A 17. században új divat ütötte fel a fejét az európai elit köreiben, amit egy 19. századi, francia eredetű szakszóval „chinoiserie”-nek, tehát kínaizálásnak, kínai divatnak, vagy kínai módinak nevezünk. Fontos megjegyezni, hogy nem csupán Kína, hanem más távol-keleti országok – főleg Japán és Korea – is hatást gyakoroltak rá. Előző bejegyzésünkben a chinoiserie születésének körülményeit vettük sorra a földrajzi felfedezések nyomán meginduló távolsági kereskedelemtől kezdve a messzi országokat bemutató metszetképes kiadványok elterjedésén át a távol-keleti porcelán- és lakktárgyak, valamint bútorok presztízsértékű gyűjtéséig. Ebből kifolyólag a chinoiseire leginkább az enteriőrművészetben érhető tetten, hiszen a drágán megvásárolt luxustárgyakat nyilvánvalóan szobabelsőkben tették közszemlére. Egy idő után magukat az enteriőröket is elkezdték „kínaias” stílusban kialakítani. A belsőépítészet mellett egyes építészeti alkotásokon, főként kastélyok kerti pavilonjain is megjelentek a kínaias, vagy annak vélt elemek olyannyira, hogy a chinoiserie a 18. században Londontól Szentpétervárig Európa szinte minden szegletében tért hódított.
François Boucher (1703–1770): A kínai kert (Le jardin chinois), olaj, vászon, 1742.
Musée des Beaux-Arts et d’Arhéologie, Besançon, Franciaország. [forrás: art.rmnpg.fr]
Ennek a divatnak az egyik legelső példája a versailles-i kastély parkjában felépített ún. porcelán Trianon (Trianon de porcelaine) volt. Ezt a kis kastélyt XIV. Lajos francia király (ur. 1643–1715) utasítására kezdte el építeni 1670-ben Louis Le Vau (1612–1670), Versailles főépítésze tervei alapján utóda, François d’Orbay (1634–1697). A kis kastély a magánéletet – leginkább a király szeretőjével való elvonulását – szolgálta. Az együttest pavilonok alkották, melyek közül a legnagyobb, a királyi pavilon középen emelkedett, az előtte álló négy kisebb pavilonban pedig különböző fajta konyhákat rendeztek be. A porcelán Trianon tetőzetét a kék-fehér kínai porcelánokat utánzó kék-fehér mázas fajansszal burkolták, valamint hasonló, kínaias fajanszvázákkal díszítették. A kínai porcelánokról jól ismert színösszeállítás és a korabeli közönség által kínaiasnak vélt tetőzet a kínai módi egyik első jelentős európai példája volt. A kis kastélyt 1687-ben lebontották, hogy átadja helyét a márvány Trianonnak, a ma is álló Nagy-Trianon-kastélynak.
Rekonstrukciós rajz a porcelán Trianonról. [forrás: pinterest.com]
A porcelán Trianon mintája, a pekingi császári palota Johan Nieuhof (1618–1672) Het gezantschap der Neêrlandtsche Oost-Indische Compagnie című, 1665-ben, Amszterdamban kiadott művéből. [forrás: pinterest.com]
A porcelán Trianon egy 1680–1684 közötti metszeten. [forrás: wikipedia]
A porcelán Trianont burkoló fajanszcsempéket különböző franciaországi manufaktúrákban készítették. A 17. század utolsó negyedében a kínai porcelán ilyetén utánzása nem volt egyedülálló; a leghíresebb és legjobb minőségű kínaias fajansztárgyakat a hollandiai Delftben állították elő. A híres kék-fehér delfti fajansz még a meisseni porcelánmanufaktúra 1710-es alapítása, a porcelángyártás európai megindulása után is keresett maradt.
Ming-kori (1368–1644) kínai porcelán, Museum für Ostasiatische Kunst. Berlin, Németország. [forrás: wikipedia]
Delfti fajansz, 17. század vége. [forrás: cperles.com]
A falak kínaias fajanszcsempékkel való borítására a müncheni Nymphenburg-kastély parkjában álló kis pavilon, az 1716–1719 között emelt ún. Pagodenburg is jó példa. Az épületet Joseph Effner (1687–1745) udvari építész tervezte Miksa Emánuel bajor választófejedelem (ur. 1680–1726) számára. Ez a kis „pagoda” is a pihenést, elvonulást szolgálta. A kék-fehér csempék itt azonban nem a külsőt, hanem a belsőt, a földszintet és a kisméretű lépcsőházat burkolják. Az emeleten lévő helyiségeket is a chinoiserie divatja ihlette. A rafinált eleganciával kiképzett kínai szalon kínai tapétaburkolatot kapott, s ezen kívül a falakat még lakkborítással is ellátták.
Az ún. Pagodenburg a müncheni Nymphenburg-kastély parkjában. [a szerző felvétele]
A Pagodenburg földszintjének mennyezete kínaias kék-fehér stílusban. [a szerző felvétele]
Delfti fajansz csempeburkolat a Pagodenburg földszintjén kínai porcelánokat utánozva. [a szerző felvétele]
A Pagodenburg lépcsőházának kínaias falfestése. [a szerző felvétele]
Fertőd-Eszterháza, Esterházy-kastély: chinoiserie szoba a földszinti hercegi lakosztályban. A kék-fehér chinoiserie falfestés még 1762, a nagyszabású építkezések előtt készülhetett, és feltehetően a 18. század első felének-közepének állapotát tükrözi.
[forrás: eszterhaza.hu]
Rokokó kínai pavilon a potsdami Sanssouci-kastély parkjában. Az építész Johann Gottfried Büring (1723–1788u), a megrendelő pedig
II. (Nagy) Frigyes porosz király (ur. 1740–1786) volt. [forrás: wikipedia]
Az előző bejegyzésben már szó volt róla, hogy Európában a 17. századtól kezdve a távol-keleti, japán és kínai lakktárgyaknak és lakkbútoroknak nagy felvevőpiacuk volt. Ezek a kereskedelmi utak hosszúsága és a beszerzés körülményessége miatt „aranyárban” keltek el, bár Kínában és Japánban elkezdték őket európai exportra is gyártani. A keresletet az akkori technikai feltételek mellett azonban nem lehetett kielégíteni – gondoljunk csak a hosszú hónapokig vagy akár évekig tartó tengeri szállítás nehézségeire –, ezért Európában megjelentek a távol-keleti lakktárgyak ihlette másolatok is. Bár igényes, élvonalbeli mesterek és manufaktúrák próbálkoztak a japán és kínai lakkművészet titkainak megfejtésével, a távol-keleti mesterek által produkált minőséget nem sikerült előállítaniuk. A lakkbútorok között népszerűek voltak például az ún. koromandel lakk paravánok. Ezek a délkelet-indiai Koromandel-partról kapták a nevüket, melynek kikötőiben a dél-kínai Kantonból és a Japánból, Nagaszakiból szállított tárgyakat átrakodták az Európába tartó hajókra.
Japán kabinetszekrény, 17. század utolsó negyede. Museum für Lackunst, Münster. [forrás: museum-fuer-lackkunst.de]
Éremszekrény, Berlini Udvari Műhely (Berliner Hofwerkstatt), 1690–1695. Kunstgewerbemuseum, Staatliche Museen zu Berlin.
[forrás: museum-fuer-lackkunst.de]
Lakkdobozka a Martin fivérek párizsi műhelyéből, ún. „vernis Martin" fényezéssel, ami a keleti lakkot utánozza.
18. század első fele. Museum für Lackkunst, Münster. [forrás: museum-fuer-lackkunst.de]
Kínai koromandel lakk paraván 1720–1730-ból. The Peabody Essex Museum, Salem, Massachusetts, Amerikai Egyesült Államok.
[forrás: wikipedia]
Ezekre a paravánokra azonban sok esetben a feldarabolás várt. Kisebb táblákra vágva gyakran falburkolatba építették őket. Általában kisebb, intimebb helyiségek, ún. kabinetek kaptak ilyen kínai vagy japán lakkburkolatot. A müncheni Nymphenburg-kastély 17. századi középső pavilonjának 1763–1764-es átalakításakor például François Cuvilliés (1695–1768) udvari építész alakított ki egy kínai lakkabinetet (Chinesisches Lackkabinett) III. Miksa József bajor választófejedelem (ur. 1745–1777) részére. A falakat egy koromandel lakk paraván szétvágott darabjai borítják Johann Härringer porcelánfestő műveivel kombinálva.
Kínai lakkabinet (Chinesisches Lackkabinett) a müncheni Nymphenburg-kastélyban. [a szerző felvétele]
Keleti ízlésű kabinet Paul Decker (1677–1713) Fürstlicher Baumeister című építészeti tárgyú könyvének 1711-ben Augsburgban kiadott
I. kötetéből. Egy minta a chinoiserie kabinetek kialakításához. [forrás: ub.uni-heidelberg.de]
Hasonló kabinetre hazánkban is találunk példát: Esterházy Miklós (1714–1790) herceg a mai fertőd-eszterházai Esterházy-kastély átalakításakor egy kínai lakktáblákkal burkolt szobát építtetett a saját lakosztályában, ami a hercegi hálószobából nyílik. A tizenkét lakktábla – mely közül ma tíz eredeti – mindegyike külön-külön 1000 rajnai forintba került. Az összeg nagyságát jól érzékelteti, hogy a herceg udvari zeneszerzője, Joseph Haydn (1732–1809) egész évi fizetése szolgálatának elején, 1762-ben 600 rajnai forintra rúgott – a természetbeni juttatásokat (koszt, bor, tűzifa) nem számolva. És Haydn fizetése – a juttatások nélkül – még 1801-ben is csak 700 rajnai forintot tett ki, pedig akkor már az idős mester Európa-szerte ünnepelt híres komponista, valóságos világsztár volt. A fertőd-eszterházai lakkszobához hasonló a schönbrunni kastély Vieux-Lacque-Zimmer nevű terme. 1769-ben Mária Terézia (ur. 1740–1780) utasítására alakították ki a helyiség mai formáját, amivel a királynő elhunyt férjének, I. Ferenc német-római császárnak (ur. 1745–1765) kívánt emléket állítani. A schönbrunni lakkterem pompáját nem kell leírni, hiszen a fényképről is nyilvánvaló.
Fertőd-Eszterháza, Esterházy-kastély, a kínai lakkszoba a földszinti hercegi lakosztályban. [forrás: eszterhaza.hu]
Schönbrunni kastély, Vieux-Lacque-Zimmer 1769-ből. [forrás: schoenbrunn.at]
A felsorolt néhány példa is jól mutatja, hogy a chinoiserie esetenként milyen luxust, mekkora gazdagságot jelenített meg. Pedig a kínaizálás általában az elvonulásra, a kisebb társaságok befogadására alkalmas helyiségek kialakítására volt jellemző, s ez a kerti pavilonokra is igaz. Ezek a kabinetek és pavilonok a gazdagság reprezentálásán túl egyfajta elvágyódást is kifejeztek: elvágyódást egy Európán kívüli világba, egy olyan világba, amiről a korabeli Európa lakossága legnagyobb részének csak távoli értesülései lehettek, és amire a nyugati ember csupán egzotikumként tekintett. Az európai uralkodóknak voltak információik például Kína kiválóan szervezett bürokráciájáról és kormányzati rendszeréről, de ennek hátulütőit és nehézségeit már nem ismerhették. Elvágyódtak hát egy olyan világba, ami mesés, idilli színben jelent meg előttük, s melynek valóságával a kereskedőkön, utazókon és misszionáriusokon kívül a nyugati ember mélységeiben nem találkozott.
Az 1406–1420 között, a Ming-dinasztia korában épült pekingi császári palota, a híres Tiltott Város Johann Bernhard Fischer von Erlach (1656–1723) császári főépítész Entwurff Einer Historischen Architectur című építészettörténeti művének 1725-ös lipcsei kiadásában. [forrás: ub.uni-heidelberg.de]
Tóth Áron
Utolsó kommentek