megjelenést várhattunk volna (noha a közönség bizonyára ezt az alakot tartja a környezethez jobban illőnek, sőt talán lesznek olyanok is, akik túl modernnek fogják minősíteni).” Az iménti szavakat jegyző Kubinszky Mihálynak igaza lett, főleg abban, amit a zárójelek között állít. Napjaink hozzáállására pedig már leginkább a mondat vége jellemző: „túl modern”.
Az épület dunai homlokzata közelről. A felhasznált anyagok: mészkő, eternitpala és üveg. [a szerző felvétele]
Ennek fényében nem meglepő, hogy a háznak a Kossuth tér jelenleg zajló rekonstrukciójába belefoglalt felújítása a gyakorlatiban egy átalakítással lehet majd egyenlő. Pontosabbat egyelőre nem tudni, mint ami a projektvezető, Wachsler Tamás nyilatkozataiból kiderül: az épületből a vasbeton szerkezetéig visszabontva alakítanának ki egy új irodaházat. A metróállomás miatt még a szerkezetet is elbontani nem, vagy csak igen-igen körülményesen lehetne. Ez már eleve kizárja a Hültl-féle homlokzati megoldás befejezését. Ebben az esetben viszont felmerül a kérdés: ha úgysem jön létre egységes térfal a déli oldalon, miért van szükség a Pintér Béla-féle épület radikális átszabására. Másik oldalról pedig joggal szegezhetik nekünk, hogy miért is kéne megtartani hetvenes évek eleji irodaházat. Adódik tehát a kérdés: érték-e, vagy sem?
A déli oldal beépítése a levegőből. Jól megfigyelhető a csatlakozó szárny tetőszerkezetének alkalmazkodása. [forrás: Google Maps]
A külcsínről bárki meggyőződhet, aki a Kossuth téren valaha megfordult. A székház nem archaizál, azonban a maga módján mégis több szálon kapcsolatot keres környezetével. Az épület formája, tömege a Hültl-féle logikát viszi tovább, a régi épülethez kapcsolódó szárnyon még annak tetőformáját is átveszi. Az árkádos földszint, és a visszaugratott első emeleti homlokzat szintén reakció a szomszéd ház árkádíves földszintjére. A dunai oldalon pedig a homlokzat tengelytagolása a tervezői szándék szerint egy az egyben visszhangozza az Országházét, és a burkolat anyagául is a Steindl-épületen alkalmazott kemény mészkövet választották.
A dunai homlokzat ritmusa a Parlament homlokzati ritmusát visszhangozza. [forrás: varoskepp.blog.hu]
Amit kevesebben látnak, az a belső. A külföldi szervezetekkel tárgyaló, külhoni vendégeket fogadó Magyar Kereskedelmi Kamara reprezentatív székházat kívánt, sem a „baráti-”, sem a harmadik világbeli, és főként a nyugati országok képviselői előtt nem szabadott szégyenkezni, ezért a 600 alkalmazott kényelmes elhelyezésén felül alapvető követelmény volt, hogy a ház a magyar ipari, művészeti és építészeti teljesítmény egyfajta kiállítótereként működhessen. A megvalósultak fényében ez a jelző túlzásnak tűnhet, ugyanakkor a korszak irodaházai közül mégis kiemelik az épületet az alaprajz szellemes megoldásai, a magas színvonalú anyagok belsőépítészeti használata, és a társművészeti alkotások nagyszámú jelenléte miatt.
Az előcsarnokból az emeleti előadóterembe vezető spirális lépcső (bal), valamint az előcsarnok részlete, előtérben Boda Gábor carrarai márványból faragott oszlopfrízével (jobb) [forrás: Magyar Építőművészet, 1974]
Építéskori felvételek a 400 fős előadó-, és tanácsteremről, amely Hornicsek László, Ybl- és Kossuth-díjas belsőépítész munkája. A furcsa "szempár" a terem oldalán a tolmácsfülkéket rejti. [forrás: Hornicsek László életmű, 2011]
A későbbi „lakójáról” ma már MTESZ-székházként ismert épületről ezek alapján az azért kijelenthető, hogy nem a korszak építészeti tucat-termelésének mementója. Hogy is lehetne az a Kossuth téren? Kortársaival összemérve világosan kirajzolódik, hogy egy olyan sajátossága is van az épületnek, ami egyáltalán nem jellemző az időszakra: az illeszkedés. Ma már valószínűleg nehéz ezt értékelni, de – mint látható – Kubinszky kritikája éppen ezt tartja a ház gyengéjének. Nagyon valószínűnek tűnik tehát, hogy az egyik legalkalmazkodóbb hetvenes évekbeli irodaházunkat át fogjuk alakítani, mert nem alkalmazkodott eléggé. Hogy a címben szereplő kérdésre válaszoljak: kár volna érte!
A 6. emeleti kerekasztal tárgyaló (fent) Somos Miklós Munkácsy-díjas festőművész tervei alapján készült intarziás falburkolatával, valamint egy Kossuth térre és a Dunára néző elnökségi iroda berendezése (lent). [forrás: Hornicsek László életmű, 2011]
A cikk elkészültében nyújtott segítségéért köszönet illeti Bazsó Gábort.
Kelecsényi Kristóf Zoltán